Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hááááááá most mond meg még az a fej 😂 😂 😂 ha ez nem vicces akkor semmi 🤣 😂 🤣 😂
https://www.elemi.hu/romania-m...
Összekeverte a árnyékával 😂 amugy tényleg követ mindenhova 😬 de azt nem tudom hogy a tömeg vonzás miatt-e 😂 vagy csak simán 5G3/3-as 🤣
Mostanában sokan esnek ki a 10.-ről. 😆
Kidobnám a 10. emeletről, hisz úgy sem lesz semmi baja tömegvonzás nélkül 🤣
Megmérték, csak rosszul, úgy hogy az előfeltevéseket igazolják 😁
pedig valami görög könyvtáros már 2 ezer évvel ezelőtt megmérte a föld kerületét egy babkaró segítségével
szóval már akkor több esze volt mint a mostani laposföld hívőknek akik egy 50 ezres lézerrel meg tudnák mérni már a balatonnàl is
Kollégám laposföld hívő. Szerinte a nemzetközi űrállomás is ballonokon repked. És természetesen a repülők kémiai vegyszereket szórnak a levegőbe azért hogy minket kontrolláljanak. Az 5G-ről már nem is beszélek.
ezt megmutattam pár embernek, de egy sem értette
volt aki a tömegvonzás tényét is kétségbe vonta
azt mondta ha ez igaz lenne nem tudna emenni egy ház mellett mert hozzátapadna 😂
😅
Ezek szerint megint jól jártam hogy nincs 😆
Na igen, már akinek....
csinálni kell aztán lesz
én évekig mirmurr a kandúr néven voltam fent, de egy idő után nagyon gyerekesnek találtam és kolompár rikárdó vindízel lettem, de nem jött a segély, aztán ottó lettem
meg fokozottabb adás vételi szakasz miatt se volt jó a kolompár név, bár mostanában egyre jobban beleolvadnék a kupecek közé avval a névvel is
Már akinek van fészbuk
pedig de
amúgy meg ne nézd mert kiég a szemed 😁
Nem érhető el.
Atyám egyre durvább a helyzet 😂 🤣 😂
https://www.facebook.com/watch/?v=2822378971145302
kivéve ha van benne betonvas
Ami le van betonozva, az jellemzoen marad :D
Ott is vannak magyar migrik. 😁 Az utcánkban egyik családnak 2 signumja van, utcán parkoltak ls egy éjjek mindkettőből kivették.