Mert az egyik beküldi az adatokat amiket kérnek, előírnak, a másik meg nem...mondjuk mert nekik sincs meg...mert le sem szarják...éppen csak a világ másik két harmada a piacuk...
"a határokon egyre többen kérik a határátlépésnél, hogy a határon lévő rendőr vegye figyelembe a védettségi igazolást. Ezt azonban még nem teheti meg, mert ennek egyelőre még nincs meg a megfelelő jogszabályi feltétele."
Majd a főni szól pintér sanyának és lesz jogi feltétel.
Csak úgy hiteles kereszténydemokratásan.
Semmi mellékhatás nem volt,nem döglődtem egy percet se mint te.
Nem volt hiba,versenyfutás,az győz aki előbb nyit.
És a 70% is jobb mint a nulla.
A WHO-t simán hozza.
Én sose mondtam hogy az orosszal nem szabad oltakozni, csak számíts rá hogy a technolóiájából adódóan pont olyan kockázatot hordoz, mint a két másik vektoros.
A kínaival meg hiba volt oltani, az csak a statisztikát javítja Magyarországon.
Darutervezőből vírusszakértő.
Most mondom.
Be lesz vizsgálva.Májusra tuti.
Csak kurz és a bajorok vettek belőle viszga nélkül 3,5 milliót,az egyik keleti tartományuk a dojcsoknak meg feljánlotta hogy megmozgatja az élő kapcsolatait.
Stasi kapcsolatokat,a fene a régmúltat.
A kínai vakcina sz@r, eléggé hatástalan, plusz a minőségbiztosítása sem megoldott. Az orosz vakcina meg olyan mint az Astra és a Jonsson: adenovírus-vektor, tehát trobózist okozhat. Csak még bevizsgálva sincs, valószínűleg ezért nincs róla elég adat sem. Marad a Pfizer meg a Moderna. Az utóbbiakból viszont nem jön elég mennyiség az EU-ba. Később lesz sz@rásig, de mindenki most szeretné megkapni, és nyáron meg gondtalanul nyaralni menni. Te is, én is.
Gedvahideg van,hétfőn rommááztam motoron azóta nem mentem vele.