Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

abból is a fapadosat venné
Dehogynem, folyamatosan durcázott valamin
nem az a fajta
Pfizert elhozhattad volna bogyonak, a renyo után az a második legnagyobb álma
Az összes közt nekem is az a legszimpatikusabb. Az legalább nem müanyag
Mentem a gyógyszertárba 20 db. tesztért, nem én beszéltem le, kaptam antigén tesztet 138 ezerért, kicsit sokallottam, de aztán vihettem is vissza.
De ha már ott voltam, megkérdeztem a dr gyógyszertáros hölgyet, ő mit gondol a vakcinákról, azt mondta, hogy ő mindenképpen a kínait javasolja.
Ma meg nekem szegezték, hogy bár lemondtam róla, van lehetőség vagy pfizer, vagy szputnyikra.
Így sem jött meg az oltási ingerenciám...
Bár inkább az orosz.
SZEGÉNY PEDIG VALAMI MARADANDÓT MÉG PUBLIKÁLHATNA IT AZ UTÓKORNAK
Hát ja,2018-ban ölte meg egy barátomat két gyökér cigány.Van rá esély hogy megússzák mert boncoláskor kiderült hogy komoly szívbaja volt amiről ő maga sem tudott.Azon megy a harc hogy a verés közben leállt szíve ennek tudható be.Az a baj hogy addig rugdosták míg mozgott.
Volt már rá.példa de visszajött, irta is.
De már szerintem annyi embert tiltott mint a macsek és nem volt nagy élete itt
NINCS OT ANYI AGY
Nem hinném hogy oda lett, csak megsértödött.
Az a baj ezzel, hogy a látszolag egészséges sem mindig az. De mivel nem boncolnak igy ez nem derül ki csak hogy covid pozitiv volt.....
ja,vagy volt már 1-2 lábon kihordott tüdőgyulladása......
na most akkor az jó lenne vagy nem?
Látod a sámán is odalett azt mégsem gyászolja senki
Helyes. De utána remélem nem buborogsz az oltáson.
Pénteken megyek.
Akko tulelte........
És ha telexes jön?
A lonak a faszát.... eregy oltatni
Ne válogass
Ha het kozepeig nem jon legalab napi 3 kibaszott indexes link, akkor gebasz van.
Úgysem írom meg neked, geci vagyok (én is...) !
szerintem sok ember oltatná magát de nincs cucc, már a 2. oltáson is húznak heteket
szóval ha akarná is mindenki akkor se lenne

és "teljesen egészséges" ember nem túl sok van aki nagyon beteg lesz, biztos van de nem sok, ezek szoktak 1-2 nap alatt meggyógyulni

amúgy én orvosilag tökéletes vagyok, pedig a vérnyomásom se az igazi, a cukor is határeset, meg gecimód el vagyok hízva, de a doki erről szart se tud mert amióta nem vagyok a vasútnál (2012) nem is voltam a közelébe sem
szóval ha nagyon akarnám az oltást nagyjából az utolsó sorban lennék, de ha épp megmurdelnék akkor az lenne a listán max hogy elhízott, aztán kb a szaglásomon kívül semmi se hibátlan rajtam
talán kipróbálhatnád, hogy adsz neki enni