Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Én 4 kW miatt csinálok majd az Ak-ból A2-t. Igaz, hogy 3 éve szabálytalanul közlekedek és hál istennek nem igazoltattak soha. Titkon reméltem, ha egyszer így lesz majd rebegtetem a pilláimat De már szabályos, csak el kéne menni megint az okmányirodába. Elsőre elhajtottak, pedig a tv januári én meg márciusban voltam. 1 kW-ot leszarnék, simán. Amúgy meg tényleg van olyan szabály, max a duplája lehet az eredeti kW a folytottnak, azt viszont nem tudom mire vonatkozik. Így elég sok motor kiesne még ha gyári is a folytás.
Keresd a prop tech-et. Ha kell vissza is fojtják a motorod, és segítő készen el mondanak mindet.
nem mindegy mert azért látni joval nagyobb motorokat is 25kw-os papirokkal
Helló! Ezt hallottam én is, de úgy tudom csak az újonnan visszafojtott motorokra vonatkozik. Amit már régebben visszafojtottak azt nem piszkálják.
Ebben a topicban is láttam ár leírva. A Google ezt dobta ki. Ugyan ez Románia, de az nem számít mivel ez egységes EU-s szabályozás. Járj utána, téged érint.. nekem már elég régóta megvan az A
ezt nem tudtam, hol olvastad ?
Egyébként most már mintha lenne olyan szabály (ez nyilván azokra vonatkozik akik most szerzik meg az A2 kategóriát és nem sokéves Ak-juk van) hogy a motor teljesítménye max 35 kw lehet, viszont amennyiben ez a teljesítmény fojtás eredménye úgy ez az eredeti teljesítmény max fele lehet. Magyarán ha 70 kw-nál erősebb volt eredetileg a motor, akkor nem lehet A2-vel vezetni 35 kw ide vagy oda.
Engem meg a jövő heti lottó nyertes számok.
en ugy tudom hogy mind1 hogy gyárilag vagy hogy van fojtva, csak az számit a papirjaiban szerepel és azt a magyarországi első forgalomba helyezéskor határozzák meg.
köszi szépen a hirdetést

nemrégiben láttam egy piros fehér Honda Cbr 600 F4-et 25 kw os papirokkal Hajdú-Biharban arrol nem tud valaki valamit ? mert az érdekelne engem
az enyém eladó
Elég harmatosan is megy ha le van fojtva...

http://youtu.be/WKPpPMPSwmo
Hát én ezt nem tudom mert nem az enyém de lő fordulhat megvan az esély rá!Csak mondtam hogy van belőle fojtott.
És valószínűleg ez is egy gyári fojtott verzió.... nem pedig eredetvizsgás, okmányirodás mutyi....
jogos de ez nem 750 es hanem 600 as és gyárilag vannak fojtva!Tudom mert nekem is volt olyanom.Elektronikával volt fojtva!Értem amit beszélsz és meg is értem de mielőtt felháborodsz és írsz valamit előtte olvasd el a hirdetést és mindjárt kiderül hogy 600 as amire te azt írtad hogy 750!600 kat adtak ki 25kw -ban is!
Bocs 600-as... de akkor is.. az is vagy 100 lóerő.
Mondjuk ha rendőr lennék, a helyszínen bevonnám egy olyan 750-es SRAD papírjait, amiben 25 kW szerepel. Rendet kéne tenni ebben az országban, mert ami a motorok teljesítmény bejegyzésit illeti, az egy vicc.
az oké, de nekem még csak ez a jogsi lehet addig ehhez keresek motort
ha valaki tud valami eladót is, meghallgatom szivesen
nem a jogsihoz kell motort venni, hanem a motorhoz jogsit
Suzuki GS500
Hali!
Szerintetek milyen motort vegyek az A2-es jogsihoz ?
keresek bármilyen folytott motort vagy olyat ami megfelel a 35 kw- nak
hát igen de az necces!
Akkor is leszarnám, és mennék akkor meg majd reménykedek hogy a rendőr nézi majd el
És ha nem nézi el?
Ó az az 1 kw! nem szabad ilyet írni fórumon, de én leszarnám :D:D Vagy addig kunyiznék átíráskor az okmányirodásnak hogy lécci lécci azt az 1 kw-ot véletlenül nézze már el !