Ezeknek semmi nem szent, közben a kkv- java része bedőlni látszik.
Vetettek valami csontot ami a túléléshez sem elég a vendéglátozást kb. lefelezték ha annyi egyáltalán majd túléli. Aztán a nagy segítség, hogy most nem kell a hitelt fizetni a másik nagyon nagy segytség, hogy 10 millát is fel lehet venni amit majd valamiből vissza kellene fizetni. Ez arra lesz majd jó, hogy még nyomorba döntsön néhány ezer vállalkozást.
Közben meg 2-300 millárdokat osztanak ki egymás között.
komolyan mondom alapítok egy pártot azzal az ígérettel, hogy ennek az összegnek nem lopom el a haverokkal csak 10-éd
aztán lesz itt bőség meg kánaán a maradék 90%-ból ami a népé (gazdaságé) kellene,hogy legyen most is.
Ki kell állni őszintén
A többi pénzéhes megélhetési bűnöző ennek a soxorosát fogja.
Az euróban viszonylag stabilan tarthatod nem kell piszkálnod a hirdetést sem.
de ne zavarjon