Na, megjöttem az oltásról.
A sok hülye buziban egyáltalán nem csalódtam. A fiatalok-középkorúak álltak nyitás előtt, mert kijött a nővér és mondta, hogy pár percet várni kell, amíg felmelegszik a lé.
Aztán kijött egy másik, hogy az egyes oltópontra behívottak ide álljanak, a kettesre oda, a hármas amoda...
A nyuggerek abban a pillanatban elkezdték, hogy ő az elsőt nem itt kapta hanem ott, a másik kontrázott, a harmadik NEKEM kezdett el sírni, hogy miért van ez az összevisszaság, a negyedik, hogy miért nem ABC sorrendben van a névsor, á, mondom, ezt nem hiszem el!
Hoztak autóval egy szerencsétlen srácot, valami mozgáskorlátos betegsége lehetett, mert ketten támogatták, az kicsit felborította még ezt is, aztán a nővér olvasta a neveket, de amíg hallgattam, addig kb. a negyede-harmada nem volt ott, pedig az olvasztás miatt már eleve később kezdődött kb. 5-10 perccel az aznapi sorozat.
Elképesztően hülyék a nyuggerek, nem is értem, ezek hogyan élnek még?
És ha kiderülne, akkor mi történne? Hirtelen lekorlátozódna az összes autó 105re ahogy azt te állítottad, valótlanul.
Egyenlőre te tűnhetnél úgy mint aki nem tűzoltó.
Szentül állítod a valótlant. De tudodmit, ha lesz alkalmam a közeljövőben, akkor én magam fogom lefényképezni a nagy 105ös korlátozást az autóban.
Állandóan ez a ne égesd magad duma.nagyon gáz.te égeted magad.kijelented hogy az összes 105-re van korlátozva.persze én hazudhatok,ezért kerestem egy független oldalt,a Pomázit.És láss csodát,nem 105 van oda írva hanem 120.kinek az állítása dőlt meg?nem az enyém,hanem azé aki azt állította hogy az összes korlátozva van 105-re.
Erről meg is győződtél vagy csak rágalmazod az embert?Tudod bizonyítottság hiányában valakiről állítani valamit elég gáz.
Fáj hogy anonim vagyok?Vagyunk ezzel így itt egy páran.Ha jól gondolom te sem Pocsesz néven vagy anyakönyvezve.
Azt vártam volna el hogy utána nézz ha már rákérdezel.
Na de végülis megnézted náluk pl mennyi a végsebesség?Mert én nem 105-öt láttam ott sem,google ide vagy oda.
"sokat csúsztatsz és kerülgetsz!"
Hát csak te vagy itt olyan hülye aki nem tudja szerintem hogy melyik HTP-n vagyok,párszor már megemlítettem.
És nem szoktam bemenni a laktanyákba.
Nem vagy tisztában vele, tőlem elvárod???
Ez igen.
Az a baj, hogy mindent google-ból keresgélsz.
Na engedlek keresgélni, sokat csúsztatsz és kerülgetsz!
Ha Egerben jársz, látogass meg!
Beülhetsz, szirénázhatsz valamelyik tűzoltó autóba.
Erőt, egészséget!
"De mostmár biztos vagyok benne, hogy a Heros-nál tudták, hogy hozzátok kerül, és átírták a számítógépet. "
Tisztában vagyok vele,te emlegetted úgy mintha ők írogattak volna bármit is tizen x éve.Sok közük nem volt azokhoz a mercikhez.
Nem,nem vagyok tisztában vele,viszont jelenesetben előbb utána néztem volna,minthogy hülyeséget kérdezzek.
Kolléga,Pomázi AT kettest megnézted?És az szarabb mint az egyes.