Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott már az extrémtúrázóknak valami igazán kemény, terepen is kiváló gépezet. Nos, az új Africa személyében megkaptuk, amire vágytunk, méghozzá a lehető legszebb, legélvezetesebb formában.
Ki mondta, hogy a nagy és kényelmes motorok unalmasak? Az FJR a legjobb példa rá, hogy a tömeg és az élmény között csak laza összefüggés van, s fejedelmi kényelemben is megtalálható a mókafaktor.
Nem éppen könnyű, még csak olcsónak sem mondható, a teljesítménye pedig gyanúsan kevés, a vevők mégis imádják. A siker titka, hogy takarékos, sokoldalú, mégis élvezetes masina, ami 50-60 ezer kilométer után is éppen olyan fitt, mint újkorában.
A piacvezető Honda tavaly 711 nagymotort értékesített Magyarországon, s ennek csaknem tíz százalékát a népszerű NC750X modell tette ki. Érthető hát, hogy a kedvelt sorkettes kiemelt figyelmet kapott a gyárban, és sok hasznos, új fejlesztéssel gazdagodott.
Az új Africa Twin vezetőjének nem kell váltókarral bajlódnia, hála a kifinomult DCT-rendszernek. Lefulladás, erőhiány és túlforgó motor kizárva - a mérnökök egyszerűen mindenre gondoltak.
Egy kis dac a Rossi-szurkolóktól, egész pályás letámadás az európai cégektől és megannyi ruhátlan motor a standokon. Egy kis meztelenség és sok-sok lóerő a milánói seregszemléről.
Masszívabb futómű, csinosabb megjelenés és továbbfejlesztett időjárás-védelem jellemzi a japán gyártó régi-új crossovereit, melyek ma reggel mutatkoztak be a nagyközönségnek.
A márka zászlóshajójához méltó pilótákat, Joan Barredát és a kétszeres MotoGP-bajnok Marc Marquezt érte a megtiszteltetés, hogy elsőként próbálja ki a Honda új kalandmotorját.
Többfokozatú, kikapcsolható kipörgésgátló és ABS, választható DCT erőátvitel, valamint blokkolásgátlóval együtt is mindössze 212 kilós saját tömeg jellemzi a Honda új enduróját.
Immáron biztos - Honda CRF1000L Africa Twinként kerül a boltokba a True Adventure. Ha minden igaz, már az idén jön, és képeink is vannak!
A hétköznapi próbákon szépen helytálltak, de most jön a feketeleves - Európa legkeményebb hágói sok csomaggal és utassal. Vajon kifogynak a szuszból vagy meglepnek minket?
Bátor, filigrán enduró született a Hondánál. A True Adventure nem egy elhízott túramotor, hanem a Dakar hagyományait őrző kőkemény terepgép - méltó Africa Twin utód.
A VFR anno sportgépként született, majd hosszú evolúciót követően most endurós küllemű túrázóként szolgálja a motorosokat. Andalúziában teszteltük az új VFR800X-et.
Kevésbé túra, annál inkább enduró – talán így lehetne legjobban jellemezni a japánok újdonságát.
Az NC újabb átirata, ezúttal futurisztikus köntösben. Lélegzetelállító vas a Hondától.
Hétötvenes robogó, amit egy autó blokkja hajt? Túramotor alig négyliteres fogyasztással? A Honda görögországi menetpróbáján faggattuk a cég két újdonságát, az NC750X-et és az Integrát.
Eddig úgy tudtuk, csak az amerikaiaknak jár, de hamarosan talán nálunk is kapható lesz a Honda CTX700, ami egy cruiser kezdő motorosoknak, felár ellenében duplakuplungos automatikus váltóval.
A hazai új motoreladásokat böngészve azonnal feltűnik a Honda dominanciája, mely főként a megfizethető, praktikus gépek népszerűségének köszönhető. Utánajártunk, hogy mi áll a siker hátterében...