Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

sztem meg idehozhatnák leszboszról az összes szegíny migráncsot és lehetnének örökösen légzőgép kezelők
"Amint arról az Index is beszámolt, március, tehát a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta az egészségügyi berendezések beszerzésére fókuszál a kormány, a növekvő szakemberigény várható problémáját azonban elmulasztotta menedzselni. Amikor pedig szembesítették mindezzel a miniszterelnököt, ő témát váltott. "

Hát én ezt pikk-pakk megoldanám Végül is ez a koronavírus is nem más csak mint egy idénymunka
Mi a holdkóros f.sznak vennének fel 16000 lélegeztető gép mellé ugyanennyi szakmunkást, hogy amikor vége a járványnak akkor meg semmi szükség úgy sem rájuk
Ezt simán úgy menedzselném, hogy azok a román idénymunkások akik még nyáron a meggyet szedték a vidéki zárkertekben, gyümölcsültetvényeken azokat egy 2 órás képzéssel betanítanám a lélegezetőgép kezelésére (nem lehet nagy kunszt) aztán napi bejelentővel, minimálom munkábaállítanám őket. Amikor meg nemkellenek mehet mindenki haza
Mit kell ezen ennyit rugozni
Nem is azt írják, hanem hogy át kellett adniuk a szakképzett ápolókat oda, ahol foglalkoznak koronásokkal .
Es egy kis velunk elo tortenelem.

http://youtu.be/G0y1Ju8pkWk
Ja, Hüjje balos!
Uzsoki nem is foglalkozik koronásokkal.
Na, a kenyelmes dojcsok egyre többen gyartanak motoros felhasznalasra lakóautót.
http://youtu.be/0Mq6VClfNxQ
Meg a hőmérsékelt is esik 10fokot,azt beszélik.
En a Politikai Hobbistát nezem.
F2 ma hol wellnessel nyomott áron? Holnap esni fog.......
JA-ja, most hallottam én is a hírek közt........Bogyónak most az lenne a mértékadó......
Nameg tukon ulve varom a Telexet.
Nagyon szívesen !
Minimum a Mérce kene.
Dobj egy másikat, mert ez már legalább olyan, mint az iwatch.....
Az index már nem megbizható forrás számodra!
Csak gondoltam, hogyha az Alfa úgyis elment a pöcsét áztatni, mégse maradjunk téma nélkül....
Én nem politizálok.
Inkább politizáljunk: mit szóltok a sikeres járványkezeléshez?

https://index.hu/belfold/2020/...
Mennem kell szaunázni bocs...majd lehet még felnézek Közkívánatra
Mesélni?Nem vagyok én Andersen.
Egy normális ember van itt. Az Elemző Ember
Legalább ő őszinte és nem irigy kutya
Köszönöm szépen az őszinte szavakat.
Mesélj mit értél el? A polcot?
Hm,gondold el,mennyi mindent elértem akkor gondolkodás nélkül,mi lenne ha még gondolkoznék is?