Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Arra kell
Igen, azóta volt már két hűvösebb nyarunk!
Egyébként a GS jó gép a mindennapokra.
Áhh, nincs ennek jelentősége. Épp tegnap másoltam be ide két gyönyörű GSXR-t az ottani fórumról.
Az a lényeg hogy megint van motorod.
Reméltem hogy ez nem okoz fennakadást
Ugyan ez egy Suzuki, de ennek ellenére szép.
Üdv Urak. Rég jártam erre. Sokminden volt mostanában. Erre mi a helyzet?
"Ha kicsit melegebb lesz, én is hozzáfogok." Ez mintha már elhangzott volna párszor a korábbiakban is.
Káááár, mert ahhoz legalább értenél... Ha kicsit melegebb lesz, én is hozzáfogok.
A motor szerelés nem trágyahordás srácok ezt már sokszor elmondtam.
Ha egy másik csőkormány felszerelése komoly átalakításnak számít, akkor több átépített gépem volt.
Komolyabb az kettő volt, az FZR (mert sajnos nem gyári volt) meg az Izs.
Pont akkor került volna a sztori végére, ha 2005-ben megvettem volna az ÚJ 1,2-es Banditot vagy az 1,4-es GSX-et. (de akkor egyrészt nem ismernénk egymást, másrészt lehet hogy ment volna a vetésbe jó nagy buktával a válságkor a CHF hitel miatt)
Na jó, én csak azokról tudtam nyilatkozni, amiket láttam... de végigolvasva a listád, 2 dolog derült ki: 1) mennyi mindent összevettél 2) a gyári állapotúakhoz is sok helyen oda van írva a "csak" vagy a "de"
Nekem távolról se volt ennyi: 1 verhó, 2 Simó, 1 ETZ, 1 Yami, 1 KTM, 1 BMW - ezekből a 4 első eleve új volt, a többi meg gyári (a Frézimet tudjuk ugye, azt később idomoztam fel eredetivel) Én 20 évet nem motoroztam... (88-2008 közt)
Ok
Ja, Riga Deltám is volt --gyári állapotban. (az ülése és a hátsó lámpája még megvan a polcon)
Egyébként már régen is akkor lettem volna boldog, ha lehetett volna egy gyári új nagymotorom--autóm. Akkor azon lettem volna hogy az maradjon is olyan. (sajnos erre az elmúlt 44 évben még nem volt példa)
"minden motorod ilyen átbarkácsolt volt"

Csak a te és a pontosság kedvéért nézzük nagyjából sorrendben, ami épp eszembe jut:

-Romet Kadett: --gyári új volt, de a kerekek és a lengővilla ki lett cserélve Rigáéra, mert a Romet kerékből rendszeresen törtek ki a küllők (apám csinálta, nem én)
-Riga 16 --gyári volt
-két Simson S50 --gyáriak voltak
-Jawa CZ 350 --gyári volt (egy magasabb kormánnyal)
-Danuvia --gyári volt
-Pannonia T5 --gyári volt
-MZ ETZ250 --hozzá gyártott Kesjár fej és ülésidom, így vettem
-Jawa 350 csepptankos --gyári, miután a krómozott lámpafej vissza lett cserélve a gyári lámpára
-Yamaha Box'N 50 robogó --gyári volt (ugyan rózsaszínű, de így vettem)
-Yamaha XS250 --gyári volt (csak tettem rá egy 400-as hengert)
-Honda CB900 Bol d'Or --gyári (mondjuk ezzel átb&sztak)
-MZ ETZ150 --gyári (Kesjár fejidom rátéve ami a 250-esről maradt, mivel télen is használtam)
-Yamaha Mint 50 --gyári (Mad Max fekete)
-IZS350 (86-os Planeta3) --SZÉP ÁLLAPOTÚ gyári volt de azt átalakítottam teljesen, mivel eredetileg mint formaterv, ordenáré rondán nézett ki
-Yamaha FZR1000 (az első) -- már átalakítva vettem, mivel nem tellett 89 utáni CBR1000F-re, aztán mivel nem találtam rá gyári idomokat, így bontott CBR idomok kerültek rá
-Aprilia Gulliver 50 --gyári
-Honda GL1100 GW --gyári (miután pár alkatrészt kicseréltem/pótoltam rajta, a dobozrendszer 1200-asé volt, mivel gyárit nem találtam rá sehol)
-Kawasaki GTR 1000 --gyári (a kormány magasabb, mivel én alacsonyabb vagyok valószínűleg ez lesz az ok, ha egyszer elválunk)
-Piaggio SuperHexagon 180 -- gyári (Mad Max fekete)
-Yamaha FZR1000 (Sanyabike) -- gyári (KOCKALÁMPÁS)
-Jawa 250 (69-es csepptankos) --gyári

Jelenleg ennyi jut az eszembe, amik 2 hónapnál kevesebbet voltak nálam azokat nem írtam bele.
Nem a motorom vinném a lányhoz hanem a digitális szinkrontesztert szeretném megnézni mit tud. Ő árulja. Motorszerelő tankönyv van nekem is köszönöm a felajánlást. Elméleti szakemberekből akik megmondják mi számít mi nem számít, hogy kell, meg hogy nem kell csinálni Dunát lehet rekeszteni viszont akinek van diagnosztikai műszere CO HC CO2 stb mérő és tudja is használni egyre kevesebb van engem meg ez érdekel jelenleg nem az elméleti része hanem a gyakorlati.
Hagyd má' csak csajozni megy ritka az olyan nő, aki tudja, mi az a karburátor
Amúgy csináljátok csak a gépeket, közeleg az erőpróba... nekem ápr. végén lejár a műszaki (de qrva gyakran van ) meg a kuplungomat is meg kéne csinálni addig...
Na, mostmár legalább tudom, miért tetszenek neked ezek a nagy, ormótlan fejidomok! Fiatalkori trauma! erős lehetett, hogy mostanáig se heverted ki
Érdekes, hogy miközben a gyári állapotú motorok szépségéről beszéltél, minden motorod ilyen átbarkácsolt volt (nekem pl. ettől az ETZ-től feláll a szőröm) nekem pedig, aki nem vagyok elalélva a "gyári eredeti állapot"-tól, minden motorom gyári
Nálam pl. egy fejidom max. akkora, mint a képen... tudom, nem sok haszna, az általad preferált tolólapok (régi Frézid, Wing, Kawa) meg hasznosak - de a szépség volt a téma
"Nem hordom szervizbe magam csinálom." A múltkor a MESTER-rel csináltattad, most ahhoz a csajhoz tervezed vinni... Amivel nincs semmi baj, a tied. Ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz. De pont ezért írtam, hogy ha a "tudományosabb" része érdekel, tudok adni anyagot bőven.
És a Te motorodnál a CO beállítás már nem számít annyit, mint amennyire azt gondolnád.
"Az, hogy a Jawa jobb volt, mint az ETZ, az nyilvánvalóan nem igaz...." Állította valaki az ellenkezőjét?

Az ETZ nem zöld, hanem neonzöld/sárgás és nem csík, hanem sáv volt elködölt szélekkel a tank végén és az oldaldobozokon, meg a Kesjár ülésidomon . Egyébként nem én csináltam, így vettem. (de kimondottan jól nézett ki)
Az ülésidom ilyen volt, a fejidom csak hasonló.
Na de a tervezés egy hosszú folyamat (akár évekig is tarthat) az meg már épp folyamatban van, nem?
Az, hogy a Jawa jobb volt, mint az ETZ, az nyilvánvalóan nem igaz, akkor is tudtuk, azóta is ez csak megerősödött. Hogy van, aki szebbnek tartotta... Szóval a hiba az Ön készülékében volt!
Fehér ETZ ződ csíkkal? Na jó, ezennel megfogadom, ízlésről nem vitázom veled!
De ilyen idő van már jó régóta... én már egy hete veszekszek (pontosabban nem én, ő ) lehet ez összefüggésben azzal, hogy egy hete ígérem neki, hogy elkezdem tervezni az új beépített szekrényt?