Saját fejlesztésű, naprakész tananyaggal várja a nebulókat a MAMI két-, három- és ötéves képzéseire. Ösztöndíj, munkaszerződés és egy hiányszakma kitanulása – elég jól hangzik!
Csaknem kétezer kilométert motorozni egy nap alatt a veteránkorú MZ-vel? Maguk a versenyzők mesélnek az idei, esővel és sok-sok kalanddal fűszerezett 24 órás kihívásairól.
Bemutatták az idén alakult Hungarian Racing Engineering Teamet, a győri Széchenyi István Egyetem integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzésének csapatát.
Maga Palkovics László erősítette meg, hogy hamarosan megkezdődhet a MotoGP-pálya építése Magyarországon. Emellett utánpótlásprogramot is indítanak fiatal autó- és motorversenyzőknek.
Egy kis virtuális motorozás a szakértőkkel: most Te is körbejárhatod a MAMI-t, megismerkedhetsz az oktatókkal és sok hasznos tudással gazdagodhatsz - íme, az első „óra” videója!
Kíváncsi vagy, miként zajlanak a képzések a MAMI-ban? Látogass el a suli nyílt napjára és nyerj bepillantást a kulisszák mögé!
Munka mellett elvégezhető motorszerelő-képzés? Esetleg érettségit, technikusit és gyakorlati tudást adó suli 4+1 év alatt? Ezt nyújtja a MAMI, amely pénzzel is támogatja a jó tanulókat.
Többek között ötfordulós kupasorozattal és az egyedülálló versenymérnökképzés folytatásával várja az idei évet a MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola.
Vasárnap az M0 melletti étteremben gyűlt össze a hazai versenyzők színe-java, közöttük a Chrobák csapat motorosai is, hogy átvegyék a bajnoki trófeákat.
Átestek a tűzkeresztségen a MAMI Szakközépiskola és a Széchenyi István Egyetem versenyszerelő-mérnökei. Visszatekintés a MAMI, a HRE és Laczkó Máté elmúlt évére.
A MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola csapatának tehetsége magabiztosan nyerte a 2019-es Magyar Bajnokság Open 1000 kategóriáját, s már várja a következő szezon kihívásait.
A most hétvégén zajló Autótechnika - Autodiga szakkiállításon mesélt a MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola vezetősége az országban egyedülálló versenymérnök-képzésről.
Két tehetséges és elszánt fiatalemberen múlt, hogy létrejöhetett az ország talán egyetlen olyan tanintézménye, ahol piacképes tudást sajátíthatnak el a motorszerelőnek tanuló fiatalok.
Ezúttal egy hazai, egy német német és egy szlovák helyszínen csatáztak a Chrobák-suli ifjú tanítványai - most sem maradt el a megszokott éremeső.
A hosszú nyári szünet után Kakucson folytatódott a Magyar-Szlovák rendezésű utánpótlás-bajnokság. Chrobák Jani beszámolója az izgalmas és magyar szempontból igen eredményes hétvégéről.
Újabb magyar versenyző bizonyított a nemzetközi színtéren: Martin gyakorlatilag a „profi” kategória bajnokaként utazik az utolsó fordulóra Templinbe.
Július első hétvégéjén a Kakucs Ringen rendezték a 125-ös, kétütemű motoroknak kiírt MAMI Kupa és az Országos bajnokság harmadik fordulóját. Az eddigiekhez hasonlóan most sem unatkoztak a nézők.
Egy sorozat, ahol azonos pályán indulnak a villámgyors veteránok rajongói és a legifjabb utánpótláspilóták. Chrobák Jani beszámolója a hétvégi MAMI Kupáról.