Mintha csak az idei szezont illusztrálták volna az elmúlt napok motorbalesetei - a legjellemzőbb közlekedési helyzetekben történtek, s bizony akadt közöttük bőven önhibából eredő kicsúszás is.
Hat versenyzővel lépett pályára a Chrobák Team a múlt hétvégén, Kakucs-Ringen rendezett utánpótlás-bajnokságon. Most maga a csapatvezető mesél az élményeikről.
Közel százhúsz versenyző állt rajthoz hétvégén, és a mindig remek hangulatú versenysorozat ezúttal sem okozott csalódást. Az elszánt pilóták bravúros küzdelmekkel döntötték el, ki lesz Kakucs bajnoka.
Idén az első utánpótlásversenyre Trnavaban került sor, ahol Chrobák János csapata féltucat indulóval jelent meg, s az alakulat dobogós helyezésekkel tért haza.
A tegnap esti baleset kapcsán újra szóba került a motorozás nyolc alapszabálya, melyek segíthetnek a baleseti helyzetek megelőzésében és kivédésében.
A szokatlanul izgalmas hajrában most először csapott össze a Yamaha két nagyágyúja, s ezúttal a rutinosabb Rossi húzta a rövidebbet.
Négy ponttal, kategóriájában a tizenkettedik helyen fejezte be első versenyét Assenben Laczkó Máté, az MW Performance tizenöt éves versenyzője. Nem akármilyen hétvégén van túl az ifjú tehetség.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezésében több mint ezer autós és motoros vehet részt ingyenes tréningeken 2017-ben.
A Londonban élő fiatal motoros, Bárdi Zsolt magyar színekben versenyez a szigetországi Thundersport GB Pre National 600 bajnokságban. Az elszánt versenyző határozott célkitűzésekkel vág bele a kihívásba, s jó esélye van a sikerre.
A MAMS és a palyamotorozas.hu idén négyféle lehetőséget kínál azoknak, akik a versenyzéssel kacérkodnak. A szükséges sportorvosi vizsgálatot holnap, azaz február 14-én tartják.
Alighogy napvilágot látott Guy Martin nyilatkozata, az ausztrál Josh Brookes is előrukkolt egy meglepetéssel. Újra feldübörög a Norton a szigeten.
Ismét átalakul a vizsgáztatás, jönnek az erősebb négyütemű és az új, elektromos oktatómotorok, míg az utcai gépeken eddig nem ismert felszerelések válnak kötelezővé. Csak kapkodjuk a fejünket, pedig a változás igazából most kezdődik el.
Ifjú bajnokunk már most a 2017-es idénynyitó futamra koncentrál, és hosszú távú terveinek középpontjában természetesen a világbajnoki szereplés áll. Most ő mesél a soron következő nagy kihívásokról.
Hol található a világ legszebb látványútja? Mi kell egy valódi kalandornak, hogy tökéletesen induljon a napja? Egyebek mellett erre is fény derül a Henry Cole-lal készített interjúnkból.
A sztárséf korábban is kerékpározott és előszeretettel használta robogóját, de csak nemrégiben döntött úgy, hogy megszerzi a nagymotorjogsit. Nem titok, hogy az új MT-10-zel szerzett élményei motiválták ebben.
Második helyen ért célba és ezzel megszerezte az ADAC KTM 390 RC Junior Cup bajnoki címét Laczkó Máté, az MW Performance versenyzője. Most ő mesél a hockenheimi zárófutam izgalmairól, valamint a nem is oly' távoli folytatásról a magasabb kategóriában.
Az idei Utánpótlás Bajnokság zárófutamának a csehországi Vysoké Myto adott otthont. Korábban gyakran okozott fejtörést az itteni időjárás, ám az égiek most kegyesek voltak, és verőfényes napsütésben versenyezhettek a bajnokság ifjú résztvevői.
A kispályás bajnokság soron következő fordulójának a Kakucs Ring adott otthont, ahol az embert próbáló melegben a Chrobák Team hétfős legénysége is alaposan megküzdött a dobogós helyezésekért.