· Képek: Continental · 2018. október 10. 29

Continental vészfék-asszisztens

Harc a másodpercekért

Aki már került éles helyzetbe, jól tudja, hogy az ütközés elkerülésekor minden századmásodperc számít, s bizony sokat tud jelenteni egy-egy fejlett vezetéssegítő rendszer a másodpercek és méterek elleni harcban.
Cikksorozatunk korábbi részeiben sorra vettük a Continental Vision Zero projektjének elemeit, ekképpen a prémium gumiabroncsok mellett bemutattuk a holttérfigyelő rendszert, az Intelligens Fényszóró Asszisztenst, a közlekedésijelzés-asszisztenst és az ütközésre figyelmeztető rendszert is. E jeles felsoroláshoz kapcsolódik a német nagyvállalat másik kiemelkedő fejlesztése, a vészfék-asszisztens is, ami több szempontból is kilóg a sorból az azonos funkciót betöltő kiegészítők közül.
A lehető legkisebbre csökkentett reakcióidő okán a vészfék-asszisztens jócskán lerövidíti a megálláshoz szükséges időt és helyet, hatékonyan segítve a balesetek elkerülését
Az EBA (Emergency Brake Assist) a hagyományos funkciójánál annyiban nyújt többet, hogy a Continental többi fejlesztésével összedolgozva figyeli és érzékeli a potenciálisan veszélyes forgalmi szituációkat a motorkerékpár előtt, s mindig az optimális fékerőt biztosítja. Ha esetleg ráfutásos baleset veszélyeztetné a motorost, a jelzőrendszer figyelmezteti is a pilótát, mielőtt megkezdené az aktív fékezést. Ha erre nem reagál a sofőr, a vészfék-rendszer automatikusan elkezdi adagolni a fékerőt, ám csak akkor, ha a motorosnak mindkét keze a markolaton van. Ez tehát egy jól strukturált, többrétűen működő rendszer, ami fény- és hangjelzésekkel, valamint különböző mértékű beavatkozásokkal dolgozik, hogy csökkenjen a közúti motorbalesetek és az ebből fakadó sérülések száma.