Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ebben sem értek egyet, de valószínűleg nem olvastál végig, A halál ritkán jön egy pillanat alatt.

A bizonyság éppen a saját életem, amikor a pár káros szenvedély közül most akkor legyen az alkesz a példa, amikor egyikhez-másikhoz egy pár mondat erejéig leereszkedem. Legyen az kirúgott volt kolléga, esetleg gyermekláthatástól eltiltott, csöves bármi.
Mutogathatja nekem a fagyási sérüléseit és megkérdi, hogy a kosaramat visszatolhatja-e; majd mondom neki, amit most tőled tanultam, hogy lényegtelen, meddig él. Gondolom ezek szerint a hogyan is az, de ezt csak gondolom, hogy erre is gondoltál, hiszen én előtte ezt megjegyeztem már egyszer.
nekem vannak alkesz ismerősök, igazándiból elvannak magukban, ha van bor akkor boldogok
aztán gondolnak egyet és meghalnak
nem gondolnám hogy egy nem vagy sokkal kevésbé alkesz kőműves segédmunkás boldogabb lenne tőlük
az hogy meddig élsz az egyén szempontjából teljesen lényegtelen, akkor nem mindegy mikor jön el a vég ha a gyermekedről kell gondoskodnod, mert ha túl hamar dobod el a kanalat akkor a gyerek megszívja
Hala az Istennek, en azt latom, - elhanyagolhatoan ritka kivetellel - hogy aki igy el, nem az viszi felele az atlageletkort. Es az utolso par ev igen kellemtlen es fajdalmas lesz.
Szerencsre.
egy eszközöd van: a polgári engedetlenség
legyél csöves és máris nem kell adót fizetned, kapsz segélyt, meg ingyenes orvosi ellátást, egy kettes pet borra valót meg pár óra alatt össze lehet kéregetni
De, csak sajnos nem vagyok prezident, nincsenek eszközök a kezemben.
ez sokkal összetettebb
pl
van aki a minimál tb fizeti ami nincs 10 ezer ft és ugyanazt az ellátást kapja meg mint te aki lehet 10x annyit fizetsz
akkor most nem basz szét az ideg?
a börtönben lebzselőknek minden költségét a te adódból fizetik, de ugyanúgy ebből fizetnek még ezer más dolgot
ha ezt végig gondolnád rendesen olyan mély depresszióba kellene merülnöd ahonnét nincs már visszaút
Az állam jellemzően nem olyan munkáltató, ahol ilyen beruházásokat hajtanának végre. Az, hogy "szellemi műhelyek" egy kis létszámú szegmensben elkezdenek társadalmi kísérletezést, az egy dolog. Ezek kettő dologra jók, egyrészt rájönnek arra, amit egy józan traktoros előre megmondana, illetve keltetőként és melegedőként bölcsész buzi kozmopolita szarháziakat kitartanak egy ideig.

A cégeknek lehet, hogy érdeke a mesterséges intelligencia használata, csak nem azért, hogy ha a napközben facebookozó Margitkát végre elhajthatják a búsba, akkor a fejlesztéssel elért plusz eredményt odaadják a Margitkának, hogy otthon bassza a rezet.
Nem kell kötelezni a dologtalanokat. Egyszerűen mindent csak- és kizárólag térítéssel lehessen igénybe venni. A jövedelmeket persze hozzá kell igazítani, de ez már csak részletkérdés.
Mivel soxor mondtam már, hogy az otthoni, családi költségvetés alapján ne akarjatok egy államot/országot irányítani...
Az adók mindig elmennek valahová, a költségvetés jellemzően mindig hiányos pár százalékot, vagyis ez a kiadás, ha az adókból kerülne elosztásra, csak növelné az adók mértékét, viszont emlékezem, mindig sírtok-ríttok, hogy nagy az elvonás, az áfa meg a faszom, bezzeg külföldön.

És.

Sok szarházi most csak azért és pont annyit melózik, hogy máról-holnapra valahogyan ellegyen, HA kapna ingyen pénzt, még ennyit sem.
Én pl. - és ezt most szó szerint vedd - egyetlen egy másodpercet sem, egyetlen egy forintot sem szánnék az enyémből, hogy a lusta buzik jobban érezzék magukat.

De írtam tegnap, ha a füzet bal oldalán (akik szeretnék) annyian sorakoznának, mint a jobb oldalon, akik ezt hajlandóak lennének megfinanszírozni, ám legyen.
miért nem? bevezetik a létezési adót(kezeit széttáró)
Azért mert létezel minden évben kifizetsz az államnak 1 millió ft-ot. Ez a nem kereső gyerekekre és a nyugdíjasokra is(meghajlós) 9.500.000*1.000.000= szűk 10 ezer milliárd éves bevétel az ország éves gdp-jnek a negyed része(meghajlós) Máris minden oké(meghajlós)
Ez egyszerű, már a kormány is felvetette pár éve, de sok országban is megfontolás alatt van, amennyi melóhelyet robotokkal, MI-vel helyettesítenek annyiszor kifizettetik a cégekkel a kiesett járulékokat, adókat. Amúgy ez a cégeknek is az érdeke na meg a kormányoknak hisz ha nincs fizetőképes réteg akkor eladni sem lehet semmit és a semmit adóztatni sem.
De nagyon jó szavazók 🤣
Támogatom. Ott hasznuk at lehetne venni. ✌️
a börtön jobb? ott sokkal több pénz elmegy mint a segélyre
meg kellene nyitni az urán bányát és a fogvatartottakat dolgoztatni benne
szerintem csökkene a számuk
Most is így van. Alapjövedelem amit a munkahelyen kapsz, amit mellette dolgozol, az plusz. 🤣
A segélyen élőket meg munkára kellene kötelezni, és nem kellene jönni Kirgizisztánból, Kínából, Mongóliából, Indiából.... 🤣
De egyszerűbb a postást várni és a jövő mezedékét gyártani...... 👌
De valamiért, jó ez így.
egyértelmű hogy az adókból
amúgy nem tudom miért tiltakozol ellene hiszen te is kapnád meg mindenki más is
aki dolgozik mellette az egy plusz jövedelem
Én bizakodom, hogy nem. Ráadásul az első- és legfontosabb kérdés: miből?
Az elméletet szinte minden esetben felülírja a gyakorlat, ahol pénz van a dologban, ott meg pláne.
Amíg vannak olyan emberek - és most a segélyezettek- és alapjövedelem alá esőkön kívüli személyeket értek - akik ebből élnek, ott meg főleg pláne mindenképpen.
A minimális életszínvonalat természetbeni ellátással is biztosítani lehet. Igaz, ha a tolvaj lippppsik szerint ma a facebook és a többi használata is alapvető elvárásellátás, akkor már megint igazam van, és tudom, hogy igazam van.
Ahol egy tolvajnak, gyilkosnak, dologtalan cigánynak, annyi joga van, mint nekem, ez nem is lesz másképpen. Sajnos.
Nyilván így mükszik, de hosszabb idő múlva a cél a teljeskörű gépesítés minden téren és az ember életének tehermentesítése hisz erről szól az egész történelmünk.
Mindenképp bevezetik csak az idő és a mértéke kérdéses.
egyrészt ez egy segély másrészt meg nem jól alkalmazták
alapjövedelem célja a minimális életszínvonal fenntartása bevezetésével egyidejűleg minden egyéb szociális juttatást meg kell szüntetni, gyes, nyugdíj betegállomány stbstb
Van ahol bevezették, és egy kis idő után meg rájöttek, hogy nem működik.

https://24.hu/kulfold/2022/11/...
Az lehet , majd kiderül
amúgy ez a kabát téma ha metafora ha nem akkor is hülyeség
értem mire gondolsz de hibásan következtetsz
Kabát metafora
A kabát jelzi hogy nincs választás hanem központilag mindenkire vonatkozik
Független válástól ,időjárástól ,akaród vagy se m-től persze a meg hozott döntés mindig jó lesz valakinek és rossz másnak . De szintén nincs szerepe hogy mennyi embert érit jól és rosszul az se baj ha központi rendelet amit be kell tartani 1%-nak jó csak míg a többinek kifejezetten szívás .
Azért írtam a kabátot mert 100 eszkimó egyetért vele de 100 millió vasutas afrikai biztos kiakad 😂