Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

pipi nem azt mondja, hogy nemigen van vírushelyzet, hanem azt amit blődi szerint írtál, influ szerű nem nagy durranás megbetegedés van oszt kész.(kezeit széttáró) Aki tart ettől az oltassa magát ha csodaszernek gondolja az oltást azért utána ne sírjon ha valami nem úgy műxik majd továbbra mint előtte. Vérnyomás, izületek stb. vagy állandó fáradékonyságba szenved és egyéb nyalánkságok amik még ezután derülnének ki ha elmondanák.
Gazdasági lezárás meg nem lesz mert a gazdád vitya megmondta(kezeit széttáró)
Ő mindent is tud előre(meghajlós)
2020 ban tudta, hogy májustól eltűnik a vírus ezt már március végén megmondta. Majd nyár közepén megmondta, hogy lesz egy második hullám októberre. (kezeit széttáró) Az éttermek kivéreztetésével még várt egy kicsit azt novemberre tette mondjuk cserébe nem oldotta fel fél évig(meghajlós) A március 8-i bezárást mondjuk kivételesen nem harangozta be előre nem akarja, hogy ráfogjuk, hogy Ő az orákulum(fetrengős) Egyébként ezek mind átgondolt fasza intézkedések voltak mert az étermek bezárásával nem lassult hanem megsoxorozódott az általuk kreált statisztika a március 8-i bezárásnál meg a szlogen, hogy mindent és mindenkit bezárunk csak te meg én nem voltunk nyitva(fetrengős) Aztán tavasszal megmondta, hogy kicsi türelmet kér még mert nyárra szabadságra küldi a vírust és természetesen ez így is lett(meghajlós) nyár közepén pödzögette már a 4-hullámot persze meg kell várni a vadászatit a keresztény összejövetel után ahol 1 millió ember futott össze minden oltás nélkül a szélrózsa minden irányából(meghajlós)
Most meg mondta, hogy nem lesz lezárás ha Ő mondta akkor az úgy is van. (meghajlós) Eddig mindent jól megjósolt előre most miért lenne más(kezeit széttáró)
A Covid nem bántja a gyengeelméjűeket.... 😆
Talan mert nathat tulelted.Koviddal meg nem utkoztel?
Ahogy elnezlek tuti van alap betegseged.
Ha mas nem az agyevo bakterium mar megvolt.
én nem rettegek az oltástól(kezeit széttáró) csak nem érzem szükségességét(kezeit széttáró) Az összes náthámat túléltem eddig, jó esélyel az eddig kovidokat is minek oltsam magam egy bizonytalan valamivel tök egészségesen, hogy esetlegesen szarul legyek(kérdőjeles)
Eddig is válogatott.......sőt van amikor nincs is kedve fertőzni, olyankor évente pár alkalmommal bárhová bárhanyan mehetnek.
Aha....és te is képtelen vagy dolgozni....még ha akarnál is olyan lepukkant vagy. A cigó meg az alulképzett debill nem akar és nem is tud dolgozni. Mindenhol szakember és munkás hiány van. Szóval nagy szakértelmed van ebben is mint a választandó értelmifogyatékos politikusaidnak. Ha senki nem dolgozik meg csődbe megy megint csak az lesz hogy kiárulják az egész országot külföldre mint tették eddig is.
Az önfejű közellenség a tefajtád.....de a vályogbunkerben végzett melóra se lesz szükség ha nem lesz aki a terveket megszerelje.
...meg a hullaházban.
Teljesen felesleges. Ahogy észrevettem, mindig az oltástól rettegők vinnyognak. Rajtatok kívül a kutyát nem érdekelné már ez a téma.
Már válogat is a vírus?
Ajjjaaajjjj
Sokkal jobb mint nálunk, mert simán hagyják meghalni az ilyen hülyéket mint te 😆
Választás előtt nem fog ilyen népszerűtlen intézkedést magára vállalni a kormány. De az is lehet megnézték és a balos szavazók hullanak, szóval jó van ez így 😁
Ahol lehet előválasztani államilag jól fizetett politikusokra hogy a következő választáson elnyerjék a hatalmat.
Jóvan emese. 😂
Az én egészségi állapotomhoz ez a fajta munkavégzés passzol leginkább. Vicc nélkül. (Akkor is, ha kevéssé fizetik meg....)
Azé nem mersz rendes munkahelyre elmenni dolgozni ahol lehet még pénzt is kjeresnél nem csak kizsákmányolnak 😃
Magyarországon háttérhatalom?! 😲
De hát itt nyílt diktatúra van! 😆
Szerintem a pipi meg blődi netto szopatásnak érzi. 🤔
Pipi szerint nemigen van vírushelyzet,blődi szerint van de nem komoly,sőt,az influ komolyabb csak a háttérhatalom tukmálja az oltást.
Számos oka van a tagadásnak,bagatellizálásnak.
A lényeg az amit ők is akarnak,ne legyen gazdasági lezárás.
Ha esetleg belepusztulnak netán az se gond.
Csak legyen igazuk,mint az izraeli oltásellenesnek,vigye valaki tovább a zászlót. 😂
Edig is az volt.....nem tudom.mi ebben a meglepő. Pont ez a baj.a nyomi libsikkel hogy az ő elképteléseikbe akarnak beleerőltetni mindenkit mert az nekik jo.......
Ja, csak most mindegyik oltatlan hirtelen nagyon liberális és szabadságpárti lett.... 😁
Egy dolgot kell megérteni, hogy mindegy ki akar oltast, ki nem, az az ő dolga, viszont a korlátozások nem azért vannak, hogy az oltatlanokat szopassák, hanem pont ellenkezőleg, az oltatlanok védelmében. Tehát, ha az van, hogy nem mehetnek majd ide-oda, az nem a korlátozásuk, hanem a védelmük, ez a társadalmi felelősségvállalás, amit egyéni érdek (én ezt nem szeretném, nem akarom, nem kértem stb...) nem ír felül. Úgyhogy amennyiben bevezetésre kerülnek olyan korlátozások, amelyek csak az oltatlanokra vonatkoznak, nem felháborodni kell, csak megköszönni, hogy az érdekükben ilyen áldozatot vállalunk mindannyian. A gazdasági hatás, más kérdés, mert abba viszont bele is tudunk rokkanni.... 😉
Nem kettő, hanem három.... 😆
Gondolom mert az lóg lentebb(fetrengős) Bár amilyen selejt vagy és amilyen hitvány életet élsz még ez sem biztos 😂
Bár nevezhetnének téged akár 2 bal herének is. Sok utánpótlást te sem nevelsz ki(kezeit széttáró)
Lejtmenetben a demográfia mutatónk évente kisvárosnyi emberrel vagyunk kevesebben az ilyen önző emberek miatt mint te is vagy. És még te beszélsz társadalmi felelősségről. (gondolkodós) A társadalmilag felelősek gondoskodnak az utódról és az utódnevelésről. Ha ebben az irányban tart az ország legfeljebb a cigányok túlszaporulata menthet meg minket(fetrengős) Én sem vagyok ennek az élén, ketten a feleségemmel 1 reprodukciónk van, minden esetre mi legalább lassítjuk a folyamatot veled ellentétben(kezeit széttáró)
Én többször voltam mást tapasztaltam. De utoljára te voltál, most lehet akár ez is.....
Amit en lattam ott ez volt,benzinkut,hofer.mariazell kornyeke.
Osztrák annyira,azé nem ....ott többet voltam :) horvátot nem tom
Vegre esőfelhok. 😆