Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Sziasztok! Nem tudom mennyire illetlenség itt motort hirdetni, de gondoltam megkérdezem, hátha van köztetek olyan, akinek megérné egy csupasz 2005-ös 600RR, amire lenne energiája, hogy vissza idomozza (akár utcára, vagy esetleg pályára). Röviden: 2,5 éve vettem a járgányt azzal az ötlettel, hogy kap egy egyedi, frissebb design-t. Sajnos idő közben kiderült, hogy jelenleg ez az építgetés nem fér bele az időmbe, ezért adom el. Persze a vásárlás után azonnal, nagy motivációval el lett kezdve az idomozgatás/építés, úgyhogy nem is volt alkalmam motorozni vele. Viszont a gyári idomok ezért már nincsenek meg, illetve ami módosítva lett (első lámpa és segédváz) azt cserélni kell (kivéve, ha pályamotornak lenne használva, mert szerintem arra a segédváz használható (mivel csak a végéről lett vágva belőle)). Már a vásárláskor is javított, de gyári idom volt rajta (tehát már korábban volt az oldalán a gép, de ez nem is volt titok). Szerkezetileg nem nyúltam semmihez (illetve az idomok, és a kipufogó dob leszedésén kívül) nem lett szétszedve/megbontva. Tökéletesen indul/jár továbbra is (menni is lehet vele), szóval ez egy komplett motor maradt, „csak” meztelen, ahogy a képen látszik :) . A többi info a motorral kapcsolatban az alábbi linken a hirdetésben van leírva, már szerintem így is egy kisebb regény lett a kérdésemből. Műszakija már lejárt, de forgalomba van helyezve. Ha zavaró a bejegyzésem, akkor persze törlöm :) További kérdésre szívesen válaszolok! Ákos

https://www.hasznaltauto.hu/motor/honda/cbr_600_rr/honda_cbr_600_rr_pc37-20839827#sid=d451fee2-4fb5-4d4d-a4b3-ad16fb2ca7c4
46820ft/db
Ùjat, használtat? Hol nézted eddig?
CBR 600 RR 2004 első féktárcsát keresek!!
Sziasztok,
CBR 600 RR pc37-hez keresek gyári rendszámtartót.
Ha bárkinek van elfekvőben szívesen átveszem.
Helló. 600 RR pc37 2003-4 hez keresek gyári kipufogót.
Honda cbr600rr gyári kipufogó leömlő 25e ft.
Sziasztok ! Ez jó lehet egy 2005 év 600rr -hez ? https://www.aliexpress.com/ite...
Pc37
azert itt kerdezgeted es nem csinalod, mi?:Dmegis milyen evjaratrol beszelsz?
Nem az 😉
mission impossible!
Üdv! Szeretném átalakítani a cbr-t csúszó kuplungosra . Van valakinek már ilyen ? Ha igen információk kellenének. Köszönöm előre is.
Ez elfogadott a vizsgán
Kennyèrre kell?
Az akra elfogadott a vizsgan, kulfoldon? Vagy?
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni. A használtan vett 2009-es 600RR-hez kaptam egy 0 km-es gyári kipufogót (Honda HM MFJ E2), amit még a szalonban lecseréltek egy Akra dobra. Érdemes tartogatni a gyári kipufogót (ha igen, mi okból), vagy adjam el? Utóbbi esetben mennyit ér? Köszi előre is: Ákos
Nem màs köszönöm szépen! Annyit elfelejtettem,hogy hát ha van valaki ek magyar nyelvű, de mindegy
Sziasztok! Nem tudna esetleg valaki egy linket hasznàlati útmutatóhoz
2006-os pc 37hez? Köszönöm szépen
Bocsánat a késői válasz miatt. Mindenkinek köszönöm a segítséget. Szép napot!
90120-MEL-000
Sztem ez a kódja.
dnor,

bocs nem neked akartam irni... :)
"De mivel nem sok csavar van ott beirogatva a cikkszámokat a google be a képeket is kidobja."

Az Oemparts-on sok csavarnál kép is van.