Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Akkor, ha netántán a pikaccsun egyszer tönkremegy, akkor szétszed, kitakarít, szilikonzsírral összerak és gó..persze csak ha nem tört össze a mágnes?
Összerakva a felújítottal, szép egyenletes az alapjárat és teljesen normálisan üzemel a gép, semmi dadogás-fordulatszám ingadozás.
Szóval a képekből leszűrhető, hogy az új egy ugyanolyan kínai fos, mint amit linkeltem nem egész 5e Ft-ért, csak ebbe még volt pofájuk belenyomni a VDO nevét is.
A felületen ki van törve egy darab ott, ahol a két mágnes forog, meg teletömték zsírral az egészet.
Maga a két mágnes valószínűleg kicsire sikerült de nem estek kétségbe, vágtak rá még két darab lemezt és kész! (az eredetiben egész mágnes van, teljesen síkban, fixen rögzítve, ezen meg a két lemez sarka kiállt és folyamatosan karcolta a felületet, azért tört ki az a kis darab)
A gyáriakban 7-es torx csavarok vannak, ebben a fosban sima kereszthornyosok, amiknek a menete még véletlenül sem passzol a régi házába (pedig egy méret de két menetet ment be összesen) szóval csak az elektronikát nem tudtam feltenni az 'új' hajtóművére, le kellett szedni a motortérben azt is és cserélni kellett kompletten az egészet.
Szóval ez is ugyanez a kínai fos mint a linken, amit angliában raktárból adnak háromszoros áron. (láttam vannak most is kb. ugyanannyiért)
Mivel a gyanakvásom erősebb annál, minthogy pénzt adjak megint egy ilyenért (nem egész két éve vettem egy új 'gyári VDO-t' 46 fontért angliából, furcsáltam is hogy még van, de biztos valami beragadt készlet lehetett, én meg szerencsés vagyok és olyat vettem, nem utángyártottat) megcsináltam azt, amit itt leírtak a fórumon.
Mivel megvan az ami régen rajta volt, meg egy bontott, amit akkor vettem, és persze a 'gyári új' ami épp rajta van) ezért az eredetit szétszedtem. (első két kép)
Kitörölgettem belőle a zsírt, lemostam féktisztítóval és némi szilikonzsírral megkenve összeraktam és felszereltem.
Ekkor úgy határoztam, hogy szétszedem az újat és belenézek, bár úgysem lesz benne semmi érdekes. Hát a többi kép az új 'gyári Siemens-VDO'.
Igen mert Bosch,több márka is használja.
...meg a motoromon is ilyen van
https://www.sportmotor.hu/foto...
Ez jó a Peugeothoz,meg az Omegához is.
https://www.autoalkatreszonlin...
Inkrementális szögadó,a fojtószelep szögállását méri,innen tudja a kompjúter hogy milyen állat módjára taposod a gázt.
Közben gugli barátom elmagyarázta, mert rád várhatok...
Mijaza tépées? Mert amit ma jelent, olyan biztos nincs a te öreg Pezsódban... (Tire Pressure Sensor) Vagy mégis?
Jól rátaláltál, az biztos.
Pözsó TPS-t kerestem és ezt véletlenül láttam meg. (na jó, nem ezt, de hasonlókat baromi olcsón és akkor már keresni kezdtem FZR-hez)
Nem Sanyám, a Tiédhez sajnos nincsen. (2016-ban volt utoljára, de jelenleg nem elérhető)
Ez nagyon baráti. Hasonló árban első sárvédőt nem láttál esetleg?
Alakulnak ezek az árak. Tiédhez is van?
Imádom Ábrust,még képlettel le is vezeti!
Ha már ennyi van és hogy ki is legyenek használva, talán ha mindegyiket sorba kötnéd? (3x12,8V)+17V=55,4V /4=13,85V
Most már nagyon kíváncsi vagyok mi a fene lehet vele?
nem leégett de a közelébe van volt vagy 90fokos
1fesszabbal túltölt 17v 1 leégett az gagyi lengyel a maradék 3 12.8
Az kevés. De múltkor meg sok volt nem?
Most hogy basztattam a vezetékekek alapjárat lámpa index refi 13.3 ha minden lekapcsolva 13.3 ha 3000re feltolom 13 - 12.9