Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A lengőkar csapágyazás rendben van?
Legutóbb túl lett húzva és összenyomódhatott a középső távtartó ami miatt összébb megy meghúzáskor a két csapágy szorulni kezd....feltéve ha minden jól van összerakva benne mert ilyen akkor előfordul ha kimarad valamelyik távtartó (bár írtad, hogy mind a helyén van) főleg az szokott elkeveredni amelyik a lánckerék és a kerék között van. A túlhúzásos jelenet meg nem annyira ritka, ha nem nyomatékra húzzák le hanem ahogy sikerül akkor előfordulhat főleg ha légkulcsot vesz elő a gumis (volt már rá példa nem egyszer), igaz a suzuki erre nem annyira érzékeny mint a honda.
Persze, nem mondott nagy baromságot, mert van olyan, de nem a GS-en. :-)
Félreértés ne essék! Nem támadásból írtam, igazából mindenkinek szólna,, csak Bogyó hozta ki belőlem. Teljesen értem a segíteni akarást is, becsülöm is, csak így terjednek a félrehallott, ki tudja honnan származó téves infók, amiket aztán tuti tippként terjesztünk.

De itt van egy konkrét bibi a zasszony GS-én, ezen agyaljatok! Ganja! Te is! MIndenkit meghallgatok!

Szóval: a gép egyszer csak elkezdett "sétálni" az úton! Úgy, mint a hosszú aszfaltfelmarásokon, jobbra-balra kitért. Megérkezés után ránéztem, a hátsó keréktengely anyája talán egy fordulatnyit le volt lazulva. Ez nem lehet a hiba oka - gondoltam - és meghúztam. Megszorult a kerék. Ez pedig ugye nem lehetne!
Kivettem a kereket, minden a helyén, bár nem volt módom komplett kerékvizsgálatra. Távtartók rendben, kerék beszerelve nem kottyan semerre. A hiba fennáll, a kerék meghúzáskor megszorul, ugyan úgy "sétál".

Holnap nem leszek, de agyaljatok, én nem tudok mire gondolni már. Majd visszaolvasok.
Jah, a lényeg : a kerék nem volt kivéve kb 2 éve. Se a fék megbontva!
Egész fasza lett ez a nyomi cbr. .
Ne is idegesíts.
Az,még én is elgurultam egy ezrest.
Hát én eddig csak a szerelőig és vissza gurultam, szégyen és gyalázat!!
Idén valóban nem vagyok a topon - összesen négyszer ültem a gépen, 1200 km össztávval. Tényleg szégyellem egy kicsit.

Amúgy meg egyedül járok, a társas "gépesített pöcsméregetés" nem az én műfajom, abból előbb-utóbb baj szokott lenni. Én meg még élnék egy kicsit ha lehet...
Sose gyossz motorozni hiába hívlak..
Na, itt is megtaláltál, falubéli motorostársam!
Azok csak motoroznak bogyókàm rendületlenül, ne aggódj!
De baromságot mondtam, mert másfél éve és 12 ezer km óta hajtom a GS-emet, de még rá sem néztem a karbikra. Nem volt rá szükség. Első főtengely fordulatra indul hidegen-melegen, jól megy, jól fogyaszt, gyertya őzbarna, kompresszió meg a gyári értéken, 49 ezer km-nél. De hát ezért szeretjük a GS-t nem? Szívjanak a Kawások!
Szerintem nem mondott akkora baromságot. ( és nem azért mert én is írtam )
Régebben sok karbiban vólt túlfolyó. Az hogy előfordúlnak ilyen balesetek ( folyik a blokkba a benzin, vagy a légszűrőházból jön ki) mutatja hogy nem vólt akkora hülyeség.
Persze a vákumcsapok, meg a Gumis végű tűszelepek csökkentették fontosságát így sok gyártó elhagyta.
OK bocs, benéztem, de valahogy fel sem tudtam tételezni hogy az 1983-ban tervezett kis Honda csopperem magasabb műszaki színvonalon állt, mint szeretett GS-ünk.
Hinni a templomban kell! Ezért nem túl jó, ha valaki tapasztalat híján irkál. Értem a segítő szándékot, de félrevezető.
Kérhetnék valakitől - akinek van persze - egy magyar nyelvű használati-kezelési útmutatót? Egyre jobban erre kell gondolnom, amikor sok-sok problémát olvasok itt a fórumon, hogy egyszer nekem is eljön az az idő, amikor olvasgatnom kell majd. Igaz, a karbantartás miatt meg mindig kell majd.
Köszönöm.
GS karbiját még nem néztem meg közelről, a kis CBX125-ös Hondám karbijain volt az általad említett sárgaréz túlfolyó cső a benzinszint fölött 2 mm-rel. Amikor sz*r volt a tűszelep, akkor a karbi alján ürült a "fölösleg", nem folyt a motorba. Azt hittem, az összes karburátoron van ilyesmi - a józan ész ezt diktálná legalábbis.
A karburatorokon NINCS tulfolyo. Regen volt PL a honda CB750 amikor az uszohazba egy rezcsovet tettek ami epp a benzinszint fole ert. A GS-en nincs tulfolyo. A benzincsap (ON es RES allas) es a tuszelep hivatott ellatni a dolgat es ha mindketto atenged akkor a benzinszint az uszohazban emelkedni kezd. Namost ha nagyon gyorsan emelkedik akkor igen felul a SZELLOZO jaratokon omolhet a benzin a foldre. Ha lassu a szivargas es lassan emelkedik a benzinszint akkor az alapjarati fuvokakon es a fofuvokan a venturi csovon feljovo benzin vagy a motorba vagy a legszurohazba folyik. Ez a karburatorok allasatol fugg. Van ahol csak a motor fele folyik van ahol a legszurohaz fele.
Az OK, de a karbi úszóházának van egy túlfolyója pont ennek elkerülése végett....
A rossz bnzincsap es a nem zaro tuszelep miatt a karbin at.
Ahogy írtam lejjebb, ha a szívószelep zárva van akkor csak a karbi felé tud folyni ahonnan a légszűrőházba megy tovább mert hiába van feljebb a szűrőház mint a karbi, de az üzemanyag még feljebb van és hát a gravitáció meg ilyenek ott is dolgoznak.
Nem ment át a poén... :(
az oké...
de hogy megy a tankbol a légszürőbe?
azt értem...de a karbiról volt szó...az lejjebb van a légszürőtöl tudtommal...
a légszürö meg a tank alatt pöcsnél...?
Pedig ott van.Az akku és a karbik tetejével van egy síkban,a felett meg a tank.Csak nem alatta.De lejjebb mint a benzinszint.Úgy tizenakárhány literrel.