Csonka szezon ide vagy oda, eddig a LiveWire-teszt volt az év legnagyobb meglepetése. Ha tényleg ilyen az elektromos közlekedés, akkor lassan ideje búcsúzni a benzinesektől.
A motor legyen csutkakormányos, de minimum izgalmas naked – mormoltam magamban, hogy ne kelljen bevallanom: a csupasz 900-as után jobban élvezem az XR-t, pedig nem az én stílusom.
Tavaly a bajorok adták el a legtöbb nagyendurót és túramotort Magyarországon, ám a nakedek trónját nem sikerült megkaparintaniuk. A teszt után erős a gyanúm, hogy idén az is meglesz.
Végre egy jól motorozható, formás túraenduró, ami alapos fogyókúrán esett át, hogy felvegye a kesztyűt az örök etalonnal. Alaposan kifaggattuk a brit Tigrist, hogy kiderüljön: készen áll a trónfosztásra?
Messziről úgy fest, mint egy átlagos nagyrobogó, de teljesen más élmény vezetni. Ráadásul árban is megveri a vetélytársakat - kezdhetnek aggódni az olasz és japán gyártók, hogy mivel vágjanak vissza.
Ezúttal nemcsak felkavarta az állóvizet, hanem egyenesen bombát dobott a Retró-tóba a Triumph. Egyszerűen parádés lett az új Scrambler, és talán pont ezért feltűnő az a néhány apró, de bosszantó hibája.
Idestova tíz éve, hogy a BMW örökre átírta a literes sportmotorokkal szemben támasztott elvárásainkat. Brnóban jártunk utána, hogy képes lesz az új S 1000 RR az elődmodelléhez hasonló erődemonstrációra.
Noha a G 310 GS teljesítményben és dinamikában nem veheti fel a versenyt a Gelände/Straße család többi tagjával, jogosan viseli a GS nevet. Igazi meglepetés a bajor-indiai frigy közös gyermeke.
Terepmotor, túragép vagy kettő az egyben? A tetőtől-talpig átdolgozott Triumph Tiger 800 XCx járt nálunk, hogy kiderítsük: mit tud a britek legújabb endurója?
A bajor gyártó két középkategóriás túraendurója egyértelmű bizonyíték, hogy az élvezetes kalandmotorozás alapfeltétele nem a bődületes teljesítmény és a túlzó méret, hanem a könnyű kezelhetőség és a gazdag felszereltség.
Mitől lesz egy motor retró? A díszesen varrt nyeregtől, a bőr oldaltáskától vagy a léghűtésesnek álcázott hengerektől? A BMW jobb receptet választott: újraértelmezte az egykori legendát, a kategóriateremtő R 80 G/S-t.
Brit és svéd szakemberek tudásuk legjavát sűrítették a lenyűgöző café racerbe, de kérdés, hogy ez elég lesz-e a rendkívül színes, nagy neveket felsorakoztató kategóriában. Alaposan kifaggattuk az új Thruxtont.
Napjainkban a középméretű csupaszmotorok a piac legnépszerűbb résztvevői, egyre kiélezettebb a verseny a gyártók között, így nem csoda, hogy az egykori etalon, a Street Triple is kívül-belül megújult, s még erősebb lett. Chrobák Jani tette próbára a brit fenevadat.
A literes motorok technikai versenyében sokáig lemaradni látszott a CBR1000RR, most azonban csatlakozott az élmezőnyhöz. A RC213V-S MotoGP-motorból átvett elektronikai rendszer a Fireblade-et és Fireblade SP-t is elképesztően ütőssé tette. Az újdonságokat Chrobák János kollégánk fogta vallatóra.
Se nem ugrat, se nem száguld, mégis elbűvöli pilótáját a Softail család legszebb tagja, a Breakout. Az egyedülálló hangulat minket is magával ragadott.
Napjaink környezetvédelmi és biztonsági előírásai mellett is készülhetnek olyan élvezetes járgányok, mint a hetvenes évek scramblerjei? Két napunk volt választ találni erre, amihez egy itinert és egy stílusos boxert kaptunk segítségül.
Az F 800 GS sikere ékes bizonyíték arra, hogy igenis szükség van valódi terepmotorokra. Egy egész hetes teszten jártunk utána, miért is ilyen kapós a bajorok nemrég megújult endurója.
A KTM stratégiái helyében gyorsan lecsapnék egy új DeLoreanre, hogy visszautazhassak 2013-ba, és hamar piacra dobjam a 1050-et. Akkor valószínűleg nagyot kaszáltak volna vele, de azért így sem panaszkodhatnak - az Adventure piszok jó gép lett.