Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

a tutin kívül elküldök mindent
amúgy baitbait meg nikl és keen bojlik voltak
a tuti meg házi recept, de kisüzemileg gyártott, egyik csipeszes gyártja
kis lyuk apartman persze hogy van 8 ért
mondjuk 2 személyre 2 hét az is 200+ ezer....
és ez nem kis lyuk volt, igaz nem nagyon hadználtuk ki a lehetőségeket mert kb szarni meg fürdeni jártunk be
azért ennyit kapok(gondolkodós) 3 év után most tudtam egy picit fentebb tornászni a bérleti díjakon végre elfogytak a 85 ezres albik(meghajlós)
hát ahová én járni szoktam tavalyi árakat tudok mondani. napijegy 6 ezer, faház 10 ezer/2 ha bérlek csónakot az napi 2,5/2/ nap, meg néhány akksi töltés 500 ft-jával + szemétszállítás
Most, hogy mit költünk kajára meg mennyi értékű csalit szórok szét az irreleváns, mert azt bárhol is megtenném(kezeit széttáró) De összeségébe beleszámolhatjuk
Szóval 1 hétre vetítve horgászjegyel, faházzal, csónakkal akkumlátorral, fürdéssel cirka egy 100-as. Az összes egyéb üzemanyagostól kajástól, piástól csalistól mondjuk 60-70. Szóval tokkal-vonóval 150-170 egy hét rám vetítve, ha minden felesbe lenne osztva. Persze ez igazándiból nem így jön ki, mert én fizetem a 2 napijegyet meg a faházat, csónakot, üzemanyagot a sógor meg intézi a kaját, piát(kezeit széttáró)
Szóval 1 hét balatonon ininek mindennel IS együtt 220-ért nem egy elrugaszkodott összeg sőtt inkább jónak mondható(kezeit széttáró)
hát nem baxmeg(kezeit széttáró) 😅
De valamire el kell költeni azt a temérdek pénzt amit kispórol az ember az ocsó dájcsián meg a napelemen(kezeit széttáró)
Apartmanokat talaltam napi 8 ezerert horvatban,plusz kaja.
Nem mondd már, hogy 2 hétre kettőnek 230 volt a szállás, mert Pipi öngyilkos lesz 😅 ennyit 3 hónap alatt se kap egy egész lakásért 😅
És ez hogy megy, 120-at bedobálsz a halaknak, aztán a halat meg visszadobod? Ha meg mégis elhoznád, akkor kifizeted?
Na, a horgászoknak se a szomszédjuk hülye! 😂
Inikém nem kell a körítés(ujjával nemet mutató)
Diktáld a tuti receptet(meghajlós)
tehát akkor tigrissel hamarább fogtad volna meg (gondolkodós)
érdekességképp
múlt évben a majd 10 kilós ponty teliszarta a pontyzsákot reggelig tigris mogyoróval
de mégis bojlival fogtam meg nem a szomszéd akinek az etetését felette a jószág....
most lehet kinevetsz de 30 év pecázás után elmentem egy pecás előadásra
az hogy megérte-e az árát azt konkrétan nem tudom megmondani de olyan dolgokat tudtam meg
-amit nem is sejtettem
-amit sejtettem de sosem tudatosult bennem
nem kell nagy dolgokra gondolni: pl ilyen apróságok hogy a nagy halnak más a táplálék igénye( beltartalmilag) mint a kis halnak
előetetési idők stb
én ezekben kevésbé hiszek, hogy a csali méretével bármit is szelektálni lehetne, igazából a bojliért sem vagyok különösebben oda, nyári dög melegben nem hozott sem több halat sem nagyobbat mint az erjesztett kukorica. Tapasztalatom azt mondja, hogy ősszel tavasszal lehet jobb a bojli mint a kukorica. Arra is rájöttem, hogy bizonyos vizeken van olyan, hogy sláger csali amivel szignifikánsan több hal fogható az adott vízen. Az a csaliarzenál amivel a gyártók nyomulnak az utóbbi 20 évben az teljességgel elképesztő és felesleges. kolbászos, whiskys, tutti-fruttis mandarinos, fokhagymás, citromos stb. kb, 3000 féle íz is színkombináció az egy parasztvakítás 😄
Szerény véleményem szerint megkülönböztetünk édes, büdös, fűszeres csalikat és ezek kombinációit. Ezeknek a használata és eredményessége is nagymértékben függ az évszaktól az időjárástól és a meghorgászott víz ökológiájától. Pl. van olyan víz ahol a halas-epres bojlival rommá fogom magam de mondjuk ugyan olyan időszakban egy más hasonló vizen kb. mozdításom sincs rá. Nagyon nehéz egyensúlyt találni. Ha eltalálja az ember, hogy adott vízen mi a favorit csali és eszik is a hal akkor bele lehet nyúlni szép eredményekbe.
Az viszont biztos hogy, vannak időszakok amikor egyszerűen nem eszik a hal. Van, hogy ez csak 1-2 nap de van akár egy hét is ha úgy jön ki a lépés. Akkor aztán mennyei mannával is lehet csalizni ha nem eszik a hal nem lesz kapás. Van olyan amikor meg iszonyat módon zabál akkor meg szinte bármivel is lehet fogni. Ezt azért lehet tudni. Ha nagyon eszik a hal más is fogja ha nem eszik a hal egy két ember fogja ez ilyen egyszerű. Balaton meg egy külön állatfaj az összes víz közül ráadásul sosem horgásztam rajta komolyan.
Ettől függetlenül kíváncsivá tettél privátba megoszthatod velem mi az a csali amit hétköznapi ember el sem képzel lehet kipróbálom ha megyek merenyére(gondolkodós)
Talán a vizsga pecsételés megszokása miatt halogatják.
Pedig már az is benne van a rendszerben.
Fene tudja.
Már nincs neki sok hátra, a rendőr már sok helyen el sem kéri.
cigaretta miét jó?
ketten 2 hét alatt eltapsoltunk: 200 a szállás, 30 a takarítás, 120 a bojli
meg kb ennyi volt a kaja is
a szálkás nekem ingyenes volt takarítót én fizettem bojli feles szóval 2 hét party volt kb 220 ezer teljes ellátással, egy lófasz horvát kemping ettől többe lett volna
Megy, de azért még a biztonság kedvéért megbasznak, ha nincs nálad.
Ugyanazok az adatok műanyagkártya lapon is kényelmesen elférnek. Az elektronikus okmányok meg azt jelentik hogy mellette van egy igazi is amit ilyenkor kivehetsz a fiókból és magaddal viheted, viszont európán belül nem kéne baszakodni vele.
Pont úgy ahogy az oltásigazolványnál.
nem a pecának kell jól alakulni hanem a csalit kell jól megválasztani és egy idaillő etetési stratégiát
balaton jó víz mert a keszeget könnyen kizárod a csali méretével törpe meg rák nincs lehet tolni ezerrel a fehérjés csalit ívás előtt
és itt a lényeg hogy már nem a halliszt a favorit hanem olyan anyagok hogy el sem képzeli a hétköznapi ember
múltkor háromfán is a szomszéd kb szart sem fogott mi meg aprítottuk kifelé még nappal is
igaz előtte évben full felkészületlenül 3 szakítás meg egy 6kg körüli lett az összesített eredményünk
plusz majd mindent lerágott a törpe
A hajósoknál évtizedek óta elfogadnak a vizirendőrök fénymásolatokat... ezt motornál is be lehetne vezetni - ha lenne értelme, de ugyan, a mai online világban? Miért is baszakodnak még ezzel? 😠
hát ha ilyen fogásaitok voltak akkor gratulálni tudok hozzá(meghajlós)) Nekünk ez az eredmény minimum 2* 1 hét jó nevű bojlis vizen HA jól alakul a peca (kezeit széttáró)
Ugyanazok az adatok műanyagkártya lapon is kényelmesen elférnek. Az elektronikus okmányok meg azt jelentik hogy mellette van egy igazi is amit ilyenkor kivehetsz a fiókból és magaddal viheted, viszont európán belül nem kéne baszakodni vele.
Pont úgy ahogy az oltásigazolványnál.
Áruld már el nekem hogy ez miért jó? 😆
tedd hozzá hogy a verseny előtti héten jött a java....
amúgy nem tagadom, gecikól teljesítettünk, de még most is alig élek, a hátamban vállamban alkaromban olyan izomláz hogy a seggemet alig tudom megvakarni
csuklóim is teljesen odavannak
baszki még a segg izmaimban is izomláz van
ilyen eredménnyel feltételezésem szerint az első 10 ben lettetek volna (gondolkodós)
A legjobb bojlis vizeken is kirívó eredmény lenne (szemeit körbeforgató)
Az idei ibcc statot nézve 20+ osból 20 db ot fogtak ki kb. 1000 horgász a versenyen (kezeit széttáró) Elmondásod szerint 20+ osból többet is fogtatok nekem ez arány tekintetében elég vélelmes(gondolkodós) Azt mondod 15+-osból 17 darabot szedtetek ki, az egész verseny során ilyen méretű halból 201 db ot fogott az összes szektor ami azt jelentené, hogy ti ketten a haveroddal megfogtátok a mezőny 8%-át 1000 horgászra vetítve ez is igen vélelmes. Az 5-ik helyezet összfogása 463 kg hal volt az 5 nap alatt.(óranézegetős) Ha csak a ti 17 db 15+ os pontyaitokat számoljuk és csak 15 kg-val számoljuk akkor az aprókat leszámítva amiből állításod szerint megszámlálhatatlan mennyiséget fogtatok az lenne 255 kg ami alsó hangon a 7-8 hely. Az aprókkal együtt beestetek volna az 5-ik helyre is. kb. 230 csapatból.
Nos nem azt mondom, hogy nem hiszem el, de azért egy webkamerán megnéztem volna az orrodat, hogy minden billentyű leütésre nem e nőtt egy kicsit 😆
Ha tényleg így volt ahogy írtad akkor nektek legjobb lenne pénzdíjas nemzetközi és világ versenyeken indulnotok. 1-2 év múlva meg piacra dobnátok a saját márkás bojliaitokat(kezeit széttáró) Aztán nem lepukkant pecakocsin gondolkoznál, hanem a legjobb hammert gyártatnád le külön rendelésre saját igényeid szerint(gondolkodós)
Ti simán világbajnokok vagytok ilyen eredménnyel 😁
Ezért állok értetlenül azelőtt, hogy papír forgalmit kell magamnál hordjak. Nem mintha nem férne el, csak redundáns.