Nekem mind az mindig, meg alapvetően mindig "versenyre" veszek, azért kellett, mert már sérült volt az előző, városban tötyögésre jó még, meg az az előző is, de pályára új kellett mindenképp.
Utcai motoron sokáig benne marad a zsír...mondjuk 20 év után összerohat a lengővilla
De tettünk bele zsírzószemet, úgy évente lehet rányomni egy kicsit. Gyárilag nem értem miért nem tesznek rá.
Képek vannak benne?
Najó, szeretek olvasni, csak mostanában szaródik a szemem és már nem bírok.
Régen egyetlen éjszaka alatt megvolt egy átlagos könyv, most pár óra alatt már nem látok, és elalszok
Azért olyan sűrűn nem kell. 2-3 évet kényelmesen ken a benne lévő zsír.
Gondolom a terhelése nagy, és szétverődik.
Nem olyan finom és precíz, de a golyós helyett kúpgörgős csapágy örök élet lenne bene.
Golyós?
A 82es cagivában is az volt de a többinél már nem
Enduróban nem divat a golyós
De azt hiszem az fz- ben is golyós volt ráadásul akadt is közép állásban
Egy 90 fokos elfordítás kiküszöbölte ezt a hibát
Kihalt a kis gorilla hegesztőben
Mondjuk köze van hozza hogy leejtettem.........
Versenyen nem indulhatsz másmilyennel, szóval ezt kell szeretni.
Nekem a múltkor a Pennyiben is akartak adni, de mondtam hogy nem kell...
Még a régi Hondámban kúpos volt a gyári. Azzal így közel 40év után sincs gond.