Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A motor tudja és képes rá, csak ki kell hozni belöle.
Ezt beszèld meg Ekecselekkel...
Mondjuk eléggé orr nehéz, viszont cserébe rezzenéstelenül tartja magát az uton akár 300 közelében is. A fordulékonyság meg a tengelytávval függ össsze ami szintén nagy a kategoriájában. Na azzal vannak néha bajaim nekem is, a többi maradhat.
Ohh egyem meg. Öröm az apának egy ilyen jány gyermek!
Szerintem nyomatékkal nimcs ott baj. Inkább a gizdasága hiányozna, meg a fordulékonyság, meg hogy nem szippantaná fel az elejét.
Bár elmondások alapján a gixxerhez képest ingerszegény és nyomatékmentes
Ilyet meg inkább még most vegyél
Nem egy tatás bringa
Áhh. Ha zenét akarok hallgatni azt megteszi a hifi center. Olyan sosem kéne.
És közben fizetné 30-40 évig
20 milla nem kevés ha lenne a párnában 10 akkor esetleg megérné
Laktunk albérletben, csak a törlesztőt fizettük, az volt a bérleti díj.
Utána viszont ki tudná adni.
Ott vett a lányom is, igaz teljesen fel kellett újítani, de megérte.
egy lakás csak a gond, az sem biztos hogy pesten akar utána lakni
20 milla alatt szerintem nem sok lakás van, esetleg valami gettóban
már nagyon bánom hogy válság idején nem vettünk pesten lakást erzsébeten láttam nem egy panelt amit 7-8 milláért árultak, biztos volt máshol is csak erzsébeten jártam sokat és ott láttam csak
a harckocsik kb annyiba lenne szétvágni mint a vas ára, azt kb sosem fogják elvinni amíg 200forint alatt lesz az ócskavas ára most lehet kb 50, de ezek a nagy darabos dolgok mindig olcsóbban mennek, nekem a présért adtak volna annyit mint amennyiért elviszem, inkább nekiadtuk a cigóknak
azért az alu 3-400ft aztán van abban a repülőben pár utánfutónyi
Ha lenne valami kezdőtőke, jobban járna venne egy lakást, a törlesztő nem lenne 80 sem és a saját lakását fizetné, nem más zsebét tömné.
a 70 még egész jó ár akár még a 80 is
de ezek a 120-150 ezerek elég durvák 3 évre kb 4.5 milla+rezsi+kaja ami simán lesz 6 is
Anno a lányom is csak úgy tudott olcsón albérletet találni, hogy az évfolyamtársakkal béreltek lakást. Megoszlott a bérleti díj és a költségek is. Persze ez elég lutri, mert lakva ismerszik meg az ember. Még így is elég lepukkant albérlet volt amit találtak. Fiadnak is ebbe az irányba kellene indulni ha viszonylag olcsón szeretne szállást találni.
Amúgy nem akartam gúnyolódni csak hát nem a miénk, másik lányom zuglóban bérel 70+ rezsiért egy 1 szobás lakást, de van rá esély, hogy nemsokára emelik.
Ilyen előfordul néha. Ez nem bosszant engem, mert csak rövid időre tud feltartani.
Inkább jól szórakozom amikor úgy gondolja majd ő rendre kényszerít, de nem érzi a kocsiját és akkora helyet hagy hogy elférek. Noha nem szokásom stresszelni az autósokat ilyesmivel, de ilyenkor mindig kivételt teszek
Ha meg erzi a kocsiját akkor a másik oldalon van rengeteg hely
Meglepö módon nem lopják. Pedig a repcsi egy szárnya jó kis summa lenne. A tank meg baszott nehlz és csak vas
nincs arra szines bőrű? ennyi sok alumínium és még érintetlen......
értem.
a gyereknek elég lenne valami 1 szobás akármi vagy 2 fél vagy ilyesmi, na pont ezek a legdrágábbak, bár 20 éve is ez volt a több
na mindegy legyen az ő gondja nekem erre úgysincs pénzem
Akkorra ne akarj már. Akkorra valami goldwing félét nézz.
Kellene-kellene. De ha nincs akó nincs