a kisebbség egy nagy átbaszás csak
pl külföldi magyarok
szerintem nem sok ember él már aki magyarországon született és trianon után egyszercsak más országban ébredt
azóta már a 3. generáció is megszületett és még mindig nem tudnak beilleszkedni
azért ez szomorú
trianont nem lehet visszacsinálni, elcsatolt területek soha nem lesznek magyarország része szóval ezt a nagy magyarkodást el kellene már végre felejteni
osztákoknál ez pár évtizeden belül sikerükt.....
akinek meg annyira magyar hogy nem akar más országban élni annak volt lehetősége ide költözni
90-es években még állami segítseget is kapott hozzá
a magyar nyelvet és a kultúrát meg bárhol meg lehet őrizni és gyakorolni
az meg hogy melyik ország mit csinál a kisebbségeivel az az ő dolga, senkinek semmi köze hozzá
ez is az imádott vityád bűne hogy egyből mindenki ellenség aki csak egy kicsit is másképp gondolkodik mint amit belétek sulykoltak
kíváncsi leszek mikor oszlik szét a fejetekben a narancs köd, szerintem több év kell ehhez
egy ismerősöm ittasan nekiment valami oszlopnak a sógora ott helyben meghalt
több mint 6 évig húzták az ügyet, pedig 1 nap alatt el lehetett volna intézni
szóval ilyen az igazságszolgáltatás
ez a benes téma lehet éppen 20 évig tart majd
van is vizsgálat eu szinten a benes dekrétum ügyében..... nem tudom most milyen fázisban van, de jó eséllyel elmarasztalás lesz belőle
amúgy a kedvenc fideszed is benne van hogy nem előbb indult a vizsgálat, gondolom ezt nem is sejtetted
mondjuk a hozzád hasonló népnyúzó nepperek miatt tényleg szar alaknak tűnhet az aki minden simlis dolgot megszüntetne.... de nem vagy egyedi eset szerintem a kkv szektorban a többség ilyen.
kiskapu még kisebb kapu számlagyár stbstb
Az eu ban ez olyan jol szabalyzott hogy siman szarnak ra,meg mindig ervenyben vannak a benes dekretumok.
Amugy az ilyen kijelenteseid miatt egyre tobbszor vetodik fel bennem hogy nem hulye csak szar alak vagy. 🤔
én úgy gondolom a nemzetiség minden országnak púp a hátán
az eu-ban ez egész jól szabályzott, és mint látjuk ez egyre több embernek ez nem tetszik
ukránok nem tudom miféle nemzetközi szervezetben vannak benne ami szerint kellene a kisebbségi jogokat érvényesíteni
ha nincs ilyen szervezet akkor azt csinál amit szeretne a kisebbségeivel....
és mégegyszer leírom amit az osztrákokhoz elcsatoltak területeket ott is leszarták a kisebbséget, gyorsan és határozottan elnémetesítették a népet, az elcsatolás után született nemzedék már mind beszélt németül is azoknak az utódai meg már szinte csak németül
ehhez képest még az ukrán-román oldal egész finoman bánt a kisebbséggel
Ami ini-féle zsírdisznókat megbolodítja, az az irigység. Az irigység viszont NEM azt jelenti, hogy neki miért nincs olyanja ami a másiknak van, HANEM az, hogy a másiknak sem legyen. Persze ha az ini ezzel ellenkezni merne, elég csak mindenkinek visszaolvasni tőle az utolsó, mondjuk 1 év, de még inkább az utolsó 3-4 hónap szövegeit, így el lehet dönteni, hogy amit írok, annak van-e valóságalapja.
ha nem lett volna jogszerű nem adják vissza a pénzt...... szóval evvel simán bizonyították hogy a lefoglalás nem volt jogszerű
egy drogbárónak se adták még vissza se a lefoglalt pénzt se a drogot se semmi mást ami bizonyíthatóan bűncselekményből származott........
a vitya annyira öntelt volt hogy ő biztos volt abban hogy megnyerik a választást így ezt a tettet is simán le tudták volna söpörni az asztalról következmények nélkül
Én ugyan nem tudom - és kétlem, hogy közülünk bárki is tudná - hogy milyen papírok voltak, de a körülményeket olvasva fenntartásaim vannak, illetve szerintem a magyar szakszolgálatok minimum kíséretet biztosítottak volna határtól-határig.
tudja mindenki hogy simliskedtek csak nem lehetett bizonyítani
amúgy ukrajnának azért a vitya jó párszor keresztbetett azért lett a vezetékkel a simliskedés
szóval ez az adok-kapok azért elég régóta megy
amúgy a háború után kurva sok embert elítélnek, persze csak a vesztes oldalon
és én nem tapsolok senkinek sem, én mindig is azt mondtam hogy jogkövető magatartással kell élnünk
ha nem ezt tesszük és partizánkoduk akkor ugyanolyan szar szemét ország leszünk mint ukrajna
te meg annak tapsolnál hogy itt újra balkáni helyzet legyen?? mert ugye a pénzszállító államilag eldöntött kirablása az 100% balkáni módszer
Az előre látható helyzet miatt 2020 körül az oroszokkal aláírt gázszállítási szerződés szerint Magyarország nem ukrajnán át, hanem a déli vezetéken keresztül teljesítve (az oroszok részéről). Az ukrán geciládák ebből lopva egyrészt, másrészt az ukránoknak mégiscsak szüksége volt a gonosz és véres orosz gázra, Magyarországtól vásároltak belőle, ezen persze a magyar fél nyert, de hát ez a kereskedelem lényege, úgy, hogy a gáz egy része már nem is érkezett meg hozzánk. Na most a kormányunk látva a veszélyeket másképp döntött, csak hát így az ukránoknak maguknak kellett volna megoldani a gázbeszerzést, de a csőhálózat erre kevéssé volt alkalmas, és ezért a magyar kormányt feljelentették az eu-ban, hogy kötelezze a magyar államot arra, hogy rajtuk keresztül szerezze be a gázt az oroszoktól.
Ja, és ne felejtsük el a kieső tranzitdíjat sem, amit bezsebeltek...
Tehát mintha itt mindenkit bíróság fenyegetésével arra próbálnának kötelezni, hogy csak Suzuki GS500-at vehetsz és azt is csak a MOL kúton tankolhatod, és csak a weisz pékség kenyerét vásárolhatod meg.
Ugye a többi már történelem, a folytatást mindenki ismeri, megfűszerezve olyannal, hogy amikor azért mi mégiscsak a véres orosz gázzal fűtöttünk és betároltuk és az eu-s cigány zsidóknál kezdett fogyni, akkor azért attol a furcsa fogú belterjes génhibástól csak jött az ötlet a kötelező szolidaritásról, hogy akinek még van gáza a föld alatti tárolóiban, az kötelező jelleggel ossza meg a többi állammal...
Ez mind-mind visszakereshető, én jó ésszel előre elmentettem mindent.
ez is hibás hozzáállás
ha ezt tennénk akkor itt is ugyanaz lenne mint az ukránoknál
simán lecsuknak ha beszólsz a rendőrnek, vagy csak nem adsz neki kenőpénzt
el lehet lopni rakományokat büntetlenül mint ahogy írtad
és még ezer mindent amit utálunk tőlünk keletebbre
szóval egy kibaszott balkán lennénk ha nem a jog szerint cselekednénk
ide vezetne a szemet szemért elv.......
pl külföldi magyarok
szerintem nem sok ember él már aki magyarországon született és trianon után egyszercsak más országban ébredt
azóta már a 3. generáció is megszületett és még mindig nem tudnak beilleszkedni
azért ez szomorú
trianont nem lehet visszacsinálni, elcsatolt területek soha nem lesznek magyarország része szóval ezt a nagy magyarkodást el kellene már végre felejteni
osztákoknál ez pár évtizeden belül sikerükt.....
akinek meg annyira magyar hogy nem akar más országban élni annak volt lehetősége ide költözni
90-es években még állami segítseget is kapott hozzá
a magyar nyelvet és a kultúrát meg bárhol meg lehet őrizni és gyakorolni
az meg hogy melyik ország mit csinál a kisebbségeivel az az ő dolga, senkinek semmi köze hozzá