A szezon végéhez közeledve érdemes visszatekinteni, hogy az egyes márkák milyen újdonságokkal, érdekes modellekkel értek el sikereket, illetve milyen kifutó motorok voltak népszerűek a magyar piacon. Nemrég láthattátok a Suzuki ötösfogatát, élen a V-Strommal, illetve bemutatkoztak a Kawasaki listavezetői is, most pedig jöjjön az amerikai ikon, a Harley-Davidson.

A tíz legnépszerűbb új Harley-Davidson Magyarországon

A Datahouse friss gyűjtését látva talán nem tűnik soknak a tucatnyi darabszám az egyes modellek neve mellett, de érdemes tudni, hogy a Custom/Cruiser-ként említett géposztály eleve csekély piaci részesedésű, ráadásul a kategóriában ötödik Sport Glide az egyetlen 700 köbcenti feletti vas – csupa jóval olcsóbb gép sorakozik előtte, mint például a Keeway C 302 V vagy a Benda Chinchilla. Az ezer közül felismerhető Glide ugyan kilóg a sorból, és nemcsak a riválisok, hanem a házon belüli kihívók közül is, mivel kifutó modell, és még az 1745 köbcentis erőforrásra épül, ezzel szemben a második Street Bob vadonatúj fejlesztés, és abban már az új, 1923 köbcentis egységet találjuk:

Harley-Davidson Street Bob

Felsorolni is nehéz, mennyi újítást mutattak be a mindössze 66 centis (!) ülésmagasságú, idei Street Bob-on: kezdésként új, ape hanger stílusú kormányt építettek be, átdolgozták a karcsú, alig 14 literes üzemanyagtartályt, ám a hatótáv így sem csekély – a gyári tesztek szerint 250-270 kilométert lehet megtenni egy tankkal. Emellett vadonatúj a kipufogórendszer, ami szebb, mélyebb hangon dalol és nagyban segíti a gyorsabb gázáramlást. Szintén a Street Bobon mutatkozott be a 4 colos, analóg műszer, az új 19-es első és 16-os hátsó kerék, illetve további erény, hogy alapáras a guminyomásellenőrző rendszer (TPMS), a LED-világítás, a magabiztos fékezést, kanyarodást elősegítő kombinált, dőlésérzékeny ABS, valamint a korábbinál fejlettebb kipörgésgátló és motorfékszabályozó (C-TCS, C-DSCS).

Tesztünkön a Pan America hagyományos, 19-es első kerekű változata

A dobogó alsó fokán a Pan America áll, ami nem is meglepő, hiszen továbbra is a túraendurók diktálnak a piacon, és a Pan új, 17-es kerekű, szerényebb ülésmagasságú, sőt állítható magasságú ST változata minden eddiginél több motorosnak lehet ideális társ:

Sportos utazómotor és szerény ülésmagasságú túraenduró egyben? A Pan America ST megfelel a leírásnak, hiszen az ülésmagasság csak 825 mm, szemben az alapmodell 850-890 mm-es értékével, ami részben abból fakad, hogy az ST már 17-es (!) kerekeken fut, akár egy crossover

A negyedik helyezett Breakout régi kedvencünk, és idei változata még csábítóbb, hiszen – az említett Street Bobhoz, a Low Riderhez és a Fat Boyhoz hasonlóan – már az új, 117 köbhüvelykes erőforrásra épül. Szintén kellemes emlékeket őrzünk a hatodik helyezett Sportster S-ről, mely talán a Harley-Davidson kínálatának legélvezetesebb darabja. Nevéhez méltóan sportos, kanyarokban is ügyesen mozog, a gyorsulására pedig szavak sincsenek – tényleg letaglózó jelenség:

Az amerikai kanyarkirály: Sportster S

A rendszeres olvasóknak nem kell bemutatni a Road Glide-ot sem, mivel tavaly ősszel alaposan kifaggattuk a tengerentúli világjárót, ami elsősorban hangulatával, parádés felszereltségével, no meg az állítható kipufogóhanggal hívta fel magára a figyelmet.

Harley-Davidson Road Glide

Három jól ismert ikon zárja a tízes felsorolást, mégpedig Street Glide Ultra, Fat Bob és Fat Boy sorrendben. A Street Glide Ultra, miként a típusnév is utal rá, prémium kategóriás utazómotor, ennek megfelelően nincs párja felszereltség terén, és ez nem csak afféle szófordulat – valóban ez a legmagasabb felszereltségű Grand American Touring modell, ami szintén a 175 Nm-es (!) csúcsnyomatékú V2-es köré épült.

A végtelen egyenesek és túrák királya: HARLEY-DAVIDSON Street Glide Ultra

Kilencedik helyen ismét egy kifutó modell, a Fat Bob következik, míg egy valódi legenda, az idén kívül-belül megújult Fat Boy zárja a sort. Utóbbi immáron 35 éve (!) a modellválaszték része, és tagadhatatlan, hogy sikerében hatalmas szerepe volt a Terminátor-filmnek, ám ez önmagában kevés lett volna az évtizedeken átívelő sikertörténethez.

A Duci Fiút 101 lóerő és 171 Nm repíti, ami túltesz az elődök csúcsteljesítményén – ezt a fejlődést továbbfejlesztett égéstérrel, átdolgozott, immáron ovális szívónyílásokkal és a sajátos szelepfészkekkel érték el a mérnökök

Ráadásul a Fat Boy jubileumi, Ghost változata is idén tavasszal jelent meg, amely porfestéshez hasonló eljárásnak (PVD – Physical Vapor Deposition) köszönheti egyedi fényezését, ami még jobban kiemeli a gép jellegzetes sziluettjét. Az eljárás lényege röviden, hogy alumíniumötvözet és lakkréteg kerül az alkatrészekre, mégpedig vákuumban, elektromos töltés segítségével, így a végeredmény a porfestéshez hasonlóan tartós felület, amely fémes csillogásával egészen egyedi megjelenést nyújt a motornak.

Egészében és részleteiben is harmonikus jelenség a Fat Boy, különösen az idei Ghost változat az új fényezéssel

Mint említettem, nem a cruiserek a hazai piac legkelendőbb motorjai, ennek dacára a Harley-Davidson közel harminc modellel van jelen Magyarországon, és olyan nagynevű márkákat utasít maga mögé hazánkban, mint az Aprilia, a Moto Guzzi vagy a Husqvarna, melyek ráadásul kedvezőbb átlagárú és kisebb hengerűrtartalmú típusokkal érnek el sikereket.

A Harley idei teljesítményével megelőzte az Apriliát és utolérte a Benellit a hazai eladási versenyben

Divathullámok jönnek-mennek, de a milwaukee-i cég már 122 éve tartja magát, ezzel a világ egyik legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő márkája, mely ráadásul éppen idén ősszel készül forradalmi lépésre. Októberben ugyanis bemutatkozik – egyelőre a márkakereskedőknek – az új Sprint, ami a fél évszázaddal ezelőtti modell nevét örökölte, és a Harley-Davidson igazgatójának bejelentése szerint garantáltan 6000 dollár (átszámítva: 2 millió forint) alatti áron kerül a tengerentúli üzletekbe. Mivel a jelenlegi, legkedvezőbb árú Harley ennek közel a duplájába kerül, nagy reményeket fűznek a modellhez, amit az EICMA-n már a nagyközönség is megcsodálhat, míg a forgalmazása várhatóan 2026 tavaszán kezdődik.

A tíz legnépszerűbb új Harley-Davidson Magyarországon (2025)

  1. HARLEY-DAVIDSON SPORT GLIDE – 14 db
  2. HARLEY-DAVIDSON STREET BOB – 8 db
  3. HARLEY-DAVIDSON PAN AMERICA – 7 db
  4. HARLEY-DAVIDSON BREAKOUT – 7 db
  5. HARLEY-DAVIDSON LOW RIDER – 5 db
  6. HARLEY-DAVIDSON SPORTSTER S – 5 db
  7. HARLEY-DAVIDSON ROAD GLIDE – 4 db
  8. HARLEY-DAVIDSON STREET GLIDE ULTRA – 4 db
  9. HARLEY-DAVIDSON FAT BOB – 3 db
  10. HARLEY-DAVIDSON FAT BOY – 3 db