Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Csövi, Te mint felelős kutyatulajdonos biztos tudod, hogy közterületen szájkosárban és pórázon lehet kutyát sétáltatni. Ahol emberek házat építenek és autók közlekednek szerintem eléggé ebbe a kategóriába esik. Mert ha így lett volna a kutyád nem tud tőled elszaladni és főleg nem tudja a birkát torkon ragadni. Nem kívánok sem a kutyádnak semmi sérülést és főleg neked semmi rosszat, csak nehogy a biztosító is valami hasonlóra hivatkozva tagadja meg a fizetést. Személy szerint azért néha felrúgnék egy-két kutya tulajt aki szabadon engedve sétáltatja a kutyáját ami egy fejjel nagyobb és 10 kilóval nehezebb mint a fiam és kb 30-al rohan felé. De kiabálják, hogy nem bánt, csak játszik. Ezt magyarázd el egy 3 éves gyereknek aki utána retteg a 2 hónapos plüsskutya méretű vakarcstól is.
Ez a kutyás birkás sztori egész elképesztő xD

Szerintetek az én derék 1997-es FZ 400-asomhoz lehet valahol szerezni eke/has idomot?
Háát a német díjat szerintem max egyéni elbírálás alapján adják meg. Jó lett volna ha DAS-os, azokkal a biztosítók állítólag "megértőbbek".
Igen most ezen agyalunk. Csak bonyolítja a helyzetet, hogy az autó német rendszámos. Aztán elkezdett nekem parázni, hogy vissza kell mennie és ott megcsináltatja mert itt csak januárban vállalták és mi lesz ha közben elüt valakit aki meghal és kiderítik, hogy nem működött ez a gyalogos védelmi rendszer akkor őt lecsukják... Szóval a német számlát nem biztos, hogy megtérítik és valószínűleg ott drágább is a szervíz. Állítólag megnézte ennek a patronnak darabja 100 euro körül van
Az tényleg gond, a ház biztosítása fizet hasonló helyzetben harmadik félnek okozott kárért, ha kiszalad a kutyu az úttestre.
Az a gond, hogy garanciás és csak szakszervízben lehet javítani.
Hááát én voltam olyan alkatrészesnél ahol alsó hangon volt 2-300 milla fent a polcokon bontott cuccban, nála én ha hasonló gondban lennék azért tennék egy próbát, mert félmilla egy kutyás kalandért viccnek erős.
850-ért, 78 ekm-el... sztem teljesen komolytalan - már használnivaló motornak. Veterán alapnak jó lenne, ha közelről is olyan szép, mint a képeken, és nem 1:1 arányú benzin-olaj keverékkel megy.
Különben mennyi van a Pezsódban? Hisz mióta nálad van, azóta alig ment bele km... és mind2en tudjuk, mennyi mindent kellett már rajta megcsinálni.
Motor: fiam akar venni, van 2 jelölt:
https://www.hasznaltauto.hu/motor/kawasaki/er-6n/kawasaki_er-6n-13663377
https://www.hasznaltauto.hu/motor/yamaha/fz8-n/yamaha_fz8-n-13655225
Még nézett cbr 1100-at is, de arról remélem sikerült lebeszélni... az túl nagy.
Az a baaaaaj, hogy újszerű bömbihez nem sok alkatrészt talál az itteni bontókban, és egyébként pirotech. eszközöket elvileg nem lehet használtban beépíteni, meg aztán azok mennek el a bontóból leghamarabb (ugye légzsák, övfeszítő, meg ez a patron)
Nincs a Peugeot-val semmi baj. Nagyon jó,és megbízható autó.
Ez szép gyári állapotú.

Nekem viszont tetszenek az átépített gépek. Ez pl. kifejezetten jól sikerült.

http://youtu.be/IZRwwqSESEk
Egy szintén 19 éves, 5-600e km-t futott bmw mennyivel jobb?
Egyébként motorra gyűjtesz hogy ennyit dolgozol?
Szerintem béna ezzel a fejidommal. (meg úgy általában is, mivel nem gyári)
Ez viszont valóban jól néz ki:
https://www.kepesmotor.hu/yama...
Köszi. Lehet hogy jobbra nem fog telleni. Jelen pillanatban sajnos halasztva a szerszámgép projekt.
Azért gyengéden kérdezz rá a pontos vázszám alapján a típusra, mert 1000% hogy bontottban 50-60% os anyagáron kijössz.
Nem gondolnám hogy nincs hozzá alkatrész itthon. Szerintem minden van hozzá. Persze lehet hogy nem Bárdi vagy Unix lesz a beszerzési forrás. Ha biztosításra megy,akkor meg mind1,kifizetik úgyis.
Basszus!
Jaja úgy vicces volt bár én akkor annyira nem nevettem. Az a gáz, hogy ráadásul német rendszámú az autó lehet lakás vagy más biztosításra nem is tudjuk elintézni és ha kint fogja megcsináltatni mert itt állítólag nincs hozzá alkatrész csak hónapok múlva szóval úgy elég drága lesz állítólag fél millió.... Drága kutya....
Na ezt nem hiszem el.
Érdekes kalandok egy nem rég vett jazz kormánya mögül.
Az sajnálatos, hogy megsérült a kutyád, de ez az egész story egy vicclapban lazán megállna! Burleszket is lehetne forgatni a történetből, utoljára Chaplintől láttam hasonlókat, szóval mindenképp védesd le!
Én meg ma szép időben elmentem bringázni a kutyáva az erdőbe bár ne tettem volna... Ahogy vissza értünk a települkésre kutyám kiszúrt egy birkát aki ott volt ahol nem szokott lenni. Több se kellett elkezdte kergetni be a legközelebbi építkezésre ahol már derékig álltak a falak és dolgoztak a melósok. Ott kergetőztek körbe-körbe a szobák helyén. A melósok elkezdték dobálni a kutyám, hogy hagyja már a birkát, azok meg kirohantak az útra és az út közepén a kutyám egy nelson fogással földre vitte a birkát és ráment torokra. A melósok megint elkergették akkor értem én oda. Viszafutott a kertbe a birka ami villany pásztorral volt biztosítva nem túl hatásosan a kutyám meg egy kerülő manőverrel utána. Megtorpant a pásztornál akkor vetettem rá magam az árok felől. Én beletanyáztam az árokba a kutyám meg kiugrott az útra. Épp akkor jött arra egy veterános ismerősöm az új BMW-vel és elütötte az ebet. Repült vagy öt métert aztán vissza szaladt az erdő szélére ahonnan megszökött és ott leült. Az ismerősnek meg felrobbant két pirotechnikai patron ami a gépháztető szélvédő felőli részét úgy 20 centivel fellöki ha elütne egy gyalogost. Első ránézésre olyan volt mintha totálkáros lett volna. Más Baja nem lett bár tartok tőle ez is nagyon sokba fog nekem kerülni... Kutyám sántít és van egy qva nagy BMW vese lenyomat a seggébe...
Érdekes kalandok egy jazz kormánya mögül :D
Minden kocsinak van gyenge pillanata. Mikor "menekültünk" haza albániából a horvát részen gondolta a pikaccsu, hogy most megáll..egy gyenge emelkedőn szépen szinte miden paci elfogyott, mintha kifogyott volna a gázolaj..gurultunk, mondom visszabaszom kettőbe hátha...és segített. Sem előtte, sem utána nem adta elő, lehet ha akkor megállunk ottmaradunk az út szélén.