Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Van ott érdekesebb is: https://24.hu/kulfold/2020/12/...
Ide kurvára el kellett volna mennünk motorral, sajna mostanra már szétbaszták a migráncsok. Itt elállt volna a szavatok 1-2 látványtól... az egyik legszebb hely, ahol jártam.
Ha már motor, felteszek pár képet a jelenlegi projektemről, ami egy Beta Zero 260 triál motor 1990-ből, bár 92-esnek árulták, de az teljesen másként néz ki.
Ami elsőre feltűnik szerintem mindenkinek a harmadik képen, az a berugókar javítás-toldás...ezt visszavágom eredeti méretre, mert űbergáz
A motor alapja Jordi Tarres betája volt, amivel 89-ben világbajnokságot nyert. Amikor megvettem a kuplung ragadt, konkrétan nem engedett ki, az eladó is mondta, hogy qrva nagyot ránt mikor beteszi sebességbe...Na ez volt az első amit megnéztem. A harang javítva volt már, 5 csavaros rögzítése van és az egyik már hegesztve volt. A műtéthez a motorvédőt is le kellett venni, amiben egy formázott gumi ágyon ül a motor. Visszarakáskor a motorvédőt melegítani és alakítani kellett, de az elektromos sütő és egy 5 kg-os barát segített. A kuplung dekni szilózva volt, nem volt tömítés az olaj ugyan tiszta volt, de a szaga alapján sima W80-90-es hajtómű olaj. Kapott sk. tömítést meg szilót is.
A tárcsákat kiszedve hamar kiderült a hiba. Ennél a kuplungnál a belső tárcsa belső fele kopó, a másik meg lemez és ha nem ezzel kezdesz, akkor értelemszerűen pofára raksz két kopó felületet majd, és ennél is ez volt konkrétan, ez miatt nem emelt ki a kuplung. Az eladó szerint a motort teljesen felújították és a kuplung kopói cserések csak ...remélem csak.
A típus régi, így csak e-bay-en tudtam szerezni hozzá kopókat, a lemezek tényleg jók, kicsit felcsiszolva kerültek a helyükre. Ami a kuplung állapotán szerintem még segített az az olaj...a Putoline Nano Trans valami medzsik, sajna nálunk nem forgalmazzák ...nem értem miért. Ezt beleöntve a váltó vajpuha lett, más dimenzió. A külföldi triálos oldalakat böngészve a Betákra sajna a korai időszakra jellemző a ragadós kuplung és volt egy srác, akinek ez teljesen megoldotta a problémáját, és igaza volt.
Az első képen a himbák zsírzói vannak, nem volt ugyan hangja, nem akadt, de kaptak zsírt. A másodikon a balos teló "bele" van, ennél a típusnál a balos teló a rugózásért, a jobbos a csillapításért felel és sajna mivel 90-es évjárat ezek még nem állíthatóak, a 91-es változatnál már lehet előfeszítést és csillapítást állítani.
Tehát a második képen felül a telórugó lezáró anyája van, amibe felülről 4 db 4 mm-es furat van, ehhez kellett szerszámot csináltatnom, mert ezt 30 éve nem szedte szét még senki.
Az anya alatt a csillapító rugó, alatta az átömlő dugattyú van a csúszó tömítés hornyával...mellettük a tömítés maradványa, ami bele volt ragadva a csillapító rugóba. Ez teflonból lesz pótolva.
A gépről hiányzott a hűtő ventillátor, azt a REV3-as Beta modellével pótoltam, de még nem szereltem fel.
A triál gép kipufogója a speciális felhasználás miatt úgy lett megoldva, hogy nem rezonátor kúppal kezdődik, hanem a kiömlővel azonos keresztmetszetű cső után kapott egy középső dobot, ami a harmadik képen az ülés alatti piros műanyaggal van burkolva..már ha beszélhetünk ülésről egy triál gépen
A gépen a triál gumik nem mai gyerekek, a lánc már cserélve volt, de nem tetszik, az lesz a következő amit cserélek. Az utolsó képen látszik, hogy az aluvázban van kialakítva az üzatank ami 3.8 literes, és ami alatta látható és féktartály méretű...na az a kiegyenlítő tartály..nem méretezték túl
Az első fékbetéteket cseréltem, mert a balos teló olaja eláztatta őket, és nem fogott rendesen, meg átmostam a fékrendszert, mert ezek gyárilag DOT5-ös folyadékkal működtek és én is arra cseréltem vissza a bent lévőt. A hátsó fék teljesen rendben van, azt nem bántottam. A kuplungbowden még eredeti volt,ragadt rendesen, meg volt törve, de sajna már eredetit nem kapni, de vettem hozzá kék színben venhillt, azt faragtam bele és működik. A váltókar állása nem szokványos, eléggé felfelé áll, hogy állva kényelmesen alá lehessen nyúlni bakancsban. A központi rugóstag előfeszítése még a gyári beállításon volt, ami 70 kg-os emberre jó....na ezt is beállítottam.. öhm többre Ennek a felújítását is tervezem, de majd szakival, ehhez már nem nyúlok.
Jelenleg a telókkal szórakozom, azaz szórakoznék de a garázs foglalt és már nem őszinte a mosolya a családnak, mikor a nappaliban prücskörészem, konkrétan a teló olajnak ami inkább iszap volt olyan szaga volt mint amilyen a 100 napos elefántfóka fingn lehet...brr..és amikor ez lengte be a nappalit, akkor gyorsan összepakoltam...
https://24.hu/kulfold/2020/12/...
"Elnézést..... Elkövető Úr? Lenne kedves kifáradni és lehetőleg nem nagyon lőni senkire, nehogy súlyosabban megsérüljön valaki? " VS "Szóljatok be neki a Diskával, aztán ha nem érti akkor beb&szok egy gránátot "
Tessék, ide vezet a nem megfelelő hangsúlyú, szélsőségesen liberális hozzáállás.
Bár erről Emre tudna többet mondani, ha esetleg még nézi a fórumot.
Gyulám az FZR500-as nem igazán hasonlítható az FZ750-hez, ez sokkal izmosabb minden tartományban és nem igazán számít hogy egy vagy két személyt visz. Ezzel a 750-essel (teljesítmény szempontjából) már gond nélküli a motorozás bármekkora lánckerékkel.
Sok mindentől függ,mekkora súllyal terheled,menetszél,sík terep vagy hegyi út,meg a benzin minősége is sokat számít.Én az őtszázzal mentem sokat,a Kawával még nincs sok tapasztalatom.Az ööszáznak 8500-on van a nyomatékcsúcsa,ott tol a legjobban,de ez nem egyezik a teljesítménycsúccsal,ott már többet fogyasztott.Autópályán 130-as tempónál olyan 7300-körül forgott,na ott kijöttem 5.3-ból is,ha nem volt szembeszél,két személy csomaggal.A Kawa az más kategória,1200-köbcentis gépállat,ez jóval kisebb fordulaton is lazán vitte a 130-at,viszont alapból többet zabál.Vele megpakolva olyan 4000-5000 közt eszi a legkevesebbet pályán,akkor 7.5-ből ki lehet jönni,de ez még rövid távú adat.Még fontos,mivel ezek egyszemélyes sportmotornak készültek nagy sebességre,és én két személy csomaggal túráztam velük,az első kislánckerekek egy foggal kisebbekre lettek cserélve,kisebb lett a végsebesség,de jobban bírták a plusz terhet.
Szerintem ha jó minőségű (ez nem feltétlenül azt jelenti hogy a legdrágább, hanem átlagos, de normális minőségű) olaj van benne, időben van cserélve, meleg már az olaj és átmelegedett a blokk is, jó a szelephézag és a karburátor beállítás is, akkor azt csinálsz vele amit akarsz, nem lesz semmi baja. 100.000km felett is nagyon tartós a Genesis blokk, ha ezekre eddig is odafigyeltek. (az egyetlen fájó pontja, ha szelephézagot kell állítani és másik betét kell hozzá, ráadásul több is, az rohadt drága tud lenni)
A tartósan 10.000 feletti fordulat autópályán, órákon keresztül már lehet hogy nem igazán használna neki ha hosszú távon tervezel vele, de egy-egy keményebb gyorsításnál gond nélkül feltépheted a pillangószelepeket a 11.000-es leszabályzásig, nem fog fájni neki.
6-7.000-es fordulat még sétatempó ennek a vasnak, függetlenül attól, hogy már 30 év körül vannak. A városi, és a tartósan alacsony fordulatszámú tökölődést (2-3.000-nél felváltás és a dízeles használat) ugyan elviseli, de nem fog kiégni rendesen sem az égéstér, sem a kipufogó szelepek környéke, telehányja a gyertyákat is korommal.
Szóval húzzad neki nyugodtan, a fentieket figyelembe véve.
Ez már nem bújkál, tehát rend van.
Az autókból ítélve úgy gondolom hogy itt is megpróbálták lövés nélkül kihozni a fegyverest, de aztán eldurvult a helyzet és nem akartak maguk közül veszélyeztetni senkit, ekkor jött a BTR. (amúgy meg "szóltunk hogy gyere ki feltartott kézzel, vagy nem hallottad a lövésektől?")
Szia! Egy kicsit pontosabban, milyen hosszú távra gondolsz? Autópályán akár 200km? Ha jó állapotú a motorod, 4500-5000 sem okoz neki problémát. Fölötte ezek az öregecske kissé kopottabb motorok már ehetik az olajat.
Persze ha kímélni akarod, 2500ig pörgeted
Sziasztok! Kérdésem lenne, eggy fz750 essel kapcsolatbann! Mennyi lehet az a fordulat amit hosszú távon szerethet ez a tipusú motor! Válaszaitokat előre is köszönöm! FZ-Döme!
Amikor a BTR80 bekopogott a 30 mm-es ágyúval a házba, az elég komoly volt. A teknek is van ilyen, de szerény 14.5 géppuskával.
Az lehet.
Mondjuk a magyar TEK-esek is lerohanták pár éve a BME-t, hogy elkapják Luke Skyewalker-t. Arányos volt ott is az intézkedés
Biztos volt valami előzménye hogy PSZH-val mentek utána
Rend van?
Hiszen fegyveres bújt el az épületben. Akkor lenne rend, ha nem lenne senki aki fegyverrel bújkál. Errefelé általában kihozzák, sokszor lövés nélkül, ott meg szétlövik, rárobbantják a házat.
Rend is van.
Fegyveres bújt el egy épületben...orosz megoldás.
https://m.youtube.com/watch?v=...
Tök jó :)

A Tervező meg biztos Vicus volt :)
segédmunkás nélkül nem halad semmi munka :)
Meg így néztek ki http://real.mtak.hu/98389/1/HT...
De a hirdetett, az valami mutáns...a fények, fejidom, preszton rendőrségi...de én ilyen matricát mint ami a tankon van soha nem láttam katonai motoron...
Az egyik sisak foszab-os
A katonai MZ így néz ki.
Valaki ezt már nagyon túl gondolta....
Ez szerintetek mennyire valós? https://www.kepesmotor.hu/mz-v...
Ezek szép motorok. Vajon milyenek lehetnek?

https://www.kepesmotor.hu/moto...