Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hát hol voltatok idáig?
sziasztok, szerencsésen megérkeztünk mi is
jó volt Veletek újra, de nagyjából erre számítottunk:)
ez rossz nem lehet
örülök az újaknak és annak, hogy jól érezték magukat velünk
Ziminek köszönjük szépen a helyszínt, imádunk ott lenni
Szia.Neked is.
sziasztok szép napot mindenkinek
Kis láb esetén meg kitömték.
Az nagy szívás lenne.Az eredeti mesében is úgy volt.Legfeljebb faragtak a lábából,hogy belemenjen.
És ha minden jelenlévő hölgy lába passzol bele?
Ismered Hamupipőkés mesét?Cipő van.Keresni kell egy nőt aki passzol bele.
Tudtam, hogy nem fogod megbánni, ha eljössz!

Örültünk neked és Pumuklee-nak is, remélem, adódik alkalom még, hogy egy kicsit többet beszélgessünk.

Ez most egy kicsit helyben ülős tali volt, de a következőn majd egy jót túrázunk is!
Köszönöm a meghívást és a kellemes estét!
Odafelé vezető úton tudatosult bennem, hogy olyan helyre igyekszem ahol senkit nem ismerek személyesen és ez valamelyest elbizonytalanított. Aztán látva a bejárat két oldalán azt a sok motort és bent a mosolygós arcokat hamar oldódott ez a feszültség. A fórumon nem voltak nagy feliratkozások és ígérgetések mégis szép számban összejöttetek és annak ellenére, hogy kivülállóként mentem oda nem éreztem magam idegennek, szinte mindenkivel váltottam néhány szót azt érezve hogy jó csapatban vagyok. Reggel kicsit nyomott voltam, nem vagyok nagy piás és valószínű azért éreztem úgy mintha előző este egy rakodólapáttal altattak volna el...
A hazautat egy kicsit meghoszabbítottam, nem volt kedvem a 4-es út 110-es szakaszaihoz, inkább csordogáltam 80-90-el mellékutakon, kicsivel természetközelibb útvonalon.
A későbbiekben nem tudom hogy lesz, ha tudok elmegyek máskor is de felelőtlenül nem ígérgetek.
Köszönöm mégegyszer mindenkinek azt a vendégszeretetet amit közöttetek tapasztaltam.
Sok ilyen összejövetelt kívánok a jövőben is!
Én is köszönöm, hogy eljöttetek és örülök, hogy jól éreztétek magatokat!

Technikai közleményem is van: ez a rendes, 37-es női cipő keresi rendetlen gazdáját!
Nos Urak hölgyek kedves TKB- sok!

Remélem mindenki hazaért a rövid kis majd 3 napos évadnyitó talinkról!?!
Nagyon jól éreztem magam Veletek, azt hiszem bizton állíthatom- hogy az idei találkozó nagyon jól, és a várakozásokon felül sikerült!
Bizonyítja ezt a szerintem elég jó 21- 23 ( egy pár órára) fős létszám is, a jó sztorik, kaják, és piák.
Gadusnak újból kilógott a lába a sátorból, Don Quijote, újból a kakukkos óra formációt vette fel estére, és mindenki jól elvolt- legalább is remélem!?

A facen- a TKB zárt csoportban megtalálhatjátok már Bau képeit is ZIP- be csomagolva, hamarosan én is igyekszem felrakni a mienket, és aki fényképezett, arra kérem- a fent említett csoportban össze meg valahogy EREDETI méretben a fotóit!

Remélem a megbeszélt júniusi fő tali is hasonló jó hangulatban fog eltelni- aki még nem hallotta remélhetőleg Június 20- 23- az időpont- ez csütörtöktől vasárnapig értendő!
Helyszin Győr környéke, Parabellumék jó kis túra tervekkel készültek, amire a fő pontot a szombati már Ausztriába is átnyúló túra fogja feltenni!

Külön köszönet a két új "husinak"- Pumukleenak, és Cblacinak, bár a papír tányérokat nem mosogattátok el! Nagyon jó fej segítőkész embereket ismerhettem, ismerhettünk meg személyükben, és remélem megragadta őket annyira a csapat szelleme, hogy későbbi találkozókon is már régi oszlopos tagként köszönthetjük őket?!

Cblacinénak külön köszönet a finom sütikért- Ziminek pedig a helyért és a szervezésért!

Ahogy mondta- jövőre Veletek- ugyanitt!
Hali!

Köszönöm válaszod! Azt hiszem akkor nem kell aggódnom, mert nálam mosás után jelentkezett ez a jelenség! Ma is mentem 120km-et és nem volt folyás! És most figyeltem a hűtővíz sem fogyott a tartályból!

Üdv Szabolcs
Nem normális!

Az a lyuk arra van, hogy a gyertyától le tudjon folyni az oda jutó víz. Normál esetben ez esőben fordulhat elő, vagy mosásnál.
Valószínűleg a hengerfejből kijövő cső csatlakozása ereszt valahol. Általában egy O gyűrű szokta megadni magát.
Keress rá itt a fórumon egyszer b_ricsi még komplett rajzot is berakott róla, mit kell cserélni.

Üdv.
Tiszakécske tali:)
Sziasztok!

Újból kérdéssel fordulok hozzátok! Mentem a motorral egy kis kört(150km), és a blokk oldalán valami folyást tapasztaltam, olyan mintha a hűtővíz folyt volna egy kicsit....de a blokk mond két oldalán van is egy kis lyuk és abból folyik valami! Tudtok ezzel kapcsolatba valamit mondani nekem? Normális jelenség ez?

http://kepfeltoltes.hu/view/130518/DSC_0101_www.kepfeltoltes.hu_
.jpg

Köszönöm!
Köszönöm! :)
Repsol 10W lett beletöltve..Elvileg a gyárija Showa SS8..
Köszi;)
Tank urtartalom 17-18 liter, és szerintem totál tele lehet tenni. De csak közép allvanyon ! Tartalék 4liter. Te max nem akartok jönni már ? :-) Épp ébredezik a banda, ma már jó az idő is, miután szarra azott a több órán át takaritott motorok.
A tank űrtartalma 17Liter.
Ennyit persze soha nem lehet beletankolni.
Tartalékig (attól függ milyen bátor vagy tankolásnál, és utána mennyire hajtod) olyan 250-270km lehet menni.
A tartalék mennyiségét sajnos nem tudom, de engem is érdekelne. 60km-re tuti elég.
Lejjebb üt?
Máshol van a vége? Szét lett szedve?
Lehet, hogy másfajta olajat raktatok bele, mint volt, ezért kevesebbet csillapít berugózásnál.
Ellenőrizzétek a csillapítást, hogy megfelelő e.
Az olajszintet fentről méréssel lehet ellenőrizni.
Légteleníteni úgy lehet, hogy húzogatni kell a szárat ki-be.

Üdv.
Halihó:)
Kérdésem lenne:lecseréltük az első telókban az olajat..Most kb. 5cm-vel lejjebb üt..Létezik,hogy amiatt van mert nem lett kilégtelenítve?Vagy ezt nem kell?Ja..és ráadásul mindenhol más mennyiség van megadva..Megköszönném ha valaki végre tudna pontos értéket mondani:)A Kawasaki Magyarország-tól is kérdeztem és azt írják 346ml száranként..Az angol útmutató 370ml-t ír..Ezen igazodjon el valaki:O
Előre is köszi a válaszokat!
Balesetmentes közlekedést Mindenkinek!puszi
Sziasztok!

Biztos beszéltetek már róla, de sajnos nem találtam kérdésemre a válasz ezért bátorkodom megint kérdezősködni! :)

2006-os er-5öm van........hány literes a tank és ebből mennyi a tartalék? Ti egy tankkal normál használat mellet kb hány km-et mentek el?

Köszönöm!
Sziasztok!

S.O.S. első villapár kellene ER-5höz!

dreamer89@citromail.hu