Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ugrató tuti nem lesz, mert hamarosan kapja a motor a SM szettet.
Viszont egykerék még lehet.
Hát, nem tudom én sem. Nem mondta, de az első villánál a hegesztés az olajbeöntő mellett, így esély nem volt rá, hogy eltitkolja.
Én elmondtam ott a véleményem, hogy én személy szerint adnék 60-80-al azért többet, hogy ne hegesztett vázas legyen, de miután a cimborája aki a falu nagy motorosa elmondta, hogy milyen jó vas ez (kipróbálta) végülis megvette. Normális hegesztésnek tűnik, azzal remélem nem lesz gond.
Az, hogy gyengül a hegesztés mellett. Hát, remélem nagyon azért nem. Gondolom nem nyerő 100-as tempónál elhagyni az első kereket mindenestől.
Amugy már jelezni akartam ,hogy nékem volt 3.5cm es csavarodás a vázban mikor történés vot és mégis olyan szépen futott egyenesen elengedett kézzel hogy csak noo ! Tehát arra nem nagyon alapozok sosem , hogy szíííípen fut elengedett kézzel
Nem is értem eddig a legapróbb szarról is kikérted a véleményünket most meg nem legalább az Ábrust felhívhattad volna onnan hogy mit szól hozzá. Félre ne értsd nem baszogatásból de ennél azért többet sasoltam ki belőled.
Bebizonyítanám neki hogy márpedig az dobálja a 2est! hozzászollás nem azt mutatja hogy sajnálod a gépeket!Nem sétáltál bele a lelki világomba,ennyivel azért nem lehet!Csak nem szoktam a megjegyzéseket szónélkül hagyni!De mint néztem neked sem gyári betét van a lámpák között mivel elvileg nem értek össze vagy tévedek?házilag lett csinálva? vagy valami másik vasé lett belerakva?A kérdezésről meg annyit hogy ti sem kérdeztetek hanem egyből megjegyzéseket dobáltatok egy ismeretlen gépre!de nincs feszkó,és nincs harag
Énse adtam.
És ha eltörik reklamálni sem tudsz mert elmondta hogy hegesztve volt
És nem az egyenesfutáson van a lényeg. Bütykösnél...

Kerekek egy nyomon futnak?
Ezt viszont lehet hogy nem vettem volna meg fél gurigába
Hegesztett váz nem jó, hegesztés mellett gyengül, ridegül az anyag az esetek nagy százalékában. Mivel ezek terepre készültek, kerekezés, ugrató után nehogy elreccsenjen.....
én sem adtam vona érte igy ennyit
Igazam van vagy igazam van?
Gratulálok !
480 ért hegesztett vázas drz-t vettetek láttátok ki hegesztette? Thomaskám bátrak vagytok nagyon
Na szép estét.
Megvettük a DRZ 400-at.
2002-es, LeoVince rendszerrel (brutált dörrent) + a gyári rendszer, egy motor emelő bak, egy pár polisport kézvédő grátisz 480-ért.
km óra 11700-at mutat, és a motor minimum egyszer nagyon csúnyán összetört előröl. Hegesztették a vázat is. Viszont elengedett kézzel is szép egyenesen megy. Gurult ma 55km-t. Eddig királyos. Kipróbáltam. Nem gyengén nyomatékos.
Rohadt jó volt vele csapatni. Csak azon a fordulaton ahol én várnám, hogy megindul, ez nem indul meg.
Azééé jó cucc.
Most mit csinálod a feszkót jóember nem is ismersz, nem is ismered a motorom előéletét. Olyan embertől vettem aki a motort szarba se vette Azért van fent sárga idom mert a gyárit nem akartam szétbaszni az átalakításnál, én vigyázok a vasamra a semmiből adtam vissza neki az életet szóval előbb érdeklődj aztán ítélkezz. A többiek tudják hogy poén szinten írtam amit írtam. Ha ezzel belegázoltam lelki világodba akkor sajnálom.
Azt megoldom. Viszont van 2 robogó is itt darabokban.
hali.Bizonyitsd!Ha ennyire becsülöd az öreg vasad hogy széttütöd,pont ezért dobálják mert úgy bánnak velük mint az új gépekkel!Egyébként igen kocka lámpás volt,megvan hozzá az is! Csak az ilyen embereknek köszönhetően akik széttütik a vasukat nincs egy sértetlen fejidom amit ne kellene hegesztgetni festegetni,mivel a gyári festéssel nem ér fel semmi!de ezt te is tudod,ha már egy sárgát festegetsz fehérre,kecske kormánnyal!
Nem fizetős, ingyenes az oldal. Megkeresed az app-ot, és ott van, hogy pl. fileape.com rákattintasz. Kijön az oldal, regular és megvárod a 15 mp-et és jön is. Ha lejött elindítod és felrakja neked az iphone-ra. Csak tört iphone-on mennek ezek a dolgok.

na megyek dolgozni!
Pedig Miusnak szívesen segítettem volna de hát nekem se volt jó a mai nap. Úgy volt tegnap hogy vezetek ma is hívtak hogy nem kell menni és az őr is szabadnapot kért délelőttre.
ez is fizetos
hasznalod?van ertelme feltelepitenem?
amugy ezek ingyenesek? mert en az easy wake up pro-t neztem ki az absalt-tol,de az 10 dolcsi.ezt hogyan rakom fel?itunesrol,v egybol iphone-on nyissam meg?
Tudom, hívott költözni, de nem tudtam menni, sok volt a meló benn is, itthon is.
Nektek fényképeztem
Ma dolgozik és nem ér rá a napokba mert ma költöztek át az új lakásba és gondolom még be kell rendezni