Ezek állattenyésztésből élnek egy 2000 fős faluban, nem mind olyan művelt, mint egy fővárosi bútorboltos 🤣
Amúgy a kép adatai közt ott a dátum meg a hely adat ezek szerkesztése már messze meghaladja az ottani 50-60 éves átlag lakosság tudását.
már most emelkedik, azt mondják a jászberényi ismerősök, hogy az elektroluxtól az idén elküldenek mindenkit, de az egész építőiparban is elkezdett szarság lenni
Ehhez képest akik farkassanyinak dolgoztak fábiánban, azoknak be kellett mutatni a lefotózott szavazólapot... és ezt olyan mondta, akinek be kellett mutatni... de hát hol van ez a nagy politikától meg budapesttől, ez csak egy szaros vidéki falu, ahol farkassanyi volt az isten, 30 év alatt, amit az országgyűlésben lehúzott, egész jól kigömbölyödött, minden értelemben 😁
Ez olyan urban legend hogy ha nem a fideszre szavazol kirug a fideszes fonok.
A tenyek meg azok hogy 2/3 a tiszat preferalta,es nem lett csak csori fidesz alatt miniszteriumimban dolgozo sima aktatologatobol jo par szaz seggberugva indok nelkul.
Maganszferaban meg hat szerintem senki,kell a munkaskez.
Nem vagyok olyan pozícióban, hogy kit és miért kellene kirúgni. De ha nekem kellene dönteni ilyen helyzetekben, akkor a spicliket rúgnám seggbe! Függetlenül attól, hogy hova hajlik. Az ilyen besúgók, jellemtelen szar alakok.
Ez eddig ok,csak ahhoz hogy egy besugo tudja el kene neki mondani,namost nyitan ki lett mondva hogy aki nem fidesz ki lesz rugva.
Mivel a szavazofulkeben nem lesz besugo csak a delikvenstol tudhatja,az meg meg is erdemli ha elmondja.
én nem azt írtam hogy a csányi nekem szimpatikus
de hiteles, nem úgy mint a lőrinc aki önerőből egy vállalkozásra se volt képes
az hogy nyalni kell az természetes, mindenki nyal valamerre még te is csak másképp vélekedsz róla.....
azért a privatizáció után azért ész is kellett hogy a cég tovább működjön
pl a postabanknál nem volt ész, hiába ment bele sok zseton akkor is letérdelt.....
Haggyámá csányival... az is jó elftárs volt a szociban anno, lépkedett a pártbizalmis állásokban egyre fentebb, és a végén jókor volt jó helyen, a nagy vad privatizáció idején le tudta nyúlni a közösből az otp-t... aztán meg ő lett a Nagy Független Üzleti Zseni... ő nem volt ugye fideszses, de azért nyomta a foci támogatásokat, mert az volt a Nagy Vezető kedvenc hobbija 🤣 Igazi elvtelen, ugyanúgy nyalt horngyufának, megyónak meg viktornak is, épp aki soron volt, annak.
amúgy a nép többsége idióta
nagyon könnyen befolyásolható
és ez mindegy milyen pártállás
a fideszesek se okosabbak egy bittel sem mint a tiszások
országos szintű agysorvasztás volt itt az elmúlt évtizedben
csak a végére már olyan gátlástalan dolgok voltak hogy felébredtva nép
pl egy csányi teljesen hiteles embernek tűnik: végzett iskolákat bankvezér volt stbstb
az hogy teli van pénzzel teljesen természetes
de a lőrinc az egy vicc társadalmunk torzója az igazi agy nelküli ember, és a leggazdagabb
ez azért a társadalmunk arcon szarásával egyenlő......
és ugye nem ő az egyetlen......
el is kell adni mindent aztán végre megnyugszik mindenki
nem lesz 100 millás aranyásó outfit meg jacht cserebere évente
stbstb
batidai kastély meg hatvanpusztai major is romos lesz és mindenki boldogan fog aludni 😆
Jön is majd vissza, mol, mvm, távközlő cégek, erőművek, bankok, minden el lesz adva, erzsébet helyett megint lesz sodexho és a többi... dehát ezt akarták az okos tiszások.
Egyébként azt én is aláírtam, hogy "birka fideszesek" mert jó sok volt belőle, főleg az ilyen vidéki nyugdíjas, mg munkás, satöbbi, nem túl bonyolult gondolkodású emberek, de ezt most alaposan felül kell bírálnom... mert a facebookon látom, hogy ki az aki tiszás, és hogy miket írnak, milyen hülyeségeket, mennyi és milyen elemi helyesírási hibával 😬 egyszerűen borzasztó, ezek százszor hűjjjébbek 😬
szerintem annak a cégnek is esni fog a haszna, mint sok-sok cégnek ami csak a plusz juttatások miatt volt életképes
utána ismét jöhet a nyugati tőke és hekyreáll a piacgazdaság 😆
úgy hogy sok esetben egész összetett besúgó hálózatok vannak a cégeknél
vannak akik mindenki által ismertek és vannak a sunyik
a vasas cégnél is ha nem látom meg véletlen az adatközlést el sem hiszem hogy ilyen létezik
de a vasútnál is ugyanez ment
ott még be is akartak szervezni ilyennek....
Igen, ez volt a politikája a fidesznek már 2010 előtt is, hr-esek és 1 nagyobb cégtulaj motorostársunk is hangoztatták, hogy ha a beépített dolgozóiktól megtudják valakiről, hogy nem a fideszre szavazott azt kirúgják és elintézik, hogy ahová elér a kezük ott munkát se kapjon. Erről szólt az elmúlt időszak ezért nem lenne nagy csoda ha az lenne amit írtál.
Jó lesz ez.....Emelkedni fog hamarosan a munkanélküli ráta. Remélem az összes tiszára szavazót kibasszák. A magán benzinkutasok már nyüszögnek, azok is bezárhatnak mind nyugodtan, csak hát nagyjából tudom milyen jól meg lehet élni a plusz üzemanyag mennyiségből, ugyhogy egyiket se kell sajnálni.
Amúgy a kép adatai közt ott a dátum meg a hely adat ezek szerkesztése már messze meghaladja az ottani 50-60 éves átlag lakosság tudását.
Pedig elvileg bütyöktöl szárnyallnia kéne a gazdasagnak.
De gyakorlatilag januartol semmi vasarlas nincs.
A tenyek meg azok hogy 2/3 a tiszat preferalta,es nem lett csak csori fidesz alatt miniszteriumimban dolgozo sima aktatologatobol jo par szaz seggberugva indok nelkul.
Maganszferaban meg hat szerintem senki,kell a munkaskez.
Mivel a szavazofulkeben nem lesz besugo csak a delikvenstol tudhatja,az meg meg is erdemli ha elmondja.
de hiteles, nem úgy mint a lőrinc aki önerőből egy vállalkozásra se volt képes
az hogy nyalni kell az természetes, mindenki nyal valamerre még te is csak másképp vélekedsz róla.....
azért a privatizáció után azért ész is kellett hogy a cég tovább működjön
pl a postabanknál nem volt ész, hiába ment bele sok zseton akkor is letérdelt.....
nagyon könnyen befolyásolható
és ez mindegy milyen pártállás
a fideszesek se okosabbak egy bittel sem mint a tiszások
országos szintű agysorvasztás volt itt az elmúlt évtizedben
csak a végére már olyan gátlástalan dolgok voltak hogy felébredtva nép
pl egy csányi teljesen hiteles embernek tűnik: végzett iskolákat bankvezér volt stbstb
az hogy teli van pénzzel teljesen természetes
de a lőrinc az egy vicc társadalmunk torzója az igazi agy nelküli ember, és a leggazdagabb
ez azért a társadalmunk arcon szarásával egyenlő......
és ugye nem ő az egyetlen......
nem lesz 100 millás aranyásó outfit meg jacht cserebere évente
stbstb
batidai kastély meg hatvanpusztai major is romos lesz és mindenki boldogan fog aludni 😆
Egyébként azt én is aláírtam, hogy "birka fideszesek" mert jó sok volt belőle, főleg az ilyen vidéki nyugdíjas, mg munkás, satöbbi, nem túl bonyolult gondolkodású emberek, de ezt most alaposan felül kell bírálnom... mert a facebookon látom, hogy ki az aki tiszás, és hogy miket írnak, milyen hülyeségeket, mennyi és milyen elemi helyesírási hibával 😬 egyszerűen borzasztó, ezek százszor hűjjjébbek 😬
utána ismét jöhet a nyugati tőke és hekyreáll a piacgazdaság 😆
vannak akik mindenki által ismertek és vannak a sunyik
a vasas cégnél is ha nem látom meg véletlen az adatközlést el sem hiszem hogy ilyen létezik
de a vasútnál is ugyanez ment
ott még be is akartak szervezni ilyennek....
http://youtu.be/hdZPqQNGuxQ?si=MMmAWWwBy4K0-AzB