Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ja, hát én ezért nem vagyok tag a motoros illetve autós fórumokon. Volt, hogy próbáltam segíteni, aztán lehurrogtak a többiek és a végére az is, aki tanácsot kért. De mondhatnám ezt az élet bármely részén, beleértve a kutya idomítási gondolataimat, vagy a linux vs windows problémákat! De a legjobb az egészben, amikor valakinek úgy segítek, hogy nekem kerül pénzbe, aztán szenvedek vele pár munkanapot mellé (ingyen) és utána még én vagyok a hülye, mert nem úgy csináltam meg a dolgot, ahogy ő szeretné.
Legjobb eset, amikor a 10+ éves pc nem vitte a HD videókat a youtubon és a filmeket windows-on. Megbeszéltem a nővel, hogy ha kell rakok neki egy LINUX Mint-et és azzal valamivel jobb lesz a dolog a régi gépen. Elmentem a gépért kocsival egy másik faluba, elvittem a gépet és egérszart és pisit takarítottam belőle, majd újra pasztáztam és telepítettem neki egy Mintet. Mikor házhoz szállítottam, beraktam neki a retekbe, majd összedugtam és beüzemeltem. Sajnos netezni nem tudott vele, mert ugye az apja nevét nem tudta jól leírni a T-home-nak, így egy betű nem stimmelt a jelszóban az idiótnak. Majd kihívta a helyi szerelőt, aki jó pénzért vakarta a fejét és elment. Mire többszöri bejelentésre kijött a T-home-os szerviz, és elmondta neki, hogy az apja nevét neki nem sikerült jól megadni a szerződéskötéskor. De rábeszélték, hogy részletre vegyen egy rendes gépet windows-al, mert az amit én csináltam az nem lesz jó, mert a linux egy szar! Így felvett még egy hitelt és vett a tablet mellé egy laptopot is részletre. Pedig csak annyi volt a gond, hogy kihagyott egy betűt a névből.
Nálam a láncvezetőben van az olajozó tű, a villa alsó részén, a görgőkre irányítva, de kissé besüllyesztve a gumiba mert érintőlegesen a görgő húzza le az olajat a lánc alsó ágának elején. Így az első centrifugális erő a hátsó lánckeréknél éri az olajat. Azért csináltam így, mert a kislánckerék előtt kenve ez a centrifugális erő nagyobbb, ahogy te is írtad. A hátsó lánckerék közvetlen kenését is kipróbáltam, de az több olajsárral járt, ez a mostani felállás meg jól bevált az előző motoromnál is. Valamennyi nem kívánt olaj mindig van, igazából engem se zavar 500 sőt 1000km után sem, mert nem sok olaj csapódik ki, de egy forszírozott több napos túrán főleg zordabb körülmények között megemelt olajmennyiségnél jól jön a kis burkolat. Az ujjam is aláfér, könnyen ki lehet húzni az olajsarat, de ezzel a túrán soha nem foglalkoztam csak otthon, a láncon viszont folyamatos volt mindig a filmréteg, ami az egész olajozás lényege.
Èn már nem mondok neki semmit...
Nyáron tárgyaltuk a másik barátommal, hogy a környezetében ö sem küzd már barátok-rokonok-haverok meggyözésével, mert nekik csak B. Robika marad, nem pedig az az országosan keresett és elfogadott mérnök akit amúgy az üzeletpartnerek a lába elé borulva könyörögve invitálak a következö projektekre is.
Èn is elmondom barátoknak, hogy mit hogyan kell. Jó esetben meghallgatják, megemésztik, aztán mennek a tovább hülye fejük után. Aztán persze, hogy megszívják. Majd eljutunk a következö találkozásnál a -"na ugye megmondtam"-ig. Aztán legközelebb más témában ugyan ez játszódik le.
Èn foglalkoznék vele szívesen, de gyerekszobában vannak a kihívások, örülök, hogy most már sikerül néha lejutnom úgy is a teremgarázsba, hogy ök is velem tudnak jönni és össze tudják magukat ök is olajozni, meg remek koncertet csapnak 22-esnél nagyobb villáskulcsokkal, meg elpuzzle-eznek a 150 db-os szerszámossal, miután kiborították... ellensúlynak is nagyon jók már az ülésen, mikor cserélem az elsö kereket télire felgumizottal. De közben vigyázni kell mert 60 millió rendör országában, már van két feljelentésem, hogy a garázsban "szereltem". Ìgy a nagyobb dolgokat mindig késö éjszakára idözitem, mint komplett hátsó futómú, rugó, vagy fékcsö csere pl az autón...
Tolhatnál valami feng shui desing-t 3D nyomtatóval, csak hogy legyen benne valami kihívás is! :)

(((Amúgy az SR 125 burkolata csak egy ugrásra van a teljes burklástól... emlékeim szerint ezek mintha o-gyürü nélküli láncokkal futottak volna.)))
Az ötlet nem rossz. 👍️
Próba képen lehet nyomtatok a lánckerék köré egy burkolatot, aztán megnézem mit szed össze.
Bár engem eddig sem zavart az amit lecsapott, csak mégis kíváncsi lennék a mennyiségére.
Szerintem a többséget úgy is a kis lánckeréknél csapja le, hiszen a kisebb átmérő miatt nagyobb a centrifugális erő.
Amikor éves szinten ilyen 30-50ezreket motoroztam, nekem sem volt időm és energiám mindig tisztán tartani. 2 évente műszaki előtti karbantartáskor kiglancoltam az bőven elég volt 😁
Most, hogy inkább hobbi lett, ritkábban használom, és keveset megyek, no meg új motorom van ami gyárilag nem szórja az olajat, én is mindig tisztán tartom és adok rá hogy szép tiszta legyen.
De nekem így sem okoz gondot az olajkenés.
Az út pora, a levegőből kicsapódó por (ha nem takarom le), bogarak amit leginkább takarítani kell. Ha ár is megy a hajtómű olaj a felnire, azt sokkal könnyebb letörölni.
Ezt annyira nem értem. Nekem nem cseszi össze se az olaj, se a spray. 1-1 csepp előfordul, de ha már nyoma van akkor túl sokat tettél rá.
A láncvédőben és a kis lánckeréknél gyűlik nekem, ott egyértelmű a különbség.
Mond neki, hogy olyan láncspry-t nem igen találtunk, amit nem veri le a felnire, tehát oly mindegy, hogy mit fröcsölök oda.
Barátom egyedül a fehér teflonos szilkikon zsírral jutott odáig, hogy nem baszta agyon a Duke-on a felnit. Igaz 11-12 ezer után ment a kukába a lánc nála.
Elsöre semmi kivetnivalót nem találok benne.
https://www.ebay.de/itm/233398...
Az öreg Sr 125-ön volt komoly burkalat a láncnak amit anno én is ráprobáltam a 1400-re egy rövid idöre, csak aztán akkoriban nekem már a könykömön jött ki a lánc téma...
Meg én egy sokakhoz képest " trehány" tulajdonos vagyok, nem zavar a kosz a motoron ha az nem megy a használhatóság vagy müködö alkatrészek kárára, de ezt régen már kitárgyaltuk. Nekem pl poros-olajpöttyös felni nem bántja a szemem. Az viszont a nyáron kicsapta nálam a biztosítékot, hogy barátom azzal tolta el az elsö kisérlet utánmagától az olajjal való kenést, mert az arany szinö honda felniröl nem lehetett "enni"...Persze hiába mondtam neki, hogy túltolta, kevesebb is elég az olajból..., majd vesz rá új láncot, hondanál felteszik, gondolom 70-80ezerböl (?) megússza aztán majd 20 ekm mulva megismétli a mutatványt, de legalább a felni tiszta lesz. :)
Ebben a turbulenciás dologban lehet valami igazság, az olaj is leválik amivel nem tudsz mit kezdeni, de ez nem hátrány, mert ez az alapja a lánc öntisztulásának. Néhány éve láttam ehhez hasonló védőborítást egy olajozóval felszerelt zsír új DL-en, akkor megmosolyogtam de szöget ütött a fejembe és csináltam valami hasonlót én is, azóta már 2 szezon alatt bizonyított. Legutóbb egy 4 napos túra (autópálya, eső, offroad, por) után se volt számottevő olaj a felnin. Tulajdonképpen egy toldat ez, ami a gyári láncburkolatot egészíti ki, nem szép, de ha nem keresed nem üti ki a szemed. Sok olajat összegyűjt, főleg akkor van haszna ha olyan a körülmény amikor több olajat kell adagolnod. Amikor teszteltem szándékosan túladagoltam, legrosszabb esetben amit összegyűjtőtt azt is a felni és a gumi mellé cseppentette le, de ez nyilván nem életszerű normálisan beállított olajozónál.
A kép olyan amilyen, a motor már téli álmot alszik, csak úgy befotóztam a ponyva alá, de így is kivehető a lényeg.
Ugyan valós kisérlettel nem tudom alátámasztani, de az elképselészem szerint a felnire a leváló olajat a turbulencia ránthatja oda. A lánc mellett forgó nagysebességü kerék nyomáskülönbséget hoz létre (mozgó közegnek a sebesség növekedésével arányosan csökken a nyomása), ezért egy része kenöanyagnak a felnin landol.
Biztos lehetne tesztelni egy középállvánnyal rendelkezö motornál is akár, csak picit túl kéne kenni a láncot, hogy a felesleg "megfesse" levállás irányát, helyét. De lehet, hogy nem lenne teljesen elfogadható az eredmény, mert a valóságban a motor is mozog, ül rajta valaki, ami-aki körül különbözö, turbulens és laminális formában áramlik a levegö ami eltérítheti a láncról leszakadó felesleges anyagot.
Nálam is teljesen más a lánc kinézete az olajzóval mint a teflonos ragacsok után. A felni már engem sem zavar igazán csak kíváncsiságból keresem, hogy hol van az a pont amikor a legkevesebb jut a felnire, de a láncon meg még elégséges a mennyiség.
Az a fura, hogy én a spray-el is összefröcsöltem a felnit, és a hajtómű olajjal is, amit pár éve használok ecsettel felhordva. Csak a láncom nem egy trutymó, mint spray-el. Bár tavaly kísérleteztem az egyszerű kenőzsírral is. Az pont olyan, hogy az is jó kategória, csak felrakódik a kis lánckeréknél. De készítem az olajzót én is.
(Megsúgom halkan, hogy két ugyanolyan 390-es Duke-on a láncspray-s ember előbb cserélt láncot, mint én, mert én egy deka spray-t nem használtam azon!)
Tehát ezért sem fogom fújkálni!
Eljutottam oda ,hogy a gumira már nem megy olaj csak a felnire de ott sem vészes, de a tapasztalataidból kiindulva átraktam rá az egyfejes megoldást amivel tovább tudom csökkenteni a mennyiséget. Azt gondolom meglesz rövidesen az ideális állapot. 🙂
Csak a kép miatt linkeltem be. Van festo-s ilyenem is, az meg ugye a légtechnika miatt tutti olajálló, mert sok helyen olajozzák a levegőt a szerszámok miatt.
Ezzel vigyázni kell!
2 fajta van belőle,külsőleg majdnem 100%-ig egyformák,de az egyikben a gumiszoknya nem olajálló.
Egy idő után átereszt és semmit nem ér a szabályzó része.
Világos. Kardános vagyok, személyes tapasztalatom nincs, de több helyen láttam, hogy egymásnak ajánlgatták.
Pl. https://www.fz09.org/threads/e...
Triumph fórumon is láttam többeknél, de annak a könyvjelzőjét nem tettem el valamiért.
A csap jó lehet, de a szeleppel kapcsolatban vannak kétségeim. Ez levegőszelep. Fene tudja, mennyire olajálló és az is kérdéses, hogy mennyire szereti a több órás folyamatos üzemet. A benzinszelep biztos, hogy mindkét kritériumnak megfelel.
Köszönöm a segítségeteket!
Pl. ezt a két linket fogtam anno egy fórumban.
12V szelepke: https://www.aliexpress.com/i/1...
Szabályozó csap: https://www.aliexpress.com/ite...
Úgy van. Felesleges a tizenezrest venni, az sem jobb mint a 4-ezres. Otthon általában ezt a Lovato benzinszelepet szokták venni a srácok.
Nyilván, van pár megoldás. Nem kutattam annyit a témában, mint a topikban kommentelők többsége, de az időzítő áramkörből arra következtettem, hogy valami ilyesmi lehet a cél. Mert olyat spec már láttam.

Való igaz, a leggyakoribb a 12V-os mágnesszelep meg valami pici csap pl. a kis műanyag, ami akvárium levegőztetés szabályzásánál használnak vagy ami olcsóbb szinkronteszterek mellé szokott jönni.
Akkor csak egy szelep kell, mert a többim van.
Ezek szerint ebből meg tök mindegy melyiket veszem, mert ugye van az előbbi linkelt 4000-estől egészen 10-en ezrekig szelep ár.