Nekem az érettségi meg az "A" kategóriás morze vizsga már eleve eldöntötte, hogy nem bokrugrónak visznek... végül relé állomás pk meg beugró telefonközpontos lettem, jó volt mind2. 😃
Nekem akkor még jogsim sem volt. Aztán jött az iraki háború, Jeszenszky volt a külügyminiszter, nagy volt a megfelelni vágyás, kérdezték ki szeretne menni a koalíciós erőkbe világbékét védeni, én voltam az egyetlen sorállományúként is meg a hivatásos között is. Aztán persze semmi nem lett a dologból, pár orvos katonatiszt ment végül csak ki.
Most vagy nem lennék itt, vagy megfőttem volna a saját levemben, vagy lenne egy csini, fülekből font nyakláncom.
én csak azon okból, hogy egyrészt az mhsz-nél nagy nehezen rokonnal elintéztettem a C kategóriás jogsit, másrészt meg mert telepecsételt jogsival vonultam. Parancsnoki sofőr lettem már kopaszon két hónappal vonulás után. Arany életem volt a többiekhez képest, nálunk a 4 parancsnoki sofőr az irnok meg a postás volt a kivételezett. Buszra kerültem de mivel annak csak reggel meg délután volt dolga igy napközbe minden mással kellett mászkálni hol ide a tisztekkel hol oda a kopaszokat vinni.
Ja, elbaszarintottam. A baj, hogy van az is, amit írtam.
Én meg amikor rendeltem a kaját a hivatásos műszaki állománynak, mindig valaki nevét beírva megettem én, esetleg repülések alkalmával a házi tejfölt a hasábburgonyával, amit ott ettem először és majdnem lefordultam a stokiról, olyan jó volt. Én a békáktól északra az első épületben voltam.
MN1929 CsRP , Szu-22 volt az, mi az eje- szolgálat ott voltunk a reptéren a kereszteződéstől jobbra az eje-raktárban. jó helyünk volt, a hajózókkal kajáltunk együtt a magassági állomáson
Utána kellett néznem mert én meg csak benzinesről tudtam, az uralt 1961-től 1977-ig 375D néven benzines motorral 77-től pedig 4320 néven diesel motorral gyártották. Tehát mikor te voltál katona nagy eséllyel már az M zároltak közt sem volt benzines, de mikor még én akkor meg a diesel volt ritka.
Na hát apám mint rádióamatőr oktatott ilyeneket. Amiket mesélt történeteket, hogy híradósnak csak a jobbak kerültek, és azok is milyen sötétek voltak, akkor milyenek lehettek a többiek? 🤣
Mondanám hogy arany életem lehetett volna, de miután hozzánk is elég sok értelmesebb műszaki katona jött át, tudom hogy ezek a hülyék nem becsülik meg a szakembereket sem, pedig azért a Grippen, meg helikopter szerelők olyan munkát végezte, meg szaktudással rendelkeztek, amiért két kézzel kapkod a versenyszféra az egész világon, de az ottani fizetésükből csak a lakbérre futotta, úgy is hogy többségük még afganisztáni missziókra is elment az extra pénz miatt.
Itt mindenki sofőr volt a seregben? o bakker hova kerültem... 😀 a mi alakulatunknál a sofőröket lenézték, mind egyszerű jószág volt, annál lejjebb már csak az utászok meg a hidászok voltak 😄 én összevont felderítő hírközlő században voltam, oda tették az érettségizetteket.
Nálunk üzemanyagszállitó meg platós volt rengeteg, mind benzines. Dizel csak egy volt a műhelykocsi, de az ujabb volt már kasztnira is. A benzineseket faszául lehetett durrogtatni egy rövid gyujtás elvétellel.
Rengeteg technikával jártam ott, ural, zil, gaz66, avia, ikarus, barkas, uaz, rába, de mentem ott prágával meg csepellel is. Volt olyan nap hogy négy járműre volt menetlevelem.
Nem emléxem, hogy nálunk az indítás probléma lett volna. Az akkori kemény hidegekbe jártunk velük. Az egyiken a volt osztálytársam volt a sofőr azt még vezettem is. Surranótársamnak egy zil 131 volt azt is vezettem meg a másiknak egy gaz66. Azt is vezettem. Alapvetően nekem volt egy parancsnoki uazom 469-es amivel sose tanultam meg finoman váltani. A 3-ból vissza kettőnem volt zökkenőmentes. Még volt egy 250 és etz-m.😅
Lehet, nálunk benzines ural tutira nem volt. Ezeket én irányítgattam forgalomszabályzóként tudtam volna róla ha nálunk van ilyen rendszerben(kezeit széttáró)
egy ismerősömnek van egy katonai ural a gyárudvaron, egy helyben áll vagy tíz éve. majd januárban lefotózom a motorterét, mert pont oda építünk majd mellé munkásszállót vagy negyven filipinónak
Zil terepen 60 körúl. Honvédségnél elég sokat hantottam, terepgyakorlat is volt. A dizelek már jóval takarékosabbak voltak. Meg jobbak is. Mármint ural.