Ezekben a percekben próbálják visszadobni 1 fokra azt újból nekifutni,
talán még a héten kiderül, hogy ez nem fog sikerülni
a lényeg az ,hogy nem láttam az egészből egy fillért sem
mert az okosjóska addig csűrte-csavarta a dolgot míg elkaszáltak döntetlenre
Saját maga részéről igaza volt, hogy hazudott és valótlant állított.
sikerült is kibasznia velem. Ő viszont megúszta
Neheztelhetnék is rá így 10 év távlatából de tulajdonképpen azt csinálta amit én is csináltam volna
Most akkor haragudjak
Te mondtál olyan hülyeséget, hogy ha tanuként behívnak igazat kell mondanom
meg, hogy ügyvéd náélkül
papám bármikor igénybe vehetem a jogi képviselőt hiszen tanuból is könnyen lehet gyanusított, az a baromság amit néhány napja meg leírtál olyan egyszerűen nincs
hogy jóhiszemű, végtelenül naív vélemény több van itt az eset kapcsán. pl. te jamahafan, gino, f2, bogyóbá, azt se tudom kawa 70 csak élcelődni jött e vagy volt e valami egyedi véleménye.
Azzal legfeljebb az ügyészségi és bírósági munkát segytitek, mert aznap nem csak 1 ilyen hülyét mint ti hanem 3 at is börtönbe tud küldeni,mert belefér a műszakba
a bíró meg vigyorogva gyomná rá a ceruzáját a papirra kiszabva az adható legmagasabb büntetést
hogy már pedig az odaát van
Vagy ott mindig kiderül?
VAgy mindenki megkapja azt amit érdemel.
Soxor olyan kap elmarasztaló ítéletet aki meg sem érdekli, csak nem volt szerencséje, ellen tanúskodtak ezért megált az ellene felhozott akár kreált vád
Szerintem a rendőr jelvényén lévő mérlegről is elhiszik, hogy az az igazság mérlege
A hülye is tudja, hogy tudta
Még látod te is
De ez pont nem kérdés közöttünk
Biztos furán hangzik lehet, hogy az igazság kiderítésének kellene lenni a fő szempontnak de ezek a tárgyalások nagyon nem erről szólnak
ginó itt ne hagyj megint bennünket te vagy itt a fény baszod
Nagyon sokan tudnak abból tanulni
amit a hülye beírásaidra reagálok
https://eredet2.cdn.shoprenter...