Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Szó szerint meg kell ekecselni !
az a baj hogy nagyon meg lett tépve az anya
emiatt az a takaró biszbasz ami egyben távtartó is össze lett nyomva emiatt nem jön szét
csak a nyers erő fog segíteni
én is így jártam
utána annyit tudsz csinálni hogy kicsit kiszélesíted a furatot(én smirglit feltekerve egy köracélra huzigáltam) annyira hogy könnyen járjon
majd leszedtünk a tengely felfekvő vállából egy kicsit és egy edzett alátétet a takaró elé tettünk
utána nem volt baj vele
A balszerencsém kitart, se a bal villa alját jobban szétfeszítve, se máshogy nem akar mozdulni a tengely. Viszont a problémát lokalizáltam, a porvédő alu tányér, ahogy Feri is mondta valószínűleg rágyógyult a tengelyre, de intenzív hőlégfúvózás hatására legalább már pár mm-t mozog, majd a tengely belső része felé megakad. Így eszméletlenül befeszül, és nem engedi a tengelyt kijjebb. Mindenkinek köszönöm a segítségét, szerintem rezgővágóval belevágok, és szétfeszítem az egészet a bús p*csába.... Majd veszek rá másikat
Rendben, van szerelő ismerős tőle megkérdezem hátha van neki ilyen kalapácsa. A takaró alu egyébként el tud forogni a tengelyen, de hosszirányban már egy milit se képes...
Neked is köszönöm!
Nincs hőlégfúvóm, de majd valahogy megoldom a melegítést.
Pajszerral próbáltam befeszíteni, de inkább csak az alumínium deformálódott... De akkor megpróbálom valami "hegyesebb" dologgal is
Köszönöm!
A porvédő, takaró aluminium szokott szinte ráperemeződni.
Gyakran előforduló probléma, legjobb lenne egy kihúzókalapács. Egy csapot tenni a tengely bal végébe és abba akasztani a kalapácsot.
Ha szétszeded az egészet akkor a telót egy csővel támaszd meg a tengely körül. Aztán már ki tudod ütni, de az anya legyen rajta.
Összerakás előtt a takaró alu furatát fúrd át bele illő fúróval vagy egy háromélű hántolóval jól munkáld ki.
Ha a cxsavart fogó szorító csavart kivetted, akkor egy széles lapos csavarhúzót üss a két pofa közé! És meglátod ki fog jönni!!
Melegítés?
Akadt egy problémám:
Az első kerék tengelye sehogyan se akar kijönni. A bal teleszkóp alján az átmenő csavart kiszedtem, a tengelyről az anyát is. Gumikalapáccsal próbálkoztam kiütni, be is ment a menet végéig, utána közdarabbal próbáltam, de nem ment tovább, csak a két teleszkópot feszítette szét. Tekerésre se mozdul, ráadásul a sima borító elem (tehát nem a dobfék maga, hanem a másik oldali) sem mozdul a tengelyen. Végső megoldásként szedjem ki mindkét teleszkópot és úgy próbálkozzak, vagy valamit elrontok? Az ötletek előre is köszönöm
Ja ja egy régi Dinamit szám jut eszembe róluk Vikidáltól...
jó sok dauer víz fogyott akkoriban, majdnem minden muff göndör hajú volt
Na megjött a Jézuska vagy mifene
A gépet már szétkaptam, elég jónak tűnnek a cuccok, szerzek egy gumizó szerszámot, aztán belekezdek
A felni úgy csillog mint Salamon töke, kicsit elüt a a motortól de majd bemattul
Valamiért küldtek még egy belsőt, biztos grátisz...
Bakony művek gyártotta rózsaszín egy pólusú gyertyám még van nekem is. Basszus ott is gyártottak anno mindent a sz@rtól a repülőig.

http://youtu.be/A9btA2tvPTA
Könnyű letörölni, akkor jó ha az nem gond, azt hittem nem bele való a gyertya.....
Hali ! Nekem is van egy ilyen ereklyém , egy Lodge C14 kétpólusú gyertya ,/ repülőgép gyertyaként emlegették / több mint 50 éves. Régen ez nagyon nagy szám volt ! Nagyapám 125-ös D-csepel jében szolgált , a 60-as években , aztán apám használta több Dongó motorban is , aztán évekig ment már nálam a romet pony tól kezdve mindenben , Már csak polcon tartom , mint emléket , de bármikor berakom robogóba , vagy fűnyíróba vagy akármibe rezzenéstelenül teszi a dolgát ! Aztán alkatrészmosó folyadékba beáztatom , aztán vissza a polcra ! Majd berakom valamelyik Simoncsellibe hátha repülni fog !
Itt a kép róla :
A tetejénél a széleken lerakódott korom nem jelent gondot, ameddig egyszerűen le tudod törölni nyugodtan hagyd bent a B6HS-t, max nyárra veszel egy magasabb hőértékűt.
Úgy értem nem a menetnél hanem felette mint a képeken amit linkeltél.

Az imént olvastam hogy télen elvileg pont jó a B6HS mert kisebb a hőértéke...........

Neked is köszi az infót.
Körbe a menetnél nem is lehet barna. Nem is hevülhet olyan hőmérsékletre mint a porcelán, mert ott már elolvadna még a hengerfej is. A gyertyát mindig az adott évszakhoz és a motor használatához kell választani. PL. télen ingázáshoz mikor még a motor sem melegszik be, alacsony hőértéket kell válsztani. Hosszabb távhoz már kicsit magasabbat. Nyáron rövid távokhoz is jó lehet az utóbbi, de hosszabb utakhoz már nagyobb hőérték dukál.
Aztán bejátszik még a motorikus állapot és beállítás is.
ini és medveavatar :

Köszi mindkettőtöknek a véleményt és tapasztalat megosztást.

Akkor szerintem a Denso gyertyát fogom kipróbálni legelsőnek ha ennyire dícséritek, én amúgy ezt a márkát nem ismerem még nem volt hozzá szerencsém.

Ami jelenleg benne van NGK B6HS az amúgy szép barna, de körbe a menetnél mintha kormos lenne, de nagyon könnyen indul, alapjárat is van.
Gondoltam hogy ez nem 260-as hőértékű ezért maradni akartam az NGK-nál abból a B8HV, de ha ennyire dícséritek a Densot az lesz elsőnek.

Mikor megvettem a mocit 1, 5 hónapja, egy rozsdás Champions gyertya volt benne, azzal is könnyen indult, de alapjárat nem igazán volt jó, de ekkor még nem volt beállítva.

Az NGK B6HS-el eddig kb 500km-t tettem meg.
Üdv urak.
Nincs valakinél egy eredeti német (nem után gyártott) 4-es váltódob? Megvenném...
Na kezdjük...
Denso W24FS-U azthiszem jelenleg is ez van a motoromba (vagy W22...) egész jó gyertyák, nekem szép gyertyaképre nem hajlandó, de jól kiég, szép szikrát ad.
Brisk N14C ilyen is volt, vagy 30 egész km-t bírt, azóta a nyakamba lóg
NGK B7HS-ről tudok nyilatkozni, az gyönyörűen kiégett, szép barna volna, lób*szó szikra, csak párszáz km után nem volt alapjárat (a gyertya egyébként semmilyen fordulaton nem problémázott, de alapjáraton az istennek se adott szikrát). Én betudom gyártási hibának, most rendeltem egyet netről, majd kiderítem.
Isolator Spezial M14 párszáz km után kuka volt, bár ezzel vettem a gépet, így erről nem tudok véleményt alkotni.
Boschhoz nem volt szerencsém.
Van egy PAL gyertyám, igazi békebeli csoda, legvégső bástyaként tartom, nehogy elhalálozzon (ha ez megtörténik esküszöm építek neki valami szentélyt) eddigi legjobb gyertyám. Hőértékét egyáltalán, pontos típusát fejből nem tudom, na meg azt se hogy hol van így hirtelen
Csak én nyomorult eltörtem a kerámiáját.. De még így is szolgál!
bp6es + vagy 6 tömítőgyűrű mert ez hosszúmenetes
ez a gyertya még a 90es évek elejéből származik igazi japán ngk(benne van az a fura jel) ez teljesen elpusztíthatatlan a zsiguliba ment vagy x tízezret aztán a szimóban szolgált vagy 4-5 évet amikor eladtam kiszedtem mert ez egy érték nem őgy mint azok a fosok amiket lehte kapni mostanában
amúgy én a denso gyertyákat preferálom mindenben, lehetőleg valami márkaszervízből rendelve(pl honda) ezekkel még nem nyúltam mellé