Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Azért ez a munka nálam nem szerelemből volt, szóval annyira nem érdekel a dolog.
nekem sincs csak a teszt szerveren adnak 20e aranyat 100millió xp és credit
Jaja, nagyon jó arcok
Itt palotán még van egy tehenészet, de évek óta harcolnak a rendszerrel, mert eddig tesco-t akartak a helyére, most lakóparkot
Az a gyanúm, hogy lassan nekik is kitelik az idejük. A panelban nem bírják a "szagot", meg egyszerűbb a dobozos tej (bár a tejhez sok köze nemigen van a szinén kívül), akárcsak a fóliás csirke a kapirgáló helyett.
Persze odáig vagyunk, hogy legyen magyar termék így meg úgy, csak azt felejtjük el, hogy azt valahogy elő is kéne állítani, és a tej akkor csak egy porszem a viharban.
Az árpát meg a többieket, meg majd elvetjük az erkélyen a balkonládában... Szép történet.
Ez már valami hibrid lehet, mert baromi gyorsan meg lehet unni hogy állandóan császározni kell az elléshez. Meg ha jól tudom akkor ezek tenyészetben 2-3-at ellenek ami max 5-7 éves átlagéletkort jelenthet.
Igen, a tejet az elején a mizo vitte, de a csődjük után házhoz hordtuk.
Télen istálló meg karám az apróvadaknak, nyáron meg legelőn voltak a tehenek villanypásztorral elkerítve éjjel nappal. Csak a fejés meg az abrak idejére jöttek fel. Ha jött az idő elég volt egyet füttyenteni és elindultak felfelé.
A belga kék meg művészetnek művészet, de valahogy nem az én világom
És ezt mind otthon, magánban? Az nem semmi.
A holstein tej szempontjából (szerintem) páratlan (kivéve ha a bivalyt is nézem), az MT meg... hát... tejnek tej, de nem az igazi (persze ez is csak az én véleményem, gondolom mindenkinek más jön be)
Szerencsére olyan nem fordult elő,a program figyelmeztet rá.
Vegyes, törzskönyv nélküli tejelő állomány volt 12-13 db tehénnel. Volt benne fritz, hereford, magyar tarka de próbáltunk a szimentáli ág felé tolódni. Plusz ugye a szaporulat, ami 3-4 szopós borjút, 3-4 növendéket, 2-3 üszőt, 2-3 hízó bikát jelentett. Ez csúcs időszakban kb. 30 állatot jelentett ebből kb. 10db volt az aktív tejelő.
Tényleg mentem nyírni.
Legközelebb lőszer nélkül ne menj csatába.
Dehogy. Mindent el lehet adni előbb-utóbb.
Nekem eddig semmilyen stratégia nem jött be.Ha egyedül próbáltam harcolni,kilőttek.Ha csatlakoztam egy csapathoz,akkor is. .
Jó, csak sorsoljanak össze egyszer!
Azthittem egy szett a kettő...
Tudom.
Semmi gond, játssz vele, élvezd a lövöldözést, nemsokára jönnek a HD modellek és sokkal szebb lesz az egész. De én egy kicsit másképpen állok hozzá. Te is hiába adnál nekem tanácsot és magyaráznád el lépésről lépésre az Fz vezérlésének beállítását, de ettől függetlenül a gázt még tudom húzni rajta.
Először nem akartam, h külön megmaradjon bármelyik, de úgy tűnik, ez lesz az útja... Az FZt adnám el előbb szívesebben.
Azt se tudod hogy képzelem.
Mentem fűnyírni.
Nem akarok én veszekedni pláne ilyen fontosságú dologról, csak mindketten másban látjuk a probléma megoldását. Én tudom hogy úgy ahogy Ábrus elképzeli nem működik.
És az FRZt mé nem adtad még oda?
/db
Külön már elkeltek volna... Az FRZt vinnék ketten is, sztem olcsón adom