Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ma összepattintottam a Piaddzso blokkját a halom új alkatrésszel (csak most több lett ráköltve mint a motor értéke) és holnap tolom vissza a vázba.
Aztán még a kormánycsapágyak, első kerék csapágyak, első féknyereg, telószimeringek (ennek a szétszerelése is izgalmasnak ígérkezik, gondolom ehhez is kell csinálni valami barom célszerszámot) és belenézek a karburátorba is, mert kb. 5 éve volt utoljára szétszedve. (belerohad a benzin 3 hónap alatt, mi? :))
Le kéne még nyomni megint hőálló feketével a kéményt is, bár lehet jobb lenne rá valami nyitottabb, könnyebb cső, mert ez indokolatlanul baromi nehéz. (meg hangja sincs szinte semmi) Ja, szokták azt is írni hogy egy karburátor szinkron is lehet ráférne :))

Azt már régen is tudtam, hogy a keleti szektor (MZ/Jawa/stb.) alkatrészgyártói a tulajdonosra bízzák a termék készre gyártását, de nem gondoltam volna, hogy az olaszok is elvárják az otthoni kreativitást. (némi reszelés, csiszolás, melegítés, furat korrigálás itt is szükséges volt némelyik cuccon, mindezt úgy, hogy az OEM Partson gyáriban rendeltem szinte mindent)

Maga a blokk konstrukciója egész jó, de azért nem egy dzsapanéze tehnika. (itt-ott azért vannak olyan megoldások, ahol elmegy az anyjába Giovanni, akár mérnökként, akár a gazdasági osztályon találta ezt ki. (szerintem Japánban a kollégák az ilyet kib&sznák a tervrajzaival együtt az ablakon a 27-ről, ha ilyen barom megoldásokkal égetné őket)
Azért idővel fejlődnek, mert némelyik újabb Veszpában is 'ugyanez' a blokk van, de ott pár elb&szott megoldást már átdolgoztak)

Ennek az egésznek az FZR-hez annyi köze van, hogy ha ez kész, akkor azt tolom be a műhelybe.
Ja, kell vennem egy hátsó gumit is. Vélemény? https://www.maxigumi.hu/motor-...
Légpuska jobb..
Vagy a napszemcsidet törli :)
Király! 😂 Plexi nélküli bukón lenne az igazi ahogy az orrom hegyét pöcköli... 😂
Olyan mint egy Lamborghini.
Gyerekkorom egyik csodált "űr" sportkocsija. Régi Autó-Motorban volt róla leírás, és persze ez volt a "középső lapon" : )
https://www.trendhunter.com/tr...
Ez lehet hogy jobb lenne. https://www.trendhunter.com/tr...
Vagy egy Ikarus ablaktörlő :)))))))))))
Szerintem csak arra jó, hogy összekarcolja a plexit.
Ma próbáltam de nem indult a motor 11,8 volt maradt benne 2 inditózás után.
Nekem meg egy ilyen ! 😁

https://hu.shopdbest.eu/termek...
Nem kell ilyen messzire menni 😅 Fiamék albérletében 2 átfázott tél után jöttek rá, hogy a 2 méteres lapradiátor 2*0,5 m flexi csővel van bekötve (a gumis, ami a bojlerhez való) természetesen a falban, elvakolva rigips mögé 😂
Összeül semennyit nem rugózik. Csak eddig azt hittem, hogy szorul azért.
https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/bmw/320/bmw_320d_touring_gyari_allapotban_holgy_tulajdonostol_rozsdamentes-17806301
Mert te csak síkban tudsz gondolkodni, a szakember meg térben is.
https://www.vgfszaklap.hu/laps...
Ez valami vicc oldalról van, mert én direkt se tudnám ilyen szarul megcsinálni 😂
És összeül már a saját súlyára? Mennyi maradt a rugóút? még mielőtt elbaxxuk az új rugó méretét...
Mert ez gondolom a sima GS rugó, a te géped meg Adventure. (hentergős)
Ha a funkciójának megfelel és nem balesetveszélyes, akkor szakmailag nem kifogásolható. (szemüvegét tologató)
Érdekes ez a bukócső konstrukció...
Van az 10 év is. Nagyon szalad az idő.... Nem tudtam miért nem rugózik. Hát rövidebb a rugó 4 centivel. Pedig az eredeti is ekkora volt és az interneten fellelhető méret is ekkora de mégis az rövid...
Épp ideje volt. Kb. csak 2-3 év késésben vagy, még úgy is hogy veteránról van szó. (bár az FZR 2016-óta várja hogy foglalkozzak vele)
Új év, új élet 🙂 Betoltam a műtőbe a beteget mert ez így nem mehet tovább. Azaz valójában az a probléma hogy még mindig nem megy.
Boldog új évet !