Tavaly év végén még tűnt, hogy hogy a 15 éves csúcsot jelentő 2023-as szezon után már nem számíthatunk nagy előrelépésre a hazai motorpiacon, ám a vásárlók és a számok rácáfoltak erre. Jóllehet, nagyon sok új, 2024-es motor még fizikailag nem megvásárolható, legfeljebb rendelhető, így ezek nem is számítanak bele a január-februári statisztikába, de így is sikerült jelentősen túlszárnyalni a tavalyi eredményeket.

motorpiac-2024-marcius-magyarorszag
A Honda terepes köntösbe csomagolt modellje, az ADV350 a legkedveltebb új nagyrobogó Magyarországon

A túraendurók és a nagyrobogók viszik a prímet Magyarországon

Először is a lényeg: két év alatt több mint másfélszeresére nőtt a holtszezon forgalma a motorkereskedésekben. Míg 2022 első két hónapjában 530 nagymotort adtak át új tulajdonosaiknak, idén már 815-öt. Ráadásul mindez úgy, hogy a január meglepően gyenge volt, viszont februárban elkezdték rendszámozni a tavaly vagy idén év elején megrendelt, 2024-es modelleket, és ez új lendületet adott az eladásoknak.

motorpiac-2024-marcius-magyarorszag
Mivel a régi GS-t még árulják, de az új is elérhető, két bajor túraenduró is bekerült a legjobb tízbe

Nincs változás az egyes géposztályok versenyében, továbbra is a túraendurók, a nakedek és a 125 köbcentinél nagyobb robogók uralják a piacot, sőt ez a trió teszi ki az eladások több mint felét. A márkák viadalában is állandósult a dobogó, Honda-BMW-Yamaha sorrendben követik egymást a gyártók, csakúgy, mint a korábbi években.

A Yamaha MT-07 volt a legnépszerűbb csupaszmotor

A trendeket látva 2024-ben újabb rekordévre készülhetünk: reális esély van rá, hogy ismét 7-8000 darab új motor áll forgalomba Magyarországon, nem beszélve arról a további 7-8000 használt gépről, ami használtan kerül be az országba. Ez egyben azt jelenti, hogy idén már 230-240 ezer nagymotor lesz Magyarországon, vagyis az utóbbi húsz évben pontosan megduplázódott (!) a motorosok száma a hazai utakon.

A legnagyobb darabszámban eladott új, 125 cm3-nél nagyobb motorkerékpárok

1. BENELLI TRK702              
2. HONDA ADV350
3. BMW R 1250 GS
4. HONDA CB500X
5. YAMAHA MT-07
6. SUZUKI GSX-S1000
7. BMW R 1300 GS
8. HONDA CB500F
9. SUZUKI DL650
10. HONDA CB750 HORNET
11. HONDA XL750 TRANSALP
12. YAMAHA X-MAX300
13. HONDA CRF300L
14. PIAGGIO VESPA GTS 300
15. YAMAHA TRACER 9 GT