A kevesebb több?

Korlátozzák a WSBK legerősebb motorjait

Tiszta sor, a Kawasaki egyeduralmának megtörését szeretnék elérni, de nem biztos, hogy a sportnak jót tesz, ha márkánként eltérő szabályok vonatkoznak a résztvevőkre.

Ismét Rea a WSBK világbajnoka9
Harmadszor is!

Ismét Rea a WSBK világbajnoka

A hétvégén történelmi sikert szerzett az észak-ír pilóta, illetve alakulata: elhódították a csapatvilágbajnoki címet, míg Rea harmadszor emelhette magasba a legszebb trófeát.

Parádés csaták

Célfotó az Oulton Parkban

Öt különböző márka az élbolyban, öt századmásodperces befutó (!), és a Moto3 legjobb futamait idéző előzések - a Brit Superbike továbbra is az egyik leglátványosabb motorsport.

Századszor a csúcson

Történelmi siker Doningtonban

A Superbike-vb legutóbbi fordulóján, Donington Parkban éppen századszor állt Kawasaki-pilóta a dobogó legfelső fokán. Bármilyen hihetetlen, a siker kapcsán szóba került a Hungaroring is, s nem véletlenül.

Pont, ahogy abbahagyta...

Rea folytatja diadalmenetét

Századok döntöttek az első helyről és a dobogóról is a Superbike-vb nyitófutamán, Phillip Islanden. Az erőviszonyok rendkívül kiegyenlítettek, négy márka osztozott az első öt pozíción.

Az Aprilia az új kihívó?

Megszorongatták Reát Jerezben

Tegnap délután zárult az idei év első WSBK-tesztje, ahol meglepetésre Savadori bizonyult a legerősebb kihívónak a komoly eséssel záró világbajnokkal szemben.

Pályára lép az új Fireblade!

Kezdődik a tesztzezon

Végre mozgás közben is megcsodálhatjuk a régóta várt, ezres CBR-t, de ez még nem minden, ugyanis a hondás alakulat mellett szinte az összes gyártó képviselteti magát az évadnyitó pályázáson.

Superbike vagy MotoGP?

A WSBK-bajnok lenyomja a GP-pilótákat?

Napestig lehetne vitatkozni azon, hogy a Superbike vagy a MotoGP versenyhétvégéi izgalmasabbak-e, ezért inkább a tényekre hagyatkozunk. Ezek alapján úgy tűnik, a gyakran másodvonalas szériának titulált Superbike éppen beelőzi a nagy riválist.

WSBK-teszt - Jerez1
Esőben is volt értelme

WSBK-teszt - Jerez

Bár az időjárás igencsak barátságtalan volt Spanyolországban, azért több pilóta pályára lépett, ami nem is meglepő, hiszen sok-sok munka vár a frissen igazolt versenyzőkre és a régi, illetve új csapatokra.

A nap videója: A BSB legjobb pillanatai11
A motorozás esszenciája

A nap videója: A BSB legjobb pillanatai

Látványos összeállítás készült az idei brit superbike-bajnokság izgalmas, lélekemelő, néhol pedig egyenesen hajmeresztő csatáiból.

Dupláztak a zöldek Jerezben

Sofuoğlu idén sem talált legyőzőre

Már a szezon vége előtt bajnokot avattak a Superbike-vb Supersport kategóriájában, s ezzel párhuzamosan a WSBK-ban is kiosztottak egy trófeát, mégpedig a legeredményesebb gyártónak járó elismerést.

Indul a szezon!

Jerezben startoltak a srácok

A zöldek fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy idén is szeretnék bezsebelni a Superbike bajnoki trófeáját. Brillíroznak az első 2016-os teszten, de a többiek is folyamatosan fejlődnek.

Mi lesz veled MotoGP?

Szabályváltozások a motorsportban

Már az első téli teszt köridejeiből és sok-sok esésből tisztán látszott, hogy új időszámítás kezdődik a GP háza táján. A reformra szükség is van, hiszen a Superbike egyre erősödik.

Kawasaki ZX-10R - 201651
Zsebben a vb-cím?

Kawasaki ZX-10R - 2016

A zöldek nem ültek rá az eredményre, már most vadonatúj modellel rukkoltak elő, hogy bebiztosítsák elsőségüket az utcákon és persze a Superbike-vb rajtrácsán.

Korai bajnokavatás

Ismét a Kawasakihoz került a trófea

Jonathan Rea a tegnapi Spanyol Nagydíjon mindkétszer negyedik helyen ért célba, és négy futammal az évad vége előtt megszerezte a Superbike vb idei bajnoki címét.

Bemutatkozik az új ZX-10R8
Már csak egy hónapot kell aludni...

Bemutatkozik az új ZX-10R

A motorpiac fellendülésével újra erősödik a literes sportgépek szegmense is. A superbike-ban egyeduralkodó Kawasaki sem akar kimaradni a jóból - érkezik is az új ZX-10R!

H-Moto Team csapatbemutató
Kiskunhalastól a Superbike-ig

H-Moto Team csapatbemutató

Két lány, öt srác és egy nagy adag lelkesedés. A H-Motónál mindig zajlanak az események.

Drámai küzdelmek hétvégéje

WSBK - Sepang

A visszatérő Biaggi leckét adott motorversenyzés tantárgyból a fiataloknak, a kawások pedig újabb nagy lépést tettek az egyéni és az összetett vb-cím felé.