Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Gyújtásoddal mi a pálya?
Köszönöm előre is Blackiex & Gyulus!
Így már nem tűnik bonyolultnak.
Ezt elképzelnem is nehéz. Az a két-három indítás sikeres volt, járt a motor? Vagy csak indítóztál, nem indul, szünet, indítóztál, nem indul?

Ha a durranás indítózás közben volt, akkor kellett legyen szikra. Legalábbis akkor és abban a pillanatban. Arra tudok gondolni egyedül, hogy az indítózás során az elégetlen üzemanyag a kipufogóba került és ott gyulladt be a kipufogószelepen kicsapó lángtól.

A gyújtásra ez nem kellene hatással legyen, értem ez alatt azt, hogy egy kipufogóban bekövetkezett detonációtól nem kéne eltűnnie a szikrának.
Ami esetleg előfordulhat, hogy a benzin áztatta gyertyán képződött a lemosott koromból egy kis zárlat. Ha a kiszedett gyertyával nézed a szikrát és nem látsz semmit, lehet azért van, mert a középelektróda tövében szikrázik, nem a szikraközben.

Cserélj gyertyát vagy pucold meg alaposan, esetleg gázláng felett égesd le a szikraköz környékéről a kormot. Első körben legalábbis mindenképp itt kellene nézelódni.
Üdv Urak! A következő eset miatt kérem a segítségeteket.Ma délelőtt szerettem volna be indítani a mocit.Két három indítás után,indítások között volt kb fél perc egy nagy durranás volt kipufogó irányából és azóta nincs szikra. Mennyiben befolyásolta az eset a gyújtást? Milyen hiba adódhatott?
Köszi, képben vagyok..... 🙂 🙂 🙂
Képekben.
A srác az ülés alá tette a szabályozó dobozkát. A pirosat és a sárgát megtoldotta, elvitte a TCI-ig, ott a rajzolt módon csatlakoztatta a piros/fehérhez. A testelést (a két feketét együtt) meg a dobozka közelében, a vázon levő csavarra tette.
Nem kell addig várnod.
A gyújtásvezérlődön van egy piros-fehér drót. A nagyobbik csati felső sorában a középső. Azt a piros-fehér drótot elvágod.
A stabilizátor sárga vezetékét teszed a fémdoboz felé menő oldalára. A piros drótját meg a csati felé.
A két feketére meg teszel egy szemes sarut és a vázon levő testelési ponthoz fogatod.
Itt a TCI blokkdiagramja.
A piros nyíllal jelölt ponton lépünk be a DC-DC stabilizálóval.
Uram Atyám!!!! Azt még értem,hogy kapcsoló, meg akku... Na de a többit????? 🤔 😂
Na mindegy is. Köszi a segítséget.
Ha megjön Kínából ez az izé, Be kell,hogy kössétek nekem virtuálisan! Valahogy így:" Swidi vágd el a fehér vezetéket és kösd össze a ..." Oké? Ha szabad kérnem!? 😁
Addig is próbálkozom a beállítással.
Nem, dehogy. Ez az egesz egy hobelevanc. A Darlington csak vagy atengedi a tekercsek aramat, vagy nem. A TCI aramfelvetele abbol all, hogy a Darlington bazisat nyitja vagy zarja. (meg ugye az idozitest vegzo alkatreszeket eteti)
Köszi, értem..... akkor a kapcsoló tranyó külön tápfeszt kap az akkuról....
Az amcsi kolléga is kb. ennyit mért. Az eltérés lehet a más műszer miatt. (neki Fluke-ja van, én Uni-T-vel mértem)
Csak a TCI maga 150-190 mA-t fogyaszt méréseim szerint. Ezzel meg csak a dobozkát táplálod, gyakorlatilag a tranyókat és az IC-ket hajtod vele. 3A bőven elég.
A "szikrapattogtatás" jelenség, ahogy Blackiex is írta: kábel > pipa > gyertya. Nekem a Denso "6"-os hőértékű jött be.
Néztem ezt a DC-DC konertert, 3A-t tud. Valahol ez pont a határérték, (ennyit minimum felvesz a gyújtás) és ezt kell neki teljesíteni huzamosabb ideig. Bár ugye a tapasztalat azt mutatja, hogy bírja. Érdekes lehet a megoldás, hogy csinál pl. 10V-ból 12V-ot 3A terheléssel. (kapsolóüzem, diódás sokszorozó?) Jó lenne szerezni róla kapcsolási rajzot. 🙂
Nálad jól jöhet, igen.
Blackiex! Ezt Írtad:" Ehhez a leggyakrabban egy ilyen olcsó DC-DC dobozkát kötnek be sorba a TCI betápjába.
https://www.aliexpress.com/ite...;
Rendeljek egy ilyet ,most nézem az Aliexpressen.?
Ha könnyebben indul,mert nem ingadozik a feszkó akkor megéri nem?
XD... az a szűkebbik, nem? A vékonyabb menetű gyertyára való méret, ugye? (C és D-s NGK-hoz asszem)
Jó, végülis ha rámegy, akkor hadd szóljon.
Köszi Blalckiex! Van Denso W22EP-U is tavaly vettem nyáron azzal mentem. Visszateszem.
Meg van NGK XD05F szinte újak!
Akkor én speciel gyertyával kezdenék. Nagyon kellemetlen tapasztalatom van az utóbbi pár évben az itthon kapható NGK gyertyákkal.
Dobozból kivéve is szar egyik-másik. Nem tudom, hogy hamisítvány-e, vagy csak lepattintott másodosztályú készlet jön belőle Magyarországra... De olybá tűnik, előállt az a helyzet, hogy a 700 Ft-os Champion megbízhatóbb.

A gyári pipa Tokai Denso TD-15X kéne legyen, ami nem egy rossz cucc, de őszintén szólva a korából adódóan azt is cserélném a lentebb említettre. Ha azokkal a gyertyákkal kombinálod, amiket írtam, maradhat benne az 5K ellenállás is.
Gyertya: NGK BP7ES, (Kb. 200 km-t futottak)
gyertyapipa: gyári, zavarszűrő nélkül ( egy rézrudacska pótolja)
trafók: újak, Kínai (primer 4 ohm ,szekunder 15 kohm)
Jó hírem van, olcsó hiba.

Amikor lehúzod a pipát és csak közelíted, de nem nyomod rá, azt szikrabikázásnak hívják. Az van, hogy amikor van egy kis rés a gyertya elektródája és a pipa között, a gyújtótrafó szekunder oldala lóg a levegőben, magasabb feszültséget tud elérni. Ez a magasabb feszültség pedig átugorja azt a plusz rést a pipa és e gyertya közt, ugyanakkor a gyertya elektródája is szikrázik. Ha ráteszed a pipát, akkor meg nem éri el az átütési feszültséget a trafó. Vagy szar pipa, vagy szar gyertya okozza.

Cserélj gyertyát és pipát (mert a kettő közül bármelyik lehet ludas), meg fog javulni. Gyertyából nem tudom, mi van benne, de ha NGK és főképp BPR szériás, akkor remélem, most vettél olyat utoljára. Denso W22EP-U, Champion N7YC, Bosch W5DC.
Pipából mehet az NGK, XB05F mondjuk
Egyébként elkészültem a középsztenderrel. Nem lett rossz, mert stabil, és emelni nem kell a hátulján semmit, mert a pehelysúlyommal is könnyedén feláll. Egy kicsit féltem az emeléstől, a hátsó kerék mehetett volna feljebb is. (A kipufogók nincsenek fent)
Beindult de....!! Mivel a vákuumos benzincsapokat már rég lecseréltem egyszerű csapokra, ezért a porlasztó talpak szívó csonkjait egy-egy benzincsővel összekötöttem . Idővel a csövek kikeményedtek s elképzelhető,hogy rossz lett a tömítettség. Gondoltam egyet s gyártottam rájuk gumidugókat.
Azután széthúztam a generátortól jövő vezetéket a fesszab. előtt, szivató ráhúz .... beindult!!!. Imába foglaltam a neved Blackiex!! De, gondoltam összedugom megint és úgy is megpróbálom. Hát úgy is beindult!! :-)) Tehát valószínűleg ilyen banális hiba miatt durrogott, ill. nem indult, hogy falsot szívott a vákuum csonkoknál! Járattam egy pár percig, de mivel nem akartam a pincegarázsban megborulni a Co-tól leállítottam.
Ma ismét lementem, gondoltam talán fel is viszem az udvarra. Beindítom ... egyhengerezik!!... "Hogy a jóóó k...a nénikéd! Lehúzom az első ( 2-es henger) gyertyapipát... nem áll le. Tehát megvan melyik henger nem robotól. Ahogy dugom vissza, egy pillanatra beröffen a henger.!?? Megint lehúzom s csak lassan dugom a gyertya felé, még nem érintkezik fémesen,de a szikra,hallom már átugrál a gyertyára a henger meg vidáman megy. Ha tovább dugom,hogy rácsússzon a gyertyavégre, leáll a hengerben a szikra!!??? Na ez ,hogy a bánatban van???
Blackiex, Gyulus54, Segítség!!!!! Mert már sikíííííítófrászt kapok!!!
Köszönöm!
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem gondoltam teljesen komolyan.
Inkább arra számítottam, hogy valaki megírja: "I
Képzeld Lajos, igen, gyártanak már olyan motort, amiben az alábbiak gyárilag benne vannak. A KTM Sportmotorcycle AG. gyártja Mattinghofenben. De már a Yamahának is van ilyen ...." 😂