Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Esett a hó, ma se megyek motorozni
Jó reggelt
Az első megoldást választom
Viszont te nagyon ráérsz
Holtszezon van, ne lepődj meg az enyémből 3 hete ki van szedve a hátsó kerék, még a kivétel napjűn megcsináltam, amiért kiszedtem, és nincs kedvem rászánni az 5 percet, hogy visszategyem sőt, ilyen rohadt hidegbe a garázsba lemenni is enervált vagyok, pedig maximum 10 perc séta tőlünk, de meló közben már besötétedik, pedig nem dolgozom sokáig, élni nincs kedvem ilyenkor, nemhogy még a motorra is gondolni
Akkor megyek és szétverek valakit a Killer Instinctben.
Mondjuk sokan mások sem nagyon.
Már több mint egy hete hogy sanya nem jelentkezett.
Már egy hete hogy sanya nem jelentkezett.
4
Már csak 13.
19 perc múlva lesz pont egy hete hogy sanya nem jelentkezett.
Nagyon köszönöm,hogy utánnanèztèl.Úgyis ki akarom cserèlni a levegőszürőt,egyuttal megnèzem ezt is
Kicsit utána olvastam.
Azt írják a TDM fórumon hogy az Euro akármilyen norma miatt kellet bele (van sanya hondájában is) és kikötve nyomatékosabbnak érződik alapjárat felett és szebben is jár. (4000-nél nyitja ki a teljes keresztmetszetét a szívótoroknak, addig csak a kisebbik ág van nyitva, szerintük ezért döglött 3e alatt)
Ki lehet kötni a vezetéket mint a videón, vagy lehúzni a pneumatikus szelepről a csövet és ledugózni.
Köszönöm a kielégítő választ
Ez az amikor a gyárban megcsináltak valamit, nem működik megfelelően, erre jön a már bevált találékonyság és "maf&sznak ez bele" kikötik, megjavítás helyett.
Van egy légterelő lap a légszűrőház szívó oldalán, ami a levegő útját szűkíti alacsony fordulaton, így szabályozva a beszívott levegő mennyiségét és sebességét, lecsökkentve a szívócsőben a gázlengést.
(olyan mint az exup szelep a kip. rendszerben, csak ez a szívó oldalon teszi ugyanazt)
Ezt a központi vezérlő vezérli (a barna/fekete vezetéken keresztül) egy elektro-pneumatikus szelepen keresztül a fordulatszámtól függően. Ha ez ki lesz kötve, akkor a légterelő lap megmarad nyitott állásban és meg is javították a járművet. (ezért érdemes volt a Yamaha mérnökeinek dolgozni vele, minél pontosabban szabályozott innyektoros motort tervezni az igényes felhasználónak hogy ne kelljen kínlódni a karburátorokkal)
http://youtu.be/RXFJNrNXdLc
oroszul beszél
Ez a muki mit csinal?
http://youtu.be/MG1Au7RnF8E
Nem nyúlok hozzá