Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha valakivel beüttetem az jó mert azt mondták valami KPM-es beütés kell?
Ja mert nincs rajta rendszám
Megállított a rendőr és azt mondta ne járjak vele amíg nem ütik bele a KPM-nél hogy CM50 vagy valami ilyesmi azt hiszem de hívtam egy ismerőst de az azt mondta hogy nem ütik bele 125-ös motorba de szerintem egy kis borravalóval beleütnék vagy nem? Nem tudjátok mit csináljak? Igaz itt minden 25-ös motornak felírták az adatait és azt mondták hogy utánnanéznek de sosincs belöle semmi de jó lenne ha nem szivatnának ezzel
Pohi!

Hálás köszönet, hogy utánanéztél!
Sajnos még nincs meg a mocis jogsim (27-én hétfőn vizsgázok elméletből).
Rögtön értesítem, majd a fórum motoros társadalmát, ha sikerül. Nagyon várom már.
Ugyanakkor (mivel még a "nagymotor" vásárlása előtt vagyok) az eddig elmondottak, leírtak sokat segítettek.
Egy kis kapcsolódó történet ezzel kapcsolatban: lelkesen tanultam a motoros anyagot, nézegettem a letséges motorokat, mikor a tankönyvben (egy tesztkérdés kapcsán újra utána néztem) azt olvastam, hogy a megszerzendő nagy "A"-s jogsim csak korlátozottan (teljesítmény, utasszállítás) lesz érvényes, annyira elkeseredtem, hogy egy jó hétig a motorosikolát se látogattam és a könyvet se vettem a kezembe.
De!
Ráakadtam erre a topikra, és ez visszaadta a reményemet, újra belehúztam, most már a vizsgára készülök.

Még egyszer: nagyon köszönöm!
Asszem pohi mocisrendőr ....Ha jól tévedek
Pohi te hogy hogy enyire tudod ezt a jogszábályos rész vagy nem tom minek nevezzem!
Mit szabad és mit nem?!
Yamayay!

Hát igen, más választásod nincs , de attól még nem jogszerű
Szia Karmi!

Én megnéztem a vezetői engedélyemet (legújabb fajta, Uniós). Több év "B" után raktam le én is az "A"-t. Korlátozás nincs beütve, csak az eü. alkalmasság (101) és beütötték az "A" korlátozottat is visszamenőleg a mellett van a korlátozott kód a (182). A nagy "A" mellett csak a 101-es. Így elméletileg nem kezdő vez.eng az "A"-m. Ha megkapod a jogsit és nincs az "A" mellett (181) kód akkor nincs korlátozás személyre. Teljesítményre meg amúgy sem lenne.

Ha megvan a jogsid írd meg milyen kód van mellette és megírom mit jelent, vagy megnézheted egy 35/2000-es BM rendeletben is ha van.
Üdv mindenkinek, hello Pohi!


Mint a motorosok házi jogtanácsosától kérdezem:

Több éves „B”-s jogsi után az „A” kategória kezdőnek számít-e?
Tehát teljesítmény, utasszállítás korlátozás vonatkozik-e rá?
Tudom, hogy már volt hasonló kérdés a topicban, de nem találom rá a választ.
Előre is köszi a választ!
de figyi ha 50nes ként akarom használni más választásom nincs!nem?
Hát ez így nem igazán törvényes . De tedd ha úgy gondolod. A motorszámból úgyis megadódik milyen tipus, ha valami miatt arra kerül a sor. Ha meg abból sem mert véletlenül eltűnik akkor a kirendelt szakértő megmondja a pontos típust (meg a sok költséget amit te fizetsz) a feljelentéssel pénzbírságával együtt. Szóval csak óvatosan a közütat a rendőröket elkerülve, mert baj lehet
hay most veszek jővő hétvégén egy 125 endurot!Nem volt még forgalomba helyezve magyarországon! Elég ha íratok egy 50 adásvételit?meg kötök rá biztosítást nem? Meg a blokról eltüntetem a 125ös felíratót átglaviroztatóm mondjuk!Ezen kívűl még mit kéne csinálnom hogy biztosra menyek?
G.Peti!

Ritkán, megszoktuk. pl:ha nincs forgalmid akkor igen. De rendőre válogatja, én megnézném
Nekem megnézte !De a marha nem találta a motor számot ,pedig majdnem kiütötte a szemét
Ha megállít a rendőr meg szokta nézni az alvázszámot, vagy a motorszámot?
Hi!

Lehet hogy én is túlreagáltam csak nem szeretem ha lekezelnek (lehet nem úgy gondoltad) szal sry bizti unod hogy 1folytába csezegetnek

jó utat!email@sportmotor.hu
Szia! Köszi, az e-mail címet. Olivér
Oliver!

pohi@vipmail.hu

Beírom az adataimhoz is.....
Szia pohi!
Szeretnék tanácsot kérni tőled mint rendőrtől, küldenél nekem egy e-mail címet a fórumba, köszi. Olivér
Tyütyü!

Még senkihez nem szóltam úgy, hogy a "legyökérezés" ott lett volna valahol. Hogyha használnátok a "válasz erre" gombot akkor talán észre is venném mikor írtok, mert akkor küld egy e-mailt, da ha csak beírkáltok arról nem fogok tudomást szerezni hacsak végig nem nézem az összes topicot, arra meg nem mindíg van időm.
nah,hogy megált a topi,mindenki megtutta,amit meg akart tudni...
ha nemtuggyák,h ki vagy,akk nem tudnak megbüntetni,ez elég logikus..
"mi annak a következménye ha nem állok meg és nem látják a rendszámot ?"

Mi lenne? Megállítani nem sikerült, rendszámodat nem tudják. Akkor mi itt a gond?
ezt már leírta,h mivan ienkor..
engedély nélküli vezetés meg mittoném mi,kategória eltiltás ienek,olvass vissza,vhol itt van az
Hi Pohi
Lenne egy kérdésem mi van akkor ha a jogosítványom A1-es és én 250-es motrot vezetek és ha a rendőrök megálítanak akkor mit tesznek vagy ilyenkor mi történhet és mi annak a következménye ha nem állok meg és nem látják a rendszámot ? Amúgy én 16 éves vagyok szóval nem nagykorú