Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Várd meg amíg sikerül az átoltottság, hogy biztonságban mehess
kb. jövő ilyenkor lesz
nekem szerencsére nem kell felvenni a nagy segítség" állami 10 milliós hitelt"
Na akinek azt fel kell venni az számolhat rá,hogy a házát elvesztette
Erről volt, szó, hogy bezárnak mindenkit 2 hétre, hogy csökkentség a vírus terjedését. Aztán még a lovasboltok is nyitva vannak a lentebb felsoroltakon kívül, meg még az a rengeteg minden amiről nem tudok
Persze tudom, hogy vannak egyenlők és még egyenlőbbek Sajnos én csak egyenlő tudok lenni azzal a néhány szegmenssel a sok százból akinek be is kellett zárni
Nos: Azt mondják, hogy március hónapban nem kell járulékot fizetni az alkalmazottak után akiknek be kellett zárni. Azt is mondják, hogy bérüknek az 50%-át kompenzálják
Mondanám, hogy kíváncsi vagyok de hát igazából mégsem A múltkori ígéretük is csak jó kampány volt meg fizetett állami hirdetés jó pénzért. Pest megyei 5 alkalmazottamra 1-re lehetett megkérni a támogatást, mert pest megyében vállalkozásonként csak 1 emberre volt keret Szolnok megyében szerencsére nem voltak ennyire fukarok ott bármennyire is meg lehetett kérni csak hát nekem ott dolgoznak kevesebben
Az is kifejezetten tetszett, hogy amikor csütörtökön a hírekben bejelentették (autó rádió) hogy bezárnak"mindenkit" 2 hétre A hírek után a reklám, úgy kezdődött, hogy "újraindítjuk a gazdaságot..." Ezek elfelejtettek a rádióknak szólni, hogy most zárnak be 2 hétre? Bár hát azóta is nyomatják a faszságot lassan kívülről fújom, de ami elhangzik benne gyakorlatilag semmi nem igaz. Ebbe az a leg elszomorítóbb, hogy Ők is tudják, hogy mi tudjuk, hogy ebből semmi nem igaz
Jó ilyet olvasni attól a gyurcsótány féle bagázstól, akik mindenüket úgy szerezték, hogy a dögrováson lévő állami cégeket lenyúlták 90-ben... manapság egy csődbe ment vállalkozótól kevesebbet lehet elvenni - legtöbbször semmit.
A felszámolás mindig kormányközeli biznyisz
Tényleg? Hát látszik hogy ebben most picinykét vakon vagy. Nagyon is lehet csalni és a kovidos halálért 500ezer jár a kórháznak. Akkor szerinted nem fogják ráírni bármelyik halotra? Dehogynem. És elég sok esetben meg is tették eddig is. Sőt az se érdekli őket hogy a temetkezési vállakozók belerokkannak a holttest tárolásba. A hozzátartozók meg a fizetni valóba. Beszélgettem boncoláson bonc mesterrel meg a halott szállítókkal is. És igen csalnak a kórházak mert ez pénzt jelent nekik.
Eddig napi szinten 10-20 emberkével kontaktáltam ismeretlenül,volt hogy a lakásában dolgoztam.
Most kb a töküres aulában jobbra fordulok és ott vagyok.
A fene tudja.ez 6 ember volt a fogorvossal együtt.
Miaszart csináljak ha fáj?
hogy kórházba mész.....
Miért?
Te még elég tőkeerős vagy hogy ne számoljanak fel?
jelentősen megnőtt az esélyed....
Bár tudom, hogy a dk hülye, ebben azért látok némi logikusságot
https://ezalenyeg.hu/kozugy/dk...
na majd ott végre
Benne leszel a napi 150-be ezzel legalább javítod az arányokat
Aki már nem él annak számszakilag nem kell átfertőzödöttnek sem lennie Tehát egyre gyorsabban ugrunk a % arányos védettséghez
Persze, bezárnál mindent, hogy csak te maradj meg, mert van még 1 mázsa a tavaly márciusban vett lisztből Amúgy meg minek neked a pár millió, úgyis olyan igénytelen vagy, el se tudnád költeni - a munkásszálló olcsó, pizzát is téglalap alakúra sütöd tepsiben
A vírust nem sikerült máig.
De most fogászatra járok,kórházba.
azért aki meghal azon nem könnyű csalni
eléggé dokumentáktak ezek az események
neked talán nem Téged jó eséllyel bármelyik elvisz Szerintem te próbáld meg nem elkapni
Költözz bogyóhoz ott legalább elpolitizálhattok
Vagy csinálgasd a rozsdaboglyát most legalább van rá időd
Rég tettél már képeket megnézném hogy halad
Még mindig tökmindegy nekem hogy vírustól vagy oltástól lesz meg.
az is vicces volt, hogy az ikeához soroksáron be sem mertem fordulni a mekihez Már majdnem egymás tetejére is parkoltak az emberek, a körforgalomnál ált a sor az M5-ig
Mert 2 hétre bezár az ikea Mi a lófasz lehet az ikeában ami 2 hétre nem halasztható Komolyan mondom ha eddig nem is terjedt megfelelő mértékben a vírus múlt hét csütörtöktől a bejelentéstől tettek érte az emberek és kormányunk, hogy jó legyen a terjedési ütem a megfelelő nyájimmunitáshoz
Hmmm nem lehet hamisítani a halált? Na ne viccelj erre igen sok ellenpéldát tudnék mondani. Mindenre ráírják a kovid gyanut. Mert hát pénz jár érte és nem is kevés.
szerintem meg nem Aki kinyitott az valamire hivatkozva lekérdezve van nyitva
Az első kijelentés multhét csütörtökön, hogy mindenkit bezárunk , aztán elkezdték ezeket finomhangolni
Annyira jól sikerült, hogy szerintem a ruházati üzletek kivételével nyitva lehet mindenki A vegyesiparcikkes bolt is nyitva van nálunk na ott mi lehet az életfontosságú dolog
Ja árul ásónyelet, meg fejet hozzá, tehát kertészet
És ezt ki ellenőrízné? És kitartaná be? Mert erre azért nagyon kíváncsi lennék!
Ez így tök igaz.
Ha 22.-én ujráznak kinyitok én is.
Amúgymeg azért az tényleg necces volt hogy két hete szombat délután a premier outletben 20 méteres sor állt a nike boltban.
tömve volt a bolt,szóval fogtam a két csomag zoknit és simán visszadobtam.
Ha nincs vírus akkor sem állok sorba egy órát.
Seráfütty, a Hatóság emberei is azt látják amit te. Szerintem már sokszorosítják a határozatokat a féléves boltbezárásokról....
A ksh adatai a legnagyobb baromságok. Ini köszönő viszonyban sincs a valósággal. Ha azokból az adatokból informálódik amit mi vállalkozók küldünk nekik(mert vannak évek amikor köteleznek rá) akkor ott nagyon torz a kép
Én azt látom, hogy nekem megint zárva kell lennem talán annyi a különbség, hogy most neked is
De Szaladgálnom kellett néhány megyében és azt tapasztalom, hogy majdnem mindenki nyitva van
A pepcó kimagyarázta azzal, hogy popsitörlőt is árul tehát joga van nyitva lenni, a horgász és vadászboltok azzal, hogy árusítanak állateledelt hisz a halcsali is állateledel ugye Nyitva vannak a festékbolttok a diégók az út szélén büféskocsiból árulok vagy bódéból hamburgert árulók, az összes ilyen DM meg vegyi istenfasza, a zöldségesek nyilván kertészeti árudák, tüzépek, bankokm dohányboltok mert hát ezeken a helyeken egyébként is kevés ember fordul meg ugye Arra még nem jöttem rá, hogy az ékszerboltosok mit találhattak ki de azok is nyitva vannak Arra viszont rájöttem ez a bezárósdi pusztán a kreativitásról szól Aki elég kreatív az nyitva lehet még ha laposménküvet árul akkor is Végigmegyek egy üzletsoron többen vannak nyitva mint bezárva Na ennyit a bezárunk mindenkit 2 hétre
Egyébként is értelmetlen úgy az egész, hogy közben a kijárási tilalmat nem vezették be mint tavaly tavasszal. Akkor mivel akarják lecsökkenteni az érintkezések számát?
Azzal, hogy a meglévő üzletek negyedét bezárásra kényszerítik? A többi kimagyarázza a nyitvatarthatóságát
Ez úgy lenne komplett, hogy semmi nem nyithatna ki csak élemiszerbolt, dohánybolt. A futáros, postás forgalmat is bezárnám, mert hát a futár is érintkezik naponta 100 emberrel és viszi tovább a vírust nem? Bezárnám még az elviteles kajázdákat, meg az út széli "higénikus" kifőzdéket hamburgereseket. De a lényeg, hogy ezt párosítanám 2 hét kijárási tilalommal, komolyabban ellenőrizve mint tavaly tavasszal. Ez így lófasz az egész. Arra jó, hogy megint néhány misivel rövidebb legyek
Pont ugyanakkora népet látok császkálni az utakon és a belvárosokban mint a múlt héten a nagy bezárások előtt