Ural kb25 Litert fogyasztott üresen. A Kamaz motorok jók voltak benne. Ural ágyúval a háta mögött még a 10 kezelővel együtt sem evett 35 nél többet de mondjad még sanya 😅
Nálunk a Kb. 60 darab kraz közül egy volt benzines azért is keltette fel a figyelmünket. Uralból 100 feletti állomány volt mind dízel azok húzták a d20-as buffokat.
Ural, Kamaz sosem volt benzines az uralba eleve Kamaz motor volt ami dízel volt. Csepel dízelek voltak benzines a 131 től volt de csak pár darab a többi dizil volt. Inkább katonának kellett volna lennetek neked is meg sanyának is mint olyannal okoskodni aki látta ezeket a technikákat sött volt amit vezetett is 😅 Szóval jó volna ha nem a kacsàt akarnátok úszni tanítani 🤣
Volt nálunk egy benzines kraz a dízel krazok között. Uralból nem volt benzines szerintem nem is gyártottak az uralok Kamaz dízelesek voltak.( Kezeit széttáró)
Én is terepen gondoltam illetve hallottam mert sosem vezettem Uralt. Benzines Zilt igen, azon tanultam és dolgoztam is keveset, Ifa motorossal viszont többet, az kalandos volt, 2 hétig kuplung nélkül jártam bp-n meg sok hasonló szép emlék. 😆
Na ha már vicc topik az is vicc, hogy annyi hó sincs a tátrába mint otthon. Ma délutàn poprádi strand a magas hegyek ölelésében. ( Fejét fogó) Pedig a hóláncot ki szerettem volna próbálni. 😆
Én sem,ezért írtam hogy másképp is meg lehet spórolni.Én nem veszek új autót 5évente,mivel köztudott hogy az autó értéke az első 5évben esik a legtöbbet,én azt megspórolom.Autóm is van és nem dobok ki 5évente 5-10 milliót az ablakon.
Én az ingatlan befektetéseimmel a következő 2 ezer évet is megspóroltam úgy, hogy szerintem lehet nem is élek addig 🤣 A lényeget nem akarod érteni 😁 De megvilágosítalak. Én nem fizetek azért amiért nem feltéten muszáj. Pedig képességem alapján járhatnék benzines Krazzal is 😂
mert már nincs éves szaldó szóval aki most tervez betáplálóst annak sosem lesz 2000 a éves villany díja
ismerősnek január1-től lesz napi elszámolás már megkapta az értesítést kb egy hónapja
az a cumi hogy ki se tudja venni amit termel mert számlázni kell, aztán magánemberként nem tud számlázni
Ja, és a benzines....
(Kezeit széttáró)
ismerősnek január1-től lesz napi elszámolás már megkapta az értesítést kb egy hónapja
az a cumi hogy ki se tudja venni amit termel mert számlázni kell, aztán magánemberként nem tud számlázni