Tizmilliokat lehet ingyen megkapni meg párszázalékos kamatra hitelt. De hát ez nem jo mert olyan ez mint nálunk amikor az ovoda épitést leszavazták a nyugdijasok......nekik már nem kell.
Mert igy is van. Az adó emelés se teljesen igaz, összevonások modosítások de több nem lett inkább kevesebb. Aztán az adókedvezményeket se árt emliteni mert egyik kormány se csinálta inkább a léhűtőknek alanyi jogon osztogatta. Na de mindegyis. Azt látom itt senkinek se lett rosszqbb, aki nem csinál semmit annak se sőt annak tökmindegy mégis megy a varia mert ezt bárki jobban tudná hátrakötőtt kézzel is. Cska hát senkinek nincs annyi a pucájában hogy akkor hajrá majd én, hanem valami balekra biznák mer az ugyis jobb. Hát nem. Még inkább brüsszel agymenéseinek lennénk a szolgái. Persze annak is lehet örülni de majd akkor azon fognak hisztizni.
én nem éhezek most se, az elmúltnyolcévben se éheztem, de még a privatizáció során se éheztem
nekem mindig van annyi zseton ami kell, pontos kimutatásokat nem tudok de azt veszem észre az elmúlt pár évben többet kell dolgozni a napi nápolyiért
mivel nem függök semmilyen rendszertől sem, így látom az előnyeit és a hátrányait, nektek a hátrányokat eltakarja a narancs köd, és nem csak vakok vagytok hanem kapzsik is és tapsoltok a plusz forintok miatt
Azért ezzel az élethosszig adóságba küldeni a fiatalokat is vitatható,minden kormány alatt ez volt,csak most az a különbség hogy a mai gyereket vállaló fiatalokat elég jól megtolja az állam pénzel.Én 2006-ban építettem be a tetőteret,egy forintot nem kaptam rá,most ugyanezt gyakorlatilag ingyen meg tudtam volna csinálni.
Msr nem tudsz venni nápolyit,es csak szarazkenyer jutott?
Mondjuk akkor nem ertem hogy tudtal ekkora bálnává hizni ha a köpcös ehezök viadalát csinálta.
azért ez így nem igaz
többször is leáll akár hetekre is egy-egy része karbantartás vagy típusváltás miatt
de azért ilyen hogy egy hónapban az egész gyár összeszerel 40 kocsit nem szokott lenni
nyáron is voltak ilyen leállások, nincs 3 műszak stbstb
szóval kurvára nem fogy az itteni mercikocsi
a fő program a közpénz kitalicskázása (stadion, autópálya, vasútépítés, tanácsadók, alapítványok fegyverkezés, közbeszerzés)minden vastagon túlárazva. ezek mellett dobni egy kis morzsit a cigányoknak, a lecsúszott nagycsaládosoknak, élethosszig adóságba küldeni a fiatalokat, gyűlöletet kelteni, ferdíteni, csúsztatni....
Dehogynem tud 😆 azok a pakik akik itt vannak dolgoznak. 2015 megvan? Amikor a nyugati keleti tele volt velük? Na nyugateurópa minden nap ilyen nem dolgozni mennek hanem a segélyért ami már egy jó szakmunkás bér. Ezt neked kéne ám fizetni. Minden kormány a mi javaikat akarja? Hát igen 😄 Abból tudja működtetni az országot. Egy kicsit olyan Inis lettél neked az lenne jó,hogy legyen mindenhol tüköraszfalt ,orvos ,iskola befizetés nélkül 😆 Egyébként arányaiban nem lett több az adóbefizetés mint a balos időszakban.
kb egyforma szinvonalon éltem mindig és bármilyen kormány van, az nekem egyformán nem felel meg, mert eddig mindegyik a megszerzett javaimat akarta. azért végre kihúzhatnád a fejed a zorbán seggéből, ezidáig csak ötvenvalahány új adót vezettek be a a kormányzásuk alatt meglévő túlsok mellé, ezen nem is értem mi tetszik neked? ugyanúgy tele vagyunk koszos bozótlakóval meg ferdeszemüvel, mint nyugaton. nem igazán látok különbséget. ha a selyemmajom lesz jövőre a vezér , az sem tud nagyobb kárt okozni
A Fidesz programja család támogatás, munkahely teremtés, illegális migráció megállítása, béke.... Ha valakinek ez még mindig nem ment át ahhoz nagyon hülyének kell lenni. Ja igen folytassák. Neked mi a programod?
Oktatás jó, egészségügy jó tapasztalatból mondom.
Az hogy te nem fogod fel nem az ő hibájuk. Elmondják mit csinálnak, újságíró megkérdezi válaszolnak, világosan. Hát ez nincs Petikénél. Ő mindig hisztirohamot kap az ilyesmitől.
Csak halkan megkérdezném, a fityesznek mi a programja? Folytatjuk? Azt nem biztos hogy kellene... Szóval nálad úgy működik a dolog hogy valaki mond valami szebbet-jobbat, mint a másik, akkor támogatod? Akkor értelek. "Minnyá utolérjük ausztriát, kanyarban előzzük az eu-t, 2023-24-25-ben repülőrajt, csak hosszú a kifutó, és sokan ülnek a gépen" "Ja a költségvetési hiány 5%-ra emelkedik, de még jövőre is ennyi" Volt olyan szám a mit a nagy márton eltalált? Bankadó emelése? Ugye tudod hogy azt áthárítják? Jó az oktatásunk? Jók a kórházak? Sajnos ezeket tapasztalatból kell mondjam: nem, nagy rakás szar az egész!
Mondj a mostani hatalomból bárkit, aki mielőtt fideszes lett, előtte felépített egy sikeres vállalkozást! Vagy többségük kiesett az iskolapadból, és egy percet nem dolgozott versenyszférában...
érdekességképp: https://telex.hu/gazdasag/2025...
de ami igazán érdekes hogy decemberben a gyárban összesen 1 munkanap lesz annyira kell a sok új kocsi
https://www.economx.hu/kulfold...
nekem mindig van annyi zseton ami kell, pontos kimutatásokat nem tudok de azt veszem észre az elmúlt pár évben többet kell dolgozni a napi nápolyiért
mivel nem függök semmilyen rendszertől sem, így látom az előnyeit és a hátrányait, nektek a hátrányokat eltakarja a narancs köd, és nem csak vakok vagytok hanem kapzsik is és tapsoltok a plusz forintok miatt
Mondjuk akkor nem ertem hogy tudtal ekkora bálnává hizni ha a köpcös ehezök viadalát csinálta.
többször is leáll akár hetekre is egy-egy része karbantartás vagy típusváltás miatt
de azért ilyen hogy egy hónapban az egész gyár összeszerel 40 kocsit nem szokott lenni
nyáron is voltak ilyen leállások, nincs 3 műszak stbstb
szóval kurvára nem fogy az itteni mercikocsi
Oktatás jó, egészségügy jó tapasztalatból mondom.
A vernyomasod jo ennyi idegroham utan?
Mondj a mostani hatalomból bárkit, aki mielőtt fideszes lett, előtte felépített egy sikeres vállalkozást! Vagy többségük kiesett az iskolapadból, és egy percet nem dolgozott versenyszférában...
https://telex.hu/gazdasag/2025...
de ami igazán érdekes hogy decemberben a gyárban összesen 1 munkanap lesz annyira kell a sok új kocsi
ez a tartalék a válságra, nem dobom ki önként 😁