Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Én vmi olyasmit olvastam, hogy akármiylen jogsid van nem számít semmit, csak akkor lehet nagy A-t csinálni ha 24 éves vagy. De ez így nagyon nem lenne jó.
Na jó de akinek nincs jogsija az inkább ne pattogjon. Gondolok itt magamra. Én most megyek elméletezni hó végén . Tehát inkább +húzom magamat mert engem úgyis sokkal jobban megbaszott volna a rendőr.
góré???????
Ha egyértelműen nem én vagyok a hibás(és semmi egyéb saram sincs), és valami baja van még, csak eszébejut, hogy nem a legkedvesebb hangon szóljon hozzám miután majdnem kinyírt, akkor rendőrt hívok.

Még 50es papírokkal is bevállalnék egy rendőri intézkedést, ha pl. kis sebességgel egy ajtóba megyek, és csak minimális anyagi károm keletkezne. Ha bizonyíthatóan 40 alatt mentél, akkor nem fogja nézegetni a motort.

Amúgy sok bringás balesetem volt, és ott mindíg érdemes rendőrt hívni, mert ha kitöltünk egy betétlapot, akkor a biztosítója simán megállapítja, hogy nem az autós volt a hibás, mert így nem kell fizetniük. (Nekem ajtóba rohanásra akarták azt mondani, hogy az én hibám. Olyan szövegük volt rá, hogy azt hittem pofánvágok valakit."Hogy kerülhetett oda a bicikli? Nem tudtál másképp esni?" Ja, és aki ajtót nyitott az a helyszínen írásban elismerte a felelősségét, és ennek ellenére akar kibújni a biztosító...) De a rendőrségnek nem érdeke ráverni másra a balesetet, mint aki valóban okozta.
Szerintem ha baleset van, és az egyértelműen nem a mocis hibálya, akkor nem verik rá azért, mert 50es papírja volt. Azért inkább külön megvágnak.

Nálam csak egyszer működött a kölcsönös megegyezés eddig, kb. 4 balesetből.
(4 balesetből 2nél cserbenhagytak)
Egyszóval, ha engem valaki így elbasz, akkor nem nyugszom, míg jogsija van, vagy jól meg nem basszák. Ezek olyan hibák, amit nem lehet elkövetni. Aki megengedte magának, az inkább ne vezessen.
hát itt msot nem ő volt a góré...
nemis én...csak tettema dolgom...de azért köpni nyelni nemtudott
nah az meg még rosszabb , mert azt hiszi magáról h ő ott az érett (góré) nő. Azt úgy leugat h köpni nyelni nem tudsz. Engem azért basztattak így mert mentem a földutakon és kinyitották elém az ajtót. És akkor még neki állt följebb. Most mondd meg! Mert hogy miért nem figyelek. Ő is figyelhetne. Azért van az a visszapillantó. Riherongy...
ez a csaj kb 35-40 lehetett...nem az a tipikus "picsa"sofőr
Nézd, vannak ezek a kis picsák, akik mennek közben fél kézzel telefonálnak, a másikkal meg sminkelik magukat! Qrva jól néznek ki és hát ezt a vizsgabiztosok is tudják. Sajnos...
legérdekesebb ami velem történt az az volt hogy állok a kereszteződésben
nézelődök hogy mivan erre azt érzem hogy majdnem kirepült alólam a motor...
egy hülye kurva belémjött hátulról miközben egyhelyben ÁLLTAM!!!
leszállok,mondom:te meg mi a szart csinálsz??
nincs féked bazdmeg??
megnéztem motort..szerencsére a kerékkel nemvolt baj..
aztán mondtam hogy szerencséd hogy nemlett baja a motornak...na csá
aztán elhúztam...
bazz az ilyenek hogy a faszba kapnakjogsit???
biztos a forgalmi vizsga helyett leszopták a vizsgabiztost...
Na igen vannak ilyen emberek, de figyelj! Mindig is voltak, vannak és lesznek is olyan vezetők akik letolnak az útról vagy csak egyszerűen fellöknek. OK, azért a motorosok is csinálnak dolgokat, de azt korántsem véletlenül. Azért az autósok inkább figyelnének mint hogy b*szogatnának az előzgetésekért + minden.
és most ugy tudom hogy csak akkor teheted le a nagy a-t ha már vmeik motoros kategoriából van 2 év gyakorlatod.
megszünik az hogy 21 elmultál akkor leteheted agybő a nagyot.
És ha nekem nincs jogsim, akkor az én hibám ha letol egy kocsi...
Nincs az a rutin, meg x éves jogsi, ami megvéd 1-2 extrémf...fej autós közúti viselkedésétől, meg figyelmetlen vezetőktől...

Kis példa: Egy ismerősünk a forgalmi vizsga majd sok-sok év kihagyás után arra kényszerült, hogy újra volán mögé üljön.(Középkorú hölgy) Befordul a garázsuk elött lévő kocsibeállóra, majd nekimegy a garázs falának, de úgy, hogy lemegy a vakolat is! Kiszáll a kocsiból sírva: "nem tudtam megállni. "

Még találkozhattok vele forgalomban!
Ezt most azért van, mert sokkan most vettek nagymotort és sok a baleset, me nincs rutin, meg sok a jogsi nélküli motoros....egész nyáron ez lesz most....sajna
Na ez már tényleg durva. Nem is hittem volna h ilyen keményen nyomja a tetűje. Nem értem mi a f*sz bajuk van a motorosokkal. Most már úgy nagy általánosságban lehet ezt mondani. Jöttünk lefele a Mátrából és ha 10 motorost nem láttam akit igazoltattak akkor 1et sem
Tisztázzuk az esélyeinket:

Pl.: AutoDATA 2000:
Autókról és motorokról szóló adattár.(5 centi vastag kétkötetes könyv) Benne van minden 1970-2000ig gyártott típus. És típusonként, a hengerürtartalomtól, olajfeltöltési mennyiségeken át, hogy milyen gyertya kell bele, mekkora a névleges teljesítménye...ÉS, AZ ALVÁZSZÁMA(általában az első 3 karakter amivel kezdődik).

Az én mocim is benne van:

Yamaha TZR125 (87-91)
.....
Alvázszám: 2RJ
Hengerürtartalom: 124ccm
.....

Az én alvázszámom konkrétan: "2RJ000759" Ezt leolvassa a rendőr a mociról, vagy az adásvételiről. Aztán semmi számítógép meg baszakodás, csak előhúzza a segglyukából ezt a bazinagy könyvet, fellapozza benne a mocim...és nekem máris annyi.

Erre még rákontrázhatok, hogy átszereltem bele egy 50es blokkot, de az már nagyon extrém.
Az egyetlen reális esély, hogy "nem veszi észre"...csak jó napja legyen a rendőrnek.
remélem még 4év után se fog
Erre a jogsi dologra kíváncsi vok én is. Remélem mége vagy 4hónapig nem változik és 20és1/2 évesen elkezdem a nagy A-t.
Vki nem tudja, hogy most akkor hogy lesz ez a jogsi dolog? Csak 24 évesen lehet majd vizsgázni "A"-ra?
Hiába van 2 éves A1?
(lehet hogy már kérdeztem, csak nem működik a freemailes izé, amivel meglehet nézni a fórum válaszokat, és nemtom hova írtam már. )
Mármint azt hogy 125-ös!
Ez még lemaradt!
Szép napot!
Helló!
Kössz az infót! De ha Svájcból lett behozva akkor is kitudják deríteni az itteni rendőrök?
Előre is köszi!
Helló!
én nem probalom ki. nekem nagymotorom van ahoz meg van forgalmi meg a korlatlan jogsi.

de csak vicc akartl enin. látom nem ült
Ajánlom próbáld ki ha ilyen okos vagy, de akkor nem motorozhatsz vagy 5 évig csak a börtönbe roboghatsz
eszemnejutott a megoldás:

adni kell a rendőrnek 600 ezer darab 5ezrest amin CINGI VAN és ha ne mfogadja el váltasd be vele MÁRKÁRA, ha nicns TVJE
Hello!
Szerencsére nem minden renőr szemét nekem amikor balaesetem volt mz vel(hátsókerék defekt kanyaban 80-nal a belváros ban) akkor haveron egy 125 cagiva-val ment pesrze 50 es papirral,és azt mondta neki a (rendőr persze hogy nem hittel elhogy 50 es) hogy 18 év alatt nem szabnak ki pénzbüntetést ha ez az első kihágás azóta rendszemos a gépe perszeez plussz 100 ropi volt,de akinek nincs pénze marad az 50 es matrica ,szerencsére nincs minden igazoltató rendörnél számítógép ugy hogy nem annyira rossz ahelyzet az hogy az 50 -eseket rendszámozni akartatnák eléggé lehetetlennek tünik ha megnézed hogy hány 50 es van amiről semmi nyilván tartás nincs pl falun simo stb.balesetmentes közlekedést és rendes rendőrőket mindekinek:D
Én inkább a kockáztatás mellett döntök, de az amiket ide leírtál az tényleg félelmetes. Eléggé félek, de mivel erre faluhelyen nem nagyon b*sznak ránk se így inkább +próbálkozok. De azért kösz az infót, asziszem h sokkal jobban fogok vigyázni majdan.
Nekem is pont így volt ahogy Propuls írja