Nem foglalkoznak vele
De mint az előbb leírtam nem is kell.
Érje el a kormány a célját ezekkel a rendelkezésekkel.
Nekünk meg nem nehéz betartani azt a kis kellemetlenséget azért cserébe, hogy nem tette kötelezővé az oltást.
Ennyi.
Kivárjuk amíg leoltják a 60%-ot. Kivárjuk, hogy mi lesz azokkal akik felvették az oltást, illetve várjuk a következő időszakban azokat a fejlesztéseket amik valóban tartós védelmet nyújthatnak a vírussal szemben és nem is preventív kell őket alkalmazni hanem amikor már tüneteket produkálunk.
Ebben nem kell logikát keresni
Étterembe nem mehetek kártya nélkül de dolgozni igen
Tudomásul veszem.
Én fel tudom találni magam a pénzköltő helyek nélkül is
A kormány szerintem jól csinálja.
Ő az oltásban látja a megoldást és, hogy minél több embert rá tudjon erre venni jelen helyzetben ezt tudja tenni. Nem sok eszköz van a kezében(én is ez csinálnám lehet még drasztikusabban)
Ha előkerül a pincéből a fájzer akkor még legalább fél millió ember nekiszalad a tűnek.
Azt kb. 6 millánál fogunk tartani a legvégső elszámoláskor szerintem kb. ennél a számnál be is fog fulladni a dolog. Addigra ellövik az összes puskaport, nem lesz már olyan intézkedés amivel a maradék embercsoport rávehető lenne. Szerintem nem is kell.
Ha a lakosság 60% be lesz oltva és tényleg ez a gyógyír akkor a vírus sem tud hatékony lenni szépen eltűnik szerintem
pont azért raktam be egy kis korrupciós témát a fidesz hívőknek, hogy hátha eltérünk már ettől a kovid mizériától
amikor már a c2-ön csak egy gombot kell nyomjak és HUSS koronavírus
Ha te azt preferálod, akkor neked az a legjobb.