Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Például abban, hogy manapság sokan abból próbálnak jól megélni, hogy ők buzik, sokan, hogy a szegény elnyomott buzik útját egyengesse, illetve hát az arányok a társadalmon belül.
A bűntudattal kapcsolatban tamáskodom. Ha valóban az lenne, akkor utalják át a vagyonuk egy tekintélyesen nagy részét, a niggerenek az úgy is jobb lesz, mint ami most van.
"Yamaha FZR-esek magyar csoportja"
https://www.facebook.com/groups/1307569666053939
"Yamaha FZR - Alkatrészek és motorok piaca"
https://www.facebook.com/groups/1673007732783574
Miről mire korcsosult? Ratyik, pedofilok mindig voltak sőt az ókorban erre büszkék is voltak és követendő volt, utána titokban művelték és főleg azok akik ellene prédikáltak. Az erkölcs megítélése változik a civilizációval együtt. Ami most történik nyugat eu-val az puszta bűntudat a régebbi tetteikért ugyan tudatalatt a legtöbbnél, de ki is mondják. Nekem mondjuk egy nyitott társadalom jobban tetszik mint egy diktatúra ahol vicces módon a kegyelteknek van a legtöbb félnivalója így nem véletlen, hogy a fejlődés bármilyen téren a nyitottakban működik inkább.
Tudna, ha nem korcsosult volna el.
Van FZR csoport a Feszbookon, egy közösségi ami nem túl aktív és egy adok-veszek. Én is hirdetem ott a cuccaimat.
Pedig lehet, hogy lenne előnye csak nem tudok róla, tehát mégis meg kéne próbálni? Na, de mi van ha hátrányosan érintene, akkor inkább mégse? Olyan bizonytalan vagyok. 😬
Akkor nyilván nincs rá szükséged. Ha nem lenne számomra előnye, én sem használnám.
Rendben, de mi van ha nem kell? 🤔 🧐 😄
Létezik magyar FZR felület ezen kívül? 🙀
Szerintem nincs vele gond, ha arra használod amire neked kell.
Ki az a VVGitta? Nem találtam róla semmit. 😹
Még mindig nem tudom rávenni magam a face használatára, de ha ilyen marad itt a társaság kénytelen leszek. 😒 😁
Nekem tényleg szükségem van rá ez tény.
Mint ahogy más FJ tulajoknak is, és bizony kurva jó dolog hogy közösen el tudjuk dönteni ki az akit szeretünk magunk közt tudni és ki az akit nem. Csoportja válogatja ezt is. Például az FZR és XJ csoportok hígabbak, néha ott vannak surlódások de megoldjuk azokat is. A VVGitta és VVBárió dologról meg annyit hogy ajánlom ezt a funkciót, én is igen gyakran használom. Minden másra ott a Mastercard. 😁
Aki, akik megcsinaltak, pont megfelelően bánnak vele... hatalmat, és anyagi előnyt szereztek vele. Belegondolva már a legelső kobaltának es az atombombának is ez volt a szerepe.
Kozmetikazzatok akárhogy, mégis az derült ki, vén fax létetekre mégis szükségetek van a fecbukra... azt érzem, mint a VV1,2 3...10el: mindenki tagadja, hogy nézi, mégis tuja mindenki, hogy VVGitta leszopta VvBáriót 😁 (ez csak pelda) meg a nézettségi rekordok is dőlnek.
Bocs, de az ilyen állandóan csoport létrehozós aztán ott adminkodokrol is megvan a véleményem, de nem írom ide, mert csak megbantodas lenne belőle 😁
Pont.
Hát, nekem az emlékeim szerint annyi előnyöm volt az IWIW-ből, hogy pár volt osztálytárs tényleg előkerült. Az utána következő időszak viszont tényszerűen igazolta azt, hogy ha valakit csak így találok meg, vagyis addig sem tartottam vele a kapcsolatot, az elsikkadásra van ítélve. És igen, azokkal a srácokkal azóta sem nagyon tartom a kapcsolatot. Aki fontos, azt azelőtt is, és azóta IWIW, facebook meg minden nélkül elérem, vagy éppen összejárunk valamilyen rendszerességgel.
Az elvekben éppen az a jó- vagy éppen rossz, hogy nincs anyagi jellegű határ. Mármint akik valóban jellemes emberek az elvekkel kapcsolatban. Persze teljesíthetetlen elveknél az ember hamar aknára futhat. És vannak helyzetek, amikor az elveknél is erősebb kényszer lép fel. Aki jól szervezi az életét, annál szerintem ilyen eset rendkívül ritkán fordul elő.

A facebook csoportok biztosan jók, sőt, és éppen ezért elég sajnálatos, hogy a döntően nagy többség olyanná alacsonyította ezt a felületet, hogy sokan kerülik. Viszont amiket meg manapság tapasztalok a közösségi felületek cenzúrájával kapcsolatban, az engem erősít, hogy jól teszem, amikor kerülöm ezeket a helyeket.
Persze korlátok nekem is vannak, pl. a rezervátumból szabadultakkal én sem üzletelek, és még pár hasonló kitétel.
Az IWIW-be engem is belerángattak anno. (bár értelme nem volt)
Egyrészt nem is nagyon tudtam hogy mi az, másrészt nyomták nekem, hogy "mekkora tahóság visszautasítani a meghívót" (egy csaj küldte...nem, nem volt meg) így nekem is lett. Nem irkáltam és nem jelölgettem semmit, aztán mikor próbált a magyar fészbúk lenni, léptem is kifelé. (nemsokára meg is szűnt)
Szerintem nem az elveket kell megváltoztatni, hanem a körülményekhez a lehető legjobban alkalmazkodni.
Előny/haszon abból van, ha rugalmasan tudom kezelni a lehetőségeket. (nem arra gondolok, hogy qrvának kell állni, hanem hogy a hasznos dolgokat felhasználni a lehetőségek közül...míg amire nincs szükség, azokat meg hanyagolni)

Pl. én sem haverkodni járok a P406 (zárt) csoportba, baromira nem érdekel, hogy kinek mekkora felni van a gépén/mennyire jól néz ki a technika, rózsaszín habbal lenyomva és szelfizve a mosóban.
Mivel a 406 index fórum megdöglött (pár havonta téved arra 1-2 kérdező) addig a fész csoportban szinte minden beszerezhető, van egy rakás bontott verda, amiből marha olcsón lehet javítani a vasat. Ha kell valami és látok, ráírok, megveszem és megoldottam a problémát.
Ha az elveim tiltanák a részvételt, akkor pl. nem lenne még bontatlan ÚJ klímakompresszor a vason, amit ott 20e Ft-ért vettem meg 100e helyett. (meg plüss ülésgarnitúrát kompletten 15e Ft-ért)
Ott a pont !
Tudni kell a Feszbúkot kezelni kérem szépen, ennyi a titka.
Én csináltam anno a Yamaha FJ Hungary csoportot, meg admin vagyok még 1-2 másik, motoros jellegű csoportban is úgyhogy bőven tudom miről beszélek. Itt most nem a kezelőfelület használatára gondolok (bár az is trükkös), hanem az emberek kezeléséről, a velük való kommunikációról. Nem vagyunk egyformák (hála istennek) és mindannyian tudjuk jól hogy az emberanyag minősége napról napra romlik. Pár év alatt megtanultam néhány szónyi párbeszéd alapján kiszűrni az olyan egyéneket akik nem alkalmasak vagy érdemesek arra hogy rájuk pazaroljam az időmet és az adott csoportot ne szennyezzem illetve higítsam velük. Erre kevés embernek van ideje és főleg türelme, de nekem ezt be kellett vállalnom hogy összerakjak egy kis összetartó közösséget. Utólag belegondolva megérte, de természetesen én is megcsömörlöttem már tőle.
Ööööö... már csak az elveim miatt sem szeretnék csatlakozni. Az IWIW volt az első- és utolsó, de amikor az is olyanba fordult, amit nem nagyon szerettem volna látni, azt is elhagytam, igaz, nemsokára vége is lett.
Én eleve az általam kerülendő csoportok/rasszok/szagok/bőrszínek/vallások/politikai nézetek halmazát olyan messze kerülöm, hogy nem tudnak olyan előnyöket kínálni, hogy megváltoztassam az elveimet.
Nejemnek van már régóta, van valami 100+ ismerőse bejelölve, de nem irkál semmit, nem reagál semmire. (sokszor kérdeztem már tőle, hogy akkor mi a sz&rnak ez egyáltalán, de értelmes választ sosem kaptam)