Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bár hangosan felröhögtem volna 20 évvel ezelőtt, aztán lehülyézem, ha valaki rámutat a Motorkatalógusban a bordó 307 kilós GTR-re, hogy "na ezzel fogsz menni a Dolomitokba 2016-ban".
2003-tól én is így voltam 10 évet. (se pénz, se idő nem volt túrázni)
2016-ig kellett várni, hogy ott álljak azon a hegyen ahova már tizenéves korom óta készültem. (motorral persze)
Én már pár távolabbi települést érintő hétvégi körnek is iszonyatosan örülnék - ez végre azt jelentené, hogy megbízható a gép és van némi szabadidőm xD
Valami már én is akarok idén, de a csajmotor kényelmestempóbeli korlátai mellett.
Az jóqrva messzi van ám... és az Alpokhoz képest dombság de biztosan szép. A Duna forrást még én se láttam, Passaunál feljebb nem követtem. Én az olasz Alpokat támogatnám, ott még van pár hely de Arnit is megkérdezzük, mert egy durvább Erdély is teccene.

ui: az olaszos-sanmarinós ilyenkor január vége felé már le volt foglalva...
(a Fekete Erdőben sem voltunk még)
Gondolkodom az idei túrán, csak ez az év eléggé akadályversenynek néz ki. (időbeosztásilag)
Asszonyt kell vinni szokás szerint tengerre július végén 1 hétre, meg egy szokásos motorostúra még belefér valamikor, de nem tudom hogy mikor. (szabadságilag ezt viszonylag gyorsan ki kéne jelölni, ha megyünk valahova)
Transzkontinentális túrán nem gondolkodnék (Etna és ilyenek) mert KOMPlikált és drága is, valami hasonló kéne mint amit szoktunk nyomni. (persze Erdély is lehet, oda is mennénk már egy ideje)
https://xado.hu/webshop/revita...
A pözsóba ilyet tettem kb. 40e km-rel ezelőtt, de így is szétrohadt a küszöb.
A Kawasakiba 2016-ban az Olasz túra második napján öntöttem bele ezt: https://xado.hu/webshop/alkalm...
és annyit vettem észre pár nappal később, hogy sokkal bátrabban és mélyebbre tudom dönteni a motort ha kanyar jön.
Mondjuk volt ideje felrakódni, mert a második nap reggel a határátlépés előtti tankolásnál nyomtam bele a már meleg olajba, aztán haladtunk is egyben vagy 150-200 km-t.
Tyűű de patika!!!
Durva. Fontolgattunk egy kis osztrák kirándulást, de inkább maradunk a seggünkön... bár most valszeg olcsók a helyek a bookingon
https://xado.hu/webshop/revita...
én ilyet vettem, elég lett a motorba meg az autómba. A motorom olajfogyasztása szinte megszűnt, autómmal nem volt gond, az is mintha finomabban járna. Következő járművembe is teszek.
Tesóm kint dolgozik Salzburgtól 50km-re. Küldött pár képet,hát jó hogy nálunk nem ilyen a tél. Egyébként szép,hangulatos ha éppen nem kell menni sehová.
Ezeket a termékeket ismeri valaki? Mintha minden gondra jó lenne. Lehet értelme/haszna?

https://xado.hu/webshop/alkalm...

https://xado.hu/webshop/alkalm...
Amikor elraktam, nem volt baja. Na jó, kicsit csúszott a kuplung xD Meg a tudós szerint nem túl combos a kompresszió... Hagytam pöcörögni egy 5-10 percet, addigra már szépen járt, indult pöcre. Ha kicsit gyorsabban húztam a gázt visszadadogott, tovább meg nem akartam nyúzni hidegen.
Nem normális, csak természetes. Kiszáradnak a karbik, és benne marad a binzinből a ződ trutyi, és az okoz túlfolyást, dugulást... amíg a járástól a benzin fel nem oldja.
Ez csak akkor oka, ha egyébként minden rendben a géppel. Ha más Baja is van, akkor lehet szerelgetni
Sziasztok!

Merő kíváncsiságból és türelmetlen nosztalgiából kivittem a szépen meleg szobában tartott, feltöltött akksit a motorba, s beindítottam a gépet. Az normális, hogy csak sokadik indításra indult s kezdetben az alapjáratot nem tartotta meg? Illetve jó üzemanyag szagú volt a kipufogógáz :) Illetve furán járt, amíg nem durrant kettő nagyot a kipufogó. A garázs úgy néztem 3-5 fokos folyamatosan.
Jó átadom
Nyáron ha jön mindenképpen szólj rá hogy ne így akarjon felnőttnek látszani, azt nem így kell.
Mikre nem emléxem mi?
Azt e36 nekem sem volt tetszős, az e30 viszont igen. (meg a 46 is jól néz ki)
Haverom ezzel az NDK pornószínész bajusszal odabasz
javítva közben
Ja, elnéztem a számozást, a 34 igen, az 5er, na az volt akkor számomra a világ legjobb autója a 36-al kevertem. Akkor jelent meg az első M5 300 LE-vel, az a falamon volt egy darabig (pedig akkor már nem poszteres korszakban voltam)
Pont nem tetszett az E34? A "szögletes" lámpájával?
Nekem meg az e30, dehát ennyivel vagyok öregebb... Igazából akkor mentek ezek, amikor még használt Zsigulim volt, és bármit megadtam volna egy ilyenért. Mivel nem vagyok veterános, ma már viszont nem kéne - már az ízlésem is modernebb
Pont a 34 sosem tetszett, nekem nagyon szögletes volt a lámpája. Azelőtt sosem volt olyan, és azóta se.
A 7er, amit betettél, nagyon tetszett, nézegettem is V8 dizellel de mikor azok mentek, akkor nem volt annyi pénzem rá. Most meg, kelt mint fent...
Meg az e34