Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

keresd elő a keleti blokk országáiét is és tedd mellé. majd a nyugati országokét és a déliekét és az északiakét is. Meg fox lepődni mereven középütt állunk már jó ideje most azért fogunk előrébb kerülni mert a nyugat látványosan csúszik lefelé a skandinávokéval együtt a pig országok meg az únió elindulása óta is nagy szarban voltak és azóta sincsenek jobb helyzetben 🤣
baszki ha a ksh statisztikában nem hiszel akkor miben? ráadásul nem kedvező statisztika szóval tuti nem az o1g utasítására írták az adatokat mint anno a covidnál
ez így lesz mert nem lehet másképp, kifutunk mindenből
ha csak a sanyi nem fog űrbányászatot kitalálni 0 eszközigénnyel 😁
Mindenképp. Bár felétek csak balekok élnek, igy minden előfordulhat.
Mivel ez nem tul régi kezdeményezés nehezen hjszem el a statisztikáid. Eleve gyerekszüléshez kötik és ezt ki ks használják, csak ismerettsegi körben többen vannak akiknek esze ágában nem volt harmadik gyerek de lett .ert pénzzel járt és ebből simán befejezte a házát. Ha vissza nézek sok évet mjndenki egy max két gyerekre állt be. Most meg kettő de inkább három.
te nosztredámusznak szerintem ne menj el 😅
Egyébként te a következő kb. 5 évre koncentrálj(óranézegetős) mi a faszt érdekel már téged a föld alatt mi lesz 15-20 év múlva 😅
most akkor menjek dolgozni a merci gyárba hogy saját infó legyen???????
vagy hogy gondoltad?
első kézből származó infó azért elfogadható hitelesnek
én azt látom a ksh adatai szerint hogy a szaporulat nem emelkedik jó sok éve, inkább csökken folyamatosan
https://www.ksh.hu/interaktiv/...
szóval kurvára nem jött be amit írsz.
és ebből ha kivesszük a semmitérő cigó szaporulatot amik csak egy hajszállal jobbak mint a migránsok akkor meg nagyon szarul állunk szaporulattal
persze nem pc szétválogatni a cigó/nem cigó szaporulatot emiatt nincs ilyen stattisztika, de be kell menni az iskolába meg kell nézni mennyi kiscigó van az osztályban és emlékezz vissza menni volt amikor te jártál suliba
nálunk minimum 20x annyi a cigó mint 40 éve volt, úribb helyeken ez biztos nem így van
ja a számla
5-6 éve még fél kiskőrös számlagyár volt pár tucatot le is csuktak de a többség még mindig abból a pénzekből éldegél, kb ennyit ér a számla
ugyse értenéd de az egész világ így működik. Az a színes papíros ami a zsebedben van hát amikor van 😅 na az is hitel. Csak mert te tudsz rajta bojlit venni attól az még hitel. Mi az eladósodással világviszonylatban is jó középszinten vagyunk. Vannak sokkal jobb helyezések ilyen mondjuk anglia aki szerintem már éves dzsdípivel tartozik valahova többnyire a zsidóknak. De amerika is elég előkelő helyen van 😅 A te pénznyomtatós amerikád azért jobb ha tudod,hogy a federál rezerve szisztem vagyis a FED az nem ám állami hanem egy magántulajdon 🤣
Olyan nincs, hogy saját tapasztalat? Mások keserüségét elmondani sokféleképp lehet.
azért a pecás ismerős nem egészen erről számol be amikor összefutunk
azt mondja annyit még sosem volt itthon mint az idén, pár éve 0 túlóra van szóval azért megy lefelé a cég
idén már ment volna máshová mert egyre szarabb így a zseton hogy műszakpótlék sincs mert 1 műszakba jár, de ahová ment volna ott is kicsit fékezett a cég és nem adtak volna jobb pénzt
Egyrészt ami neked felfoghatatlan az a magyarság szaporitása higy ne migránsokkal.kelljen fektölteni a létszámot. Hosszutávon kifizetődő. Másrészt hülyeség amit mondasz mert ezeket a pénzeket számla ellenében lehet elszámolni. Ebből kifolyólag jön vissza áfa, társasági adó meg miegyebek plusz a vállakozóknak munkát ad. Máris nem annyira minuszos a buli. De hát a fäszbuk kibaszott pénzügyi zseniket termelt ki.
Hát ez nagyon jó. Kár, hogy térdét veregető emóció nincsen most azt tenném be 😅 Na legalább makron is hamarabb takarodik mint ahogy kellene szerintem ezt a polgárok már ott nem sokáig tűrik. Löpen szerintem hamarosan átveszi a stafétát 😅

Azért a németek is jók 😅
"A német kormány is felháborodott az eddig közzétett 28 ponton, és jelezte, hogy beleszólást fog követelni a terv kidolgozásába, hogy azt az Európai Unió is teljes mértékben támogatni tudja."

Beleszólást fog követelni 🤣 Hát ti a nagyok dolgába már rég nem szólhattok bele 😂 Ti ebből a ligából már jó rég kiírtátok magatokat 🤣
jó párszor betettem a képet az államadósságról, látható hogy kb szépen egyenletesen nő és az utóbbi pár évben szinte exponenciálisan emelkedik
ebből van fizetve minden pályázat meg a sok egyéb olyan dolog aminek örül a nép
evvel nem is lenne gond ha ezek a spórolás érdekében történtek volna
pl napelem, szigetelés, fűtéskorszerűsítés még rendben is lenne, de a végén akár egy fürdőszoba felújításra is tolták a pénzt már a nyuggereknek is, és még biztos van ezer minden ami épp nem jut eszembe
a lakástámogatás csúnyán megbukott, már az első körös csok is megmutatta hogy egy orbitális tévedés volt ilyen módon támogatni a fiatalokat, de azért még azóta is öntik ebbe és hasonló projektekbe a pénzt
a plusz forintok miatt mindenki tapsol aki nem olyan korlátolt mint te 😅
tulajdon képen az élőmunkaerő megfizetése ami sok(kezeit széttáró) A többi egészen vállalható(meghajlós)
kovid óta 2 műszak megy. A decemberi hónapos leállást mercis mondta. meg azt is, hogy minden év végén a merci teljesítményének függvényében kapnak év végi pénzt. Mondjuk itt látszik, hogy nem felfelé ível a pálya de temetni se kéne. Tavaly előtt kerek 1 millát kaptak a dolgozók tulajdonképen a két szép szemükért. Tavaly már csak 800 ezret. (kezeit széttáró) Ettől függetlenül az a 40 egynéhány ezer merci legördül még most is évente. Te a mávnál vagy a vasas cégnél év végén mennyi jutalmat is kaptál? Mondtad múltkor csak már elfelejtettem(gondolkodós)
Nem fog. Gondolom Széchenyi is hülye volt hozzá.
Az a baj a komcsi világ még nem felejtődött el teljesen és azt várja mindenki hogy milliokat fog keresni bármit dolgozik ha meg nem akkor legalább a dupláját segélyként.
Kurvára szórják az emberek a pénzt, elég csak az autókat és a boltokat megnézni. Nyilván mindenki hitelből vásárol 😀
10-15 év múlva(lehet lesz 20is), ha nem lesz atom háború akkor is látványosan bezuhan minden
kb mint a 1929es válság idején annyi különbséggel hogy innen már nem lehet majd felállni
Számszerüsitsd már ezt a kölcsön pénzt. Ez megint csatorna parti hallottam a borosoktól trágyahordás közbe mert a petesek mondták nekik. Sokadik ciklus és mindig csak a kölcsön. Nahát....igaz mdf meg gyurcsók kevesebbet vettek fel higy elopják inkább eladták az országot. Az sokkal nagyobb ötlet. Vagy netán tőled kértek kökcsön és akkor tudod mondani az összeget feltételeket futamidőt? Vagy csak a fészbukos szokásos mantra
a temető meg üres 😅
Ja igen,nekem is van ismerősöm közelít az 50hez,se kutyája se macskája és azon háborog hogy miért csak az kap pénzt akinek gyereke van hogy ez milyen szemétség,mert ő is ugyanolyan ember.
na akkor tájékoztatásul közlöm mindegyik kormány ezt csinálta esetleg jó ha azt is tudod, hogy a kelet európai országokban ugyanez megy nincsenek kiugró különbségek a mértékek között(kezeit széttáró) azt se árt tudni, hogy bármilyen másik kormányzás jön kicsit se fogja kevesebbel beérni(kezeit széttáró) Van egy halom támogatás az elmúlt 16 évben aminek közelébe se kerültünk előtte. Látod nekem is fél pénzért fent a napelem a házamon, meg lett új dácsia is erős állami támogatással. (kezeit széttáró) Aztán akinek 3 gyereke is van minden is ingyen van már neki. 50 valahány adót említesz de a 16 év alatt legalább 500 valamilyen kedvező pályázat és támogatás volt amiről előtte nem is hallottunk esetleg a szocpól az ugye régi dolog. 16 év alatt baromira sokat fejlődött az infrastruktúra és ha szétnézel láthatod, hogy épül az egész ország. (kezeit széttáró) 2022-ig igen jó élete volt a népnek. kovid, energiaválság abból származó infláció szerintem nem a patás bűne. 3 év óta látványosan szarabb a helyzet. De nem csak itt hanem egész európában, ázsiában, amerikában(kezeit széttáró)
Van egy stratégiája a vityának persze ez azért nem érdekli az egyszerű embereket mert ettől valóban nem lesz holnaptól olcsóbb a kenyér. Szerinted a moduláris amerikai kisatomerőmáveket hova szánja vitya? Úgy sem találnád ki mert ettől neked nem lesz több pénz holnap a pénztárcádba 😅 A sokak által oktondi módon utált akkumlátor gyárakat fogja üzemeltetni. Onnan fogják előteremteni a végtelen sok energiát ami ehhez kell. Aztán az akkumlátorgyárasdiból 10 év múlva nagyhatalom leszünk mindenki lemaradt aki ebből most kimaradt(kezeit széttáró) aztán leszünk egy energiaelosztó központ meg egy vasúti szállító központ. Biztos nagyon szar lesz nekünk(gondolkodós) Ha a nyugat továbbra is így folytatja addigra ott már lesz valami arab, török vagy valami iszlamista kormány azt aki még őslakó ott marad azt faszra is húzzák 😅 A nejeiket meg a lányaikat mindenképpen 😅 Ha minden balliberális nemzetellenség ki lesz takarítva európa keleti feléből 10-15 év múlva könnyen lehet, hogy a kelet lesz az új nyugat majd figyelj csak oda(kezeit széttáró)
Nem(ujjával nemet mutató) holnaptól nem lesz ettől olcsóbb a kenyér(kezeit széttáró) Szaldajatok petyára szavazni(meghajlós) Attól sem lesz olcsóbb a kenyér ellenben drágább lesz ha lesz(gondolkodós) bár szerintem éhen fagytok de legalább a migráns áradat társaságában 😂
kölcsön pénzből könnyű osztogatni......... úgy hogy mindig nő a kölcsön összege
ha kihozza mindezt nullás mérleggel komolyan mondom heti szinten elmegyek a templomba imádkozni azért hogy az örökkévalóságig ő legyen a vezér

ha mindig felveszek valami nagyobb hitelt én is tudok osztgatni, játszani a nagymenőt,én lennék a falu királya baszki
főleg úgy hogy nem is nekem kell visszafizetni.........