igen. Mert állt a sor a hungárián én meg a külső sávban voltam. ez meg jobbra nézegetett, merre lehet elslisszanni. Úgy, hogy pont láttam(meghajlós) próbáltam felvenni vele a tempót de a robesz gyorsabb egy hungárián 😅 ez a tökhéj sisak volt rajta, szóval láttam a pofáját 😅 Lehet, hogy juhihoz vagy hadházihoz készült egy újabb tűnci szervezésére 😅
baján volt legalább 20 db t55 ebből egy se indult be magától 😂
volt egy lövegtorony nélküli bika az húzgálta be az összeset amikor gyakorlatoztak
amúgy kb 1-1.5 métert húzott rajtuk és beindultak
annakidején láttam t72 is lőni az nagyon tuti gép volt, vágtatott a prérin mint a vadló de a cső meg se mozdult
hát itt kecskeméten egyik pillanatról a másikra eltűnt 127 milliárd(kezeit széttáró)
Se híre se hamva ripsz ropsz elillant 😅 Mivel nem lett meg, hogy hova tűnt el így az állam átutalta kecskemétnek az összeget mert leállt a kecskeméti kampusz építése 😅 Nem azt mondom, hogy feltűnne ha a zsebemből hiányozna 20-30 ezer forint, de mondjuk fél millát észrevennék. Itt 127 milliárd sem tűnt fel senkinek 😅 Nem elég, hogy lába kélt felelősök sincsenek 😅 A polgármester asszony széttárta a kezét és pont ugyanúgy maradt a székében mint mindenki más 😅 Na a 300 milliárdos dunahídból legalább marad valami ha elkészül. Igaz onnan is eltűnik 200 milliárd de legalább 100 milliárd forint értékű munka át lesz adva a nagyközönség számára 😂
Mikor először hallottam erről a hídról, már akkor mondtam, hogy ez egy kibaszott nagy lopás.
... de nézhetjük a jó oldalát is: loptak már ennél többet is úgy, hogy még híd se maradt utána 😁
Na ha már úgy is politikai topik ez akkor idevág bár a viccesbe is beillene. 😆 Most láttam Puzsért a Hungárián 😅 Egy robesszal nyomult. Nem is tudtam, hogy ilyen motoregér a csàvó simán jöhetne fórumtagnak majd akkor lenne ám igazából szófosás nem az én 4 soros hozzászólásaimon le nétek kialadva 😅
Baromi nehéz,az Antonov hidhoz asszem kellett egy honap meg par szaz himars raketa.
Nemreg egy herszoni sima keruletek kozti hidat kinaltak meg par umpk 1500 as siklobombaval,mindegyiken lett egy meteres luk,rabasznak egy acellapot es mehet a forgalom.
Egy 3 tonnas umpk kellett ennek,egy sima kotla eloregyartott elemekbol keszult nevenincs hidnak.Es csak egy szekciot ütött ki.
De a kercs-i hid ahany bomba meg USV ment neki,es meg mindig all.
nem tudom mennyit adtak bele az eu szinten de 350-600 milliárd forintnyi közpénzt emlegetnek amit ebbe beletettek, azért ez nem kevés, legfőképp hogy ez egy 10 éves adat
szóval azért ez nem úgy volt hogy jött az eu-től egy kamion zseton avval az utasítással hogy csináljatok stadionokat mert az fasza
az a fura hogy bármi épül a nép egy része avval jön hogy lenne jobb helye is 😂
örülni kell a hídnak mert az ott lesz, ha zebrákat vettek volna belőle akkor nem lenne semmi
oktatásra nem érdemes költeni mert nem cél az okos ember, az egészségügyre se akarnak költeni sokat hiszen ha tovább él az ember az sem jó sokáig kell fizetni a nyugdíjat, vagy dolgozhat a nép 80 éves koráig
a legjobb az lenne ha legalizálnák a füvet, olcsóbb lenne az alkohol és a cigaretta, eltörölnék azt hogy munkahelyen nem lehet inni vezetés közben is 0,5 ezrelékig nem büntetnének, aztán lenne jó sok bevétel meg hullana a nép rendesen, nem kellene annyi nyugdíjat fizetni, kórház se nagyon kell mert a fű megold minden gondot
😂
katonai jelentősége az lehet,hogy lehet majd mit bombázni 😂
A közpénz lopás az evidens.(meghajlós) Egy hídra 300 mrd kicsit soknak találom. Rengeteg sokkal jobb helye is lett volna ennek a pénznek...
Egy hídra nem csak forgalmi adatok alapjan van szukseg,es nem a kozpenz lopas miatt.
Van katonai jelentosege is,amit nem írnak bele a megvalosithatosagi tanulmanyba.
volt egy lövegtorony nélküli bika az húzgálta be az összeset amikor gyakorlatoztak
amúgy kb 1-1.5 métert húzott rajtuk és beindultak
annakidején láttam t72 is lőni az nagyon tuti gép volt, vágtatott a prérin mint a vadló de a cső meg se mozdult
Se híre se hamva ripsz ropsz elillant 😅 Mivel nem lett meg, hogy hova tűnt el így az állam átutalta kecskemétnek az összeget mert leállt a kecskeméti kampusz építése 😅 Nem azt mondom, hogy feltűnne ha a zsebemből hiányozna 20-30 ezer forint, de mondjuk fél millát észrevennék. Itt 127 milliárd sem tűnt fel senkinek 😅 Nem elég, hogy lába kélt felelősök sincsenek 😅 A polgármester asszony széttárta a kezét és pont ugyanúgy maradt a székében mint mindenki más 😅 Na a 300 milliárdos dunahídból legalább marad valami ha elkészül. Igaz onnan is eltűnik 200 milliárd de legalább 100 milliárd forint értékű munka át lesz adva a nagyközönség számára 😂
... de nézhetjük a jó oldalát is: loptak már ennél többet is úgy, hogy még híd se maradt utána 😁
Ne gyere a feneken atgurulo t72-vel,mert az csak paradéra jo.
Nemreg egy herszoni sima keruletek kozti hidat kinaltak meg par umpk 1500 as siklobombaval,mindegyiken lett egy meteres luk,rabasznak egy acellapot es mehet a forgalom.
Egy 3 tonnas umpk kellett ennek,egy sima kotla eloregyartott elemekbol keszult nevenincs hidnak.Es csak egy szekciot ütött ki.
De a kercs-i hid ahany bomba meg USV ment neki,es meg mindig all.
http://youtu.be/WoFZ_pCj6ig?si=rSkajIo1jeIBLbp3
szóval azért ez nem úgy volt hogy jött az eu-től egy kamion zseton avval az utasítással hogy csináljatok stadionokat mert az fasza
örülni kell a hídnak mert az ott lesz, ha zebrákat vettek volna belőle akkor nem lenne semmi
oktatásra nem érdemes költeni mert nem cél az okos ember, az egészségügyre se akarnak költeni sokat hiszen ha tovább él az ember az sem jó sokáig kell fizetni a nyugdíjat, vagy dolgozhat a nép 80 éves koráig
a legjobb az lenne ha legalizálnák a füvet, olcsóbb lenne az alkohol és a cigaretta, eltörölnék azt hogy munkahelyen nem lehet inni vezetés közben is 0,5 ezrelékig nem büntetnének, aztán lenne jó sok bevétel meg hullana a nép rendesen, nem kellene annyi nyugdíjat fizetni, kórház se nagyon kell mert a fű megold minden gondot
😂
A közpénz lopás az evidens.(meghajlós) Egy hídra 300 mrd kicsit soknak találom. Rengeteg sokkal jobb helye is lett volna ennek a pénznek...
Van katonai jelentosege is,amit nem írnak bele a megvalosithatosagi tanulmanyba.
Na, bogyó kampányolt hidja....