Egyenlőre még biztonsági köröket mentem, mert még szoknom kell a vasat. Ha kiteszem szélre és lerakom lapra egy ívben kell elfordítani lapon úgy hogy előre tudni kell hol fog elfordulni. Ilyenkor könnyen meg lehet csípni a rázókő szélét és perec... A szögletesebb szűkebb íveken látom végig hol kellene elfordulni és korrigálni is van jobban lehetőség, ahogy látszik is hogy bele-bele kell itt-ott nyúlni az ív közben. Még össze kell csiszolódnom teljesen a gésámmal, hogy patent legyen a szexélmény!!!
Annyi észrevétel, hogy pár helyen így ránézésre szűken kezded a féktávot (első erős balos féktáv, hátsó egyenes utáni féktáv, sikán utáni féktáv), ez direkt van így, vagy csak megszokás? Nekem kicsit "bántotta" ez a szemem, aztán megnéztem pl a Chrobákos videót és ő is úgy csinálja ahogy mondom. Ne vedd okoskodásnak, mert én csak vágyom az ilyen köridőre, de ez szemet szúrt
1-2 trükköt viszont ellestem
K8-as gixerhez szeretnék bukógombát. Viszont ahogy utánanéztem van olyan ahol meg kell fúrni az idomot hogy fel lehessen csavarozni. Esetleg tudnátok segíteni, hogy ki milyet használ és hogy kellett e fúrni? Néztem ki lsl-t aminek van egy olcsóbb és egy drágább verziója is de nem tudom hogy fel lehet e rakni őket fúrás nélkül.