Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A medence előtti zuhanyzás nálam nem köthető össze mással, mert én ezt alapnak gondolom.
Én úgy vagyok bedrótozva, hogy vannak otthon végezhető tevékenységek és vannak, amit mindenhol. Mivel nem lehet mindent fekete-fehérben szemlélni, ezért van közös halmaz, de nálam a borotválkozás nem elképzelhető máshol, mint a saját haciendán.
Többek között ezért utálom a buzikat, mert otthon a négy fal között mit csinál, amúgy nem érdekel, de ha már megjelennek az utcán, az már problémás szerintem. Én speciel mindig fürdés után borotválkozom, mert addigra már kezelhetőbb.
De ez egy dolog csak, mert nem minden alkalommal láttam ezt, de sok negatív élmény viszont már arra sarkallt, hogy búcsút intsek a közfürdőknek.

A cigányokkal is csak egy bajom van, illetve az abból fakadó összes többivel, hogy nem otthon vannak. Ezért is támogatom a kórház helyett az otthonszülést.
Én itt, a cigány meg Indiában.
Ez a biztos jele annak hogy öregszünk, egyre kevésbé értjük a szlenget, és morgunk azon hogy beszélnek a fiatalok
A lányom most hívott délután, hogy a tavaly felújított lakásába az egyik boltív helyett ajtót akar - hogy ne menjen be a macska
Utána hívott a fiam, hogy a tegnapelőtt még működő autója nem indul - kormány gömbcsuklót cseréltem rajta, akkor még jó volt
Hárman az ország 3 sarkában lakunk...
Ezek után tényleg azt hiszed, hogy a hülyeségeddel fel tudsz bosszantani?
A trollkodás már elég régi kifejezés a netes provokátorokra, ráadássul kifejezőbb, mert a troll egy elég gusztustalan és ronda mítikus lény, így az ember a provokátorok iránti megvetését is kellően kifejezte egy szóval. Ráadásul ez a megnevezés kb. a nettel egyidős....bocs "világhálóval"
akkor biztos mindjárt írja hogy te is full kreténbe tolod
Nem ismertem.Nekem ezek kimaradnak.
Provokátor,provokál.Na meg aztán a kifejezés megjelenése elött is létezett maga a viselkedésforma.Na mindegy,én egyszerűen képtelen vagyok használni ezeket.
ezek szerint heti 3 szor is boroltválkozol
Nem ezt mondtam, csak azt hogy én jobb körökben mozgok mint te
Hát ha te nem hallottad, akkor nincs
arra tippelsz amire akarsz 3-as a besorolásod túl sokat nem lehet tőled elvárni
Soha nem hallottam még magyarban.
Az miért baj? Én is ott szoktam, mert jól kiáztatja a szakállam és sokkal könnyebb leszedni. Na meg vagyok annyira kultúrált, hogy a medencébe csobbanás előtt lemosom magam hogy ne a medencébe mossam, utána meg azért hogy lemossam azt amit a medencébe szedtem össze, mondjuk elsősorban a klórt.

Az hogy a cigányokkal bajod van megértem, de az nem ezzel függ össze
nekem egy merenye 150. mondjuk már kényelmesen vagyunk van faház
Te erre rájátszol, hogy fullba tolod a kretént, poénból, vagy ez őszinte? A másodikra tippelek
Mondjuk a te alkatoddal lehet tényleg nem kell erőltetni a szaunát, mert a végén még infarktust kapsz.
20 másodperc alatt meg is értem hogy nem jöttél rá.
Sport után jó lazítás, főleg ha kifagytam már a medencéből, jól esik az a meleg.
Amit írtam, inkább már szleng, gyanús, ill. sejtelmes - egyébként angol. Mi használjuk, leginkább poénos környezetben, te ezek szerint nem, akkor bocs.
Heti minimum 3 alkalommal szaunázok. Egészséges....
Én még akkor jártam ezeken a helyeken amikor nem voltak csilliárdokat ráköltve az épületekre azt forint fillérért lehetett itt nyaralót bérelni. Akkor sem voltam lenyűgözve a haltalan körösholtágakért. Most vagy 20 nyaralót felújítottak ilyen szintre. Tavaly a haver egy 50-es szülinapot akart itt az egyikben megtartani de nem volt foglalhatón hely. akkor egy péntek-sz-v 140 körül volt
Most írja, hogy szezonon kívűl 20-as egy nap annyiért én biztos nem adnám ki. Annyiért már jönnének a mamlas féle kúltúrálatlan prolik aszt szétbaxnák Azt se tudnák mi micsoda, melyik gomb mire való a bidét is csak telifosnák, a medence vizéből meg levest főznének
Én is voltam ilyen helyeken a haverokkal,nincs semmi bajom a vadkempingezéssel. De ez nem a pecáról szól,csak lehet azt is.
Alapvetően szerintem is, de a "trollkodást" hogy mondod másként?
"random" meg már szinte magyar szó ahogy a sarokcsiszoló kimondásával sem fárasztja magát senki amikor röviden lehet annyit is mondani hogy "flex"
Lehetsz buzi ok...semmi gond
nem is voltam beteg amióta kompresszor házakat is látogatok
volt hogy a fülvédőből is folyt az izzadság amikor úgy másfél óra után le tudtam venni